Miért nem érdemlik meg a nők a valódi kikapcsolódást?
Mik is ezek a „jótanácsok”? Egy részük tipikusan a külső megjelenéssel való foglalkozás témakörébe sorolható. Más részük arra buzdít, hogy töltsünk esetenként több időt barátnőinkkel, cseverésszünk velük, hanyagoljuk egy-egy napra a házimunkát, vagy flörtöljünk (persze szigorúan csak akkor, ha nincs senkink). A cikkírók feltételezik, hogy nekünk, nőknek állandó bűntudatot okoz, ha édességet eszünk, ha nem sportolunk eleget, vagy ha sminkeljük/nem sminkeljük magunkat. Az utóbbihoz egy kis magyarázat: a sminkelés valószínűleg azért számít bűnnek, mert időt vesz el a házimunkától és a gyerekneveléstől, a nem sminkelés pedig azért, mert nem leszünk elég nőiesek. Megint csak arról van szó, hogy bármit csinálunk, sehogy sem jó. Az is evidens, hogy naponta meleg vacsorát főzünk, és általában nem a baráti társaságunkkal, hanem hites urunkkal töltjük a szabadidőnket.
Visszatérve a tárgyra: A szépségmítosz része, mint tudjuk, hogy vékonynak, fittnek és mosolygósnak kell lennünk, lehetőleg az éppen aktuálisan „elfogadott” paramétereknek megfelelve. Ahhoz, hogy ezt elérjük, rendelkezésünkre áll egy egész kozmetikai-fogyókúrás-fitness-ipar. Ezért elvárható, hogy a lehetőségeket kihasználva minden nap frissen és üdén járuljunk szűkebb és tágabb környezetünk elé. A nőknek szóló (valójában a nőket a patriarchátusnak még jobban kiszolgáltató) lapok ideológiája viszont néha megenged egy kis kikapcsolódást. De vajon tényleg erre van szükségünk? Mivel ők úgy beszélnek a csokievésről, vagy a szaunázásról, mint olyan „bűnözés”-ről, amit néha el szabad követnünk, de csak szigorú keretek között, ezek a dolgok tényleg bűnökké minősülnek. Ha azt halljuk, hogy néha nem muszáj vacsorát főznünk, vagy kitakarítanunk, akkor abból az következik, hogy a főzés és a takarítás egyébként a kötelességünk. Emellett az a feleség vagy anya, aki naponta kilométereket gyalogol, nehéz csomagokat emel, valószínűleg nem fogja díjazni a különböző (drága) sportokra való buzdítást; sőt rosszabb esetben gúnyolódásnak is élheti meg azt.
Mindezek a tevékenységek, amiket kikapcsolódásként és esetenként önmegvalósításként próbálnak nekünk eladni, részben a szépségipart szolgálják, részben pedig a nőinek nevezett feladatok ellátásának folyamatát biztosítják. Ez utóbbit azzal, hogy pihenésnek álcázva újratermeljük magunkat nőként. Összességében valószínű, hogy pont azt ilyen cikkek okozhatnak bűntudatot, vagy erősíthetik fel a már meglevőt, miközben a szabadidőt is strukturálni, szigorú keretek közé szorítani igyekszenek. Így érthető, ha a nőknek nem lesz kedvük „kikapcsolódni”, és valójában soha nem tudnak kiszállni a mókuskerékből.