Mire van szüksége egy nőnek?
A szlogenünk, mint ahogy mindenki láthatja: "Minden, amire egy nőnek valóban szüksége van." Ennek az a története, hogy 2003 májusa körül minden reggel egy olyan (idegesítő "bugyuta nőci" hangon elvisított) hirdetést voltam kénytelen hallgatni a rádióban egy új női magazin reklámjaként, miszerint: "fogyókúra, receptek, horoszkóp, sztárhírek, szépségápolás - minden, amire egy nőnek szüksége van." Ezt én kikértem magamnak, mint ahogy ma néhányan (mindkét nemből) Tóth Krisztina tegnap linkelt írását a tudálékoskodó férfiakról. Akkor bennem is felüvöltött a női öntudat, hogy "én nem vagyok ilyen, mi nem is vagyunk ilyenek!"
Sok nő van, aki nem tud azonosulni a mainstream női magazinok által erőltetett nőképpel, de ez sokszor nem alternatív nőiség-fogalom keresésében, hanem a nőiség elutasításában csapódik le. Nem egyszer fordult elő, hogy kifejezetten határozott, öntudatos, szimpatikus nőktől hallottam döbbenten azt a véleményt, hogy ő "nem szereti a nőket, nem akar nőies lenni, fárasztja, idegesíti a nők társasága, untatják a női témák". Némi beszélgetés után mindig kiderült, az illetőnek tulajdonképpen nem a női mivolttal volt baja, hanem a hagyományos, sztereotip, alárendelt vagy éppen üresfejű nőképpel - ez érthető is, de nem feltétlenül gondolom megoldásnak a női mivolt sutba dobását, a férfiidentifikálódást. (Hiába vélik egyesek úgy, hogy a feministáknak bajuk van azzal, hogy nők, és "férfiak akarnak lenni".) Nőnek (vagy férfinak) lenni önmagában nem öröm és nem is teher, csak tény. Hogy a társadalom, az ideológia, a közvélekedés, a pszichológia, a politika (!) mit társít hozzá (milyen tulajdonságokat, szerepeket, érdeklődési kört, munkát, törekvéseket, stb.), és mi magunk mit társítunk hozzá, mennyire vizsgáljuk felül valódi személyiségünkhöz, hajlamainkhoz, törekvéseinkhez, vágyainkhoz képest a készen kapott férfi- és nőképeket, az itt a kérdés.
Lehet tehát a női mivoltot kellemetlen tehernek tartani, így saját nemünket megvetni - és, másik divatos nézetként, lehet a jelentőségét megtagadni. "Nem értem, mire föl ez a feminizmus, nekem aztán soha, semmilyen hátrányom nem származott abból, hogy nő vagyok" - sokszor hallottuk már ezt is, és elhisszük, adott esetben ez néha igaz is lehet. Főleg műveltebb nőkre jellemző ez, akik úgy érzik, hogy a populáris (anti)kultúra elutasítása, az azon való felülemelkedés által annak eltárgyiasított, megalázott nőképét is meghaladták. Nonkonformisták, outsiderek, alternatív életmódot folytatók érezhetik úgy, hogy a "másságukkal" (és gyakorta egyidejűleg a kultúra felé fordulásukkal) a patriarchális berendezkedésen is sikerült felülemelkedniük, rájuk mint kívülállókra ezek a problémák nem vonatkoznak. (Hiába markáns a kultúra legtöbb szegmensében is a férfitöbbség.) Egyéni életükben ez sokszor igaz is lehet, de ez soha nem automatikus. A "női szempont" mindenesetre minden, csak nem trendi. Tanárnő ismerősöm mesélte, egy lány osztályban nagy lelkesedéssel készült egy tananyagon kívüli órára a női szerzőkről (igen, sajnos mivel az irodalom tankönyvekben Szapphón és egy lábjegyzet erejéig Kaffka Margiton kívül nincs nő, csak így lehetett megoldani) - és nagy csalódására a tanulókat nem érdekelte a dolog. Nőirodalom, nőtörténelem, nőiség - szájhúzás, érdektelenség a válasz, sokszor még nők részéről is.
Nekem azonban a női mivolt megvetése nem tetszett, és jelentéktelennek sem sikerült éreznem identitásom ezen aspektusát. Akkor gondoltam úgy, és az akkoriban hallgatott Gender Studies órák erősítették ezt a meggyőződést, hogy - harmadik lehetőségként - az alternatív nőiségfelfogásokra kellene terelni a hangsúlyt. Akkor határoztam el, hogy a feminizmusomat nem felejtem bent az egyetemen, hanem kijövök vele az "utcára", és egyszer csinálok egy női magazint: "irodalom, kultúra, öntudatnövelés, feminizmus, gender studies - minden, amire egy nőnek szüksége van" szlogennel. A tervem, hála annak, hogy egy másik feminista honlap fórumán találkoztam hasonlóan gondolkodó, lelkes munkatársakkal (többek közt Katicával, a grafikus Sansával, a feminista pszichológus Mónival, a könyvtáros Danával, és adminisztrátorunkkal, Bogival) megvalósult - de sajnos csak hat évvel később. Így, mivel az eredetileg ötletadó reklámra - jól megérdemelten - talán senki nem emlékszik, a szlogen éle némileg tompul.
Ennek ellenére eddig (1-2 kivétellel) megtartására biztattatok minket, a felmerült alternatívákhoz képest (pl. "minden, ami a női magazinokból kimaradt.") Ma viszont újabb olvasónk vette rossz néven, hogy mi, még ha a liberalizáció nevében is, megmondjuk, hogy neki mire van szüksége. A kritika tulajdonképpen, ha csupán a megfogalmazást vesszük figyelembe, teljesen jogos - mentségemre csak a fenti történetet tudtam felhozni.
Ha a környezetedben megkérdezel pár nőt (próbáld is ki akár!), valószínűleg nagyon vegyes válaszok fognak érkezni arra a kérdésre, hogy mire van valóban szükségük. Márpedig én magam sem hiszek abban, hogy az érintett egyénnél bárki jobban el tudná dönteni, mire van szüksége. Az ideológia működésére, annak énképtorzító hatásaira maximum rámutatni lehet (ez lenne végső soron a mi célunk), de a döntés joga csak és kizárólag az egyéné. És még egy állítólag "felszabadító" elmélet is alapjaiban elhibázott, ha nem ad hitelt az egyén szavának, döntéseinek, és mindent önáltatásnak, társadalmi elnyomásnak, ideológiai agymosásnak tulajdonít, az egyéneket pedig feltétlenül befolyásolt, elnyomott, tévelygő raboknak látja. Nekünk, feministáknak lenne az első dolgunk a nőket saját érdeküknek, szándékaiknak megfelelően dönteni és cselekedni képes, szabad egyéneknek tekinteni. A szlogen kritizálóiban talán az a benyomás támadt, hogy ennek mégsem teszünk eleget.
De nézzük meg, mit mond ugyanis egy szokványos magazin arról, hogy egy nőnek mire van szüksége? Sajnos a hajdani bugyuta reklámmal együtt a bugyuta koncepció nem merült feledésbe. Nézzünk pl. egy szegedi napilapot, a Délmagyarországot, melynek honlapját a helyi hírek miatt nagyjából minden nap megnézem. Van egy "Szex és New York" nevű, külön női rovata, melytől rendszerint égnek áll a hajam. Egy netes botrány ürügyén közszemlére tett meztelen női hátsó alatt kap helyet a mai gyűjtemény:
- "Egy forró szexvágy, ami a legtöbb nő számára tabu" - ironikus dolog, hogy a női magazinok tele vannak szexuális témákkal (miért "női téma" ez egyáltalán? Csak a nő szexelnek?) , viszont szinte soha nem a női vágy vagy a női orgazmus szempontjából, hanem csak és kizárólag a férfiak kielégítése kapcsán. Mint kiderül, most legalább nem megalázó és/vagy egészségre káros pornótechnikáról van szó, csak egy ártalmatlanabb tipp kerül az olvasók elé. De iménti szempont továbbra is releváns marad.
- "Minél súlyosabb a mama, annál nehezebb a baba" - a "kövér vagy, utáld magad, nem vagy így jó, fogyjál le" imperatívusznak muszáj mindig jelen lennie, ezúttal a gyermek miatt szított lelkiismeretfurdalással karöltve.
- "Öt kényeztetés, amit megérdemel a tested" - egyből Móni cikke jutott eszembe: "miért nem érdemlik meg a nők a valódi kikapcsolódást?" Leírják a magazinok, hogy a nők miért nem jók úgy, ahogy vannak, miért kell, hogy bűntudatuk legyen, miért ne szeressék magukat, hogyan tagadják meg önmagukat és vágyaikat az életükben és kapcsolataikban, aztán meg szánalom-morzsaként odavetnek ilyen "jogos" kényeztetéseket, mint a kávé, a szeretkezés (amit amúgy is a magazin tanácsai szerint, tehát férfiközpontúan "kell" lebonyolítani) vagy a filmek. Ez már ismerős logika. Ha az emberként való önérvényesítést nem érdemled meg, a L'Oreált azért igen. Ha az olyan kapcsolatot, ahol tisztelnek, szeretnek és "kényeztetnek", nem kapod meg, a selyemkasmír tusfürdő szenvedélyesen lágy simogatása tökéletes kompenzáció. Na persze.
- "Többször megcsalják a jól kereső feleségeket" - ez az, ez elmaradhatatlan, keltsünk lelkiismeretfurdalást a családi cseléd szerepéből kimerészkedő nőben, rúgjunk bele egyet, mert van pofája önérvényesíteni, ne csodálkozzunk, ha ezek után - mintegy jogosan - megcsalja szegény, macsóságában vérig sértett, kisebbségi érzéssel küzdő férje. Én elhiszem, hogy a felmérés ezt az eredményt hozta ki (a sok száz másik mellett, amelyet nem publikáltak, hibásnak minősítettek, csak mert a hipotézisekkel ellentétben nem sztereotip eredmények jöttek ki belőle!) - de a backlash logikája alapján ennélfogva nem a férfiaknak, hanem a nőknek lesz mondanivaló,őket kell elgondolkodtatni, kioktatni ilyen eredményeket az arcukba tolva.
-"Növeli az agytérfogatot a fogamzásgátló tabletta" - szokásos brittudósok szagú cikk. Újabb érv a koton ellen, és a trombózis, és egyéb egészségkárosodások kockázata mellett.A férfitabletta nem jelent meg végül a piacon, mert jaj, veszélyes - a nők meg nyeljék csak a sok hormont.
- "csontsovány modell, ijesztően vékony derékkal" - de ez már nem sokat segít a "dagadt tehén vagy" sulykolás ellenében. Sőt merem állítani, rátesz egy lapáttal.
- és fürdőruhadivattal ér véget a nők feltételezett érdeklődési köre.
"Izgalmas" volt, ugye?
Ennek fényében talán érthetővé válik: szlogenünk nem önhitt akar lenni, hanem arra utal, hogy nem tudunk azonosulni a legtöbb magazin nőképével, és egyáltalán, a nőiségről dívó felfogásokról, és hasonlóképpen érző (női és férfi) olvasóinknak, hiánypótló szándékkal, egy alternatívát szeretnénk felkínálni. Reméljük, eddig sikerül.