Először is egy sztereotípiát szeretnék eloszlatni a hastánccal, vagy más néven orientális tánccal kapcsolatban. Sajnos az a nézet alakult ki erről a – szerintem egyébként gyönyörű, és nagyon nehéz – táncműfajról, hogy ez a nők nyíltan szexuális játéka, és hogy semmilyen más célja nincs, csak a férfiak felizgatása. Nos, ez nem így van!

1. A hastánc sztereotípiái és valódi története

A mai hastánc eredete az ázsiai, észak- és közép afrikai, és arab-félszigeti népek színes kultúrájába vezethető vissza. Tehát a hastánc kiindulása nem más, mint a közép-, és közel- keleti népek tánca, azaz néptánc. A keleti ember számára a tánc a mindennapi élet része, gondolatainak és érzelmeinek mozgásbeli kifejeződése. Az orientális tánc eredendően improvizatív műfaj.  A nők és férfiak mind a mai napig egyaránt táncolják, azonos neműek társaságában, főleg családi és közösségi ünnepeken. Mindenképpen fontos kihangsúlyozni, hogy az orientális táncot azokban az országokban, ahonnan ered, tradicionálisan férfiak is táncolják!  Ez az örömteli tánc a nőknek a nőiességük, férfiaknak pedig a férfi mivoltuk megélésének egyik lehetősége.

Marokkóban szülési tánc is: a törzs nő tagjai körbe veszik a kismamát, énekelnek és táncolnak. Hasukat hullámoztatják, erősen behúzzák, csípőjükkel köröznek. A kismama a sátor közepén áll vagy guggol, és táncoló mozdulatokkal adja át magát a méhösszehúzódások ritmusának. Társai éneke és ritmusos mozgása segít neki ellazulni, és befelé: magára és a babára figyelni. Szó szerint világra táncolják a gyermeket. Az asszonyok jellegzetes hanggal üdvözlik a babát, és tudatják a sátortól kb 30 m-re várakozó apával a jó hírt.

Mivel ezt a táncot azonos neműek társaságában táncolják: a férfiak, férfiak körében, a nők, a nők körében táncolnak, így a „férfi felizgatása” szóba sem kerülhet. De egyfajta erotikus oldala mégis van, csak kicsit máshogy, mint ahogy azt többen hiszik. A háremben élő nők többsége egész életét a háremben, azaz férfiak nélkül élte le, csak pár nő volt az, akit a szultán a „figyelmével kitüntetett”. Így a tánc nem a férfiak, hanem a nők érdeklődésének felkeltésére is szolgálhatott abban az időkben, ugyanis a háremhölgyek egy része leszbikus kapcsolatot létesített.

2. Hastánc ma, egy magyar oktató szemével

Mivel szerettem volna többet megtudni a hastáncról, felkerestem egy oktatóját: Szajlai Johannát. A következőkben szeretném megosztani az olvasókkal e kiváló hastánc tanár néhány gondolatát.  Johanna 2000-ben kezdett hastáncolni, 2003-tól tanít, majd elvégezte Mahasti Hastáncoktató Képző Intézet 2 éves iskoláját.

„Ott ismerkedtem meg részletesen a hastánc múltjával, és a különböző műfajokkal – mondta el Johanna. – Ott minden kérdésemre választ kaptam. Kiderült, hogy egy-két dologról teljesen téves elképzeléseim voltak. Sokat számít a gyakorlati ismeretek mellett az elméleti tudás is.”  

 „A hastánc szót először a francia katonák használták a Gawazzee-k (egyiptomi cigányok) táncára, akik mellesleg matriarchális társadalomban éltek, épp ezért a patriarchális berendezkedésben soha nem fogadták el őket teljesen, a társadalom peremén éltek. A keleti folklór önmagában nem volt eladható a nyugati kultúrában, színpadokon. Orosz balett művészeket hívtak, akik a keleti táncot a balett elemeivel fűszerezték meg. Látványos mozdulatokat vittek bele, ami már a színpadokon is jól mutat. Kialakult egy fajta show-hastánc, és elindult hódító útjára először Amerikába, majd Európába..

A hastánc ma is élő tánc: ez azt jelenti, hogy aki táncolja, mindig tesz hozzá, vagy éppen elvesz belőle valamit. Sok stílusa alakult ki, de az alapmozdulatok mindegyik típusban megegyeznek: a hastánc az izmok tudatos izolációján alapuló mozgásforma. Megtanuljuk külön mozgatni a vállunkat, a mellkast, a hast, a csípőt.

 Sajnos nagyon felhígult a szakma, sok esetben minden papír nélkül, alig néhány mozdulat elsajátítása után kezdenek el tanítani. Ezek az önjelölt táncművészek fellépéseiken kimondottan kihívó öltözékkel és mozdulatokkal próbálják a férfiak figyelmét felhívni magukra. A hastánc azonban nem abból áll, hogy mindent kirakok és riszálom magam! A laikus néző, aki esetleg akkor lát először hastáncot –  így nem tud különbséget tenni –, ezt fogja gondolni: „Csak ennyi? Ó, hát ezt én is bármikor meg tudom csinálni.” A hastánc azonban ennél jóval komolyabb és nehezebb. Egy igazi hastáncosnő szinte zsonglőrködik a testével, megfesti, lerajzolja a zenét; látszik, ahogy a zene elindul a testében. Amíg ide eljut az ember – bár ez egyénenként változó lehet –, ahhoz hosszú- hosszú évek kitartó munkája szükséges, és mindig marad, amit még lehet fejleszteni, tökéletesíteni. A hastánc mindenkinek más, és mindenkinek mást jelent. Van akinek a csábításról szól, van akinek erősítő mozgásforma; van, akinek a keleti kultúráról, és van, akinek az önmegvalósításról szól. A Gawazzeek egykor még a megélhetésükért táncoltak Egyiptom terein, mi már megengedhetjük magunknak azt a luxust, hogy művészi oldaláról közelítsük meg, a táncos nem csak pusztán táncol, hanem eltáncol valamit.”

Ezzel a videóval szeretném bemutatni a hastánc művészi oldalát, ahol Johanna is táncol, szerintem egyszerűen gyönyörű!

http://www.youtube.com/watch?v=wyP9U8h16S8 

3. Hastánc és önbizalomnövelés

„Bár a hastánc mindenkinek mást jelent – folytatja Johanna –,  és más a célja vele; az önbizalomnövelő hatás mindenkinél jelentkezik. Mindenkiben gyermekként él egy ősi ösztönös tánctudás és táncszeretet, amit aztán felnőttkorban a társadalom visszafojt bennünk. A hastánc egy eszköz, ami vissza tudja hozni ezt a készséget – hogy mennyi idő alatt, az attól függ, hogy mekkora a gátlás bennünk, és milyen mélyen van.

Az önbizalomnövekedés sok apró szegmensből tevődik össze:

1. Ha eleget gyakorlunk, napról napra látszik a fejlődés. Ha valamit tudsz, örömmel tölt el, és szeretnéd másokkal is megosztani ezt az örömöt.
2. Fontos a tanár pozitív megerősítése, ha valamelyik mozdulat jól sikerül
3. Ha a csoport teljesen együtt mozog, érezni lehet az „erőt”, még, ha csak fél percre is, de mindenki érzi  a közösség erejét.
4. Előtte- utána beszélgetünk, ami megerősíti a közösségi élményt, a valahová tartozás érzését.
5. Sokat nézed magad a tükörben, de ezúttal nem a külsődet kritizálod. A mozdulataidra figyelsz, egyfajta semleges szemlélője leszel saját testednek. Látod a saját fejlődésedet, és ez jó érzéssel tölt el. A mozdulatok tökéletesítése közben észrevétlen elfogadod magad. Teljesen mindegy a testalkatod, a korod, ezek itt nem számítanak. Ahogy jönnek a mozdulatok, úgy barátkozol össze egyre jobban a saját külsőddel.

Ezek a szegmensek idővel aztán mind- mind összeadódnak. Megéled saját nőiességedet, egyedül! Már nem függsz egy férfitól, hogy „nőnek érezd magad mellette”, mert nélküle is az vagy. Felismered, hogy, hiába próbálja ezt sulykolni a társadalom, nőnek lenni nem a házi rabszolga szerepét jelenti. Hirtelen észreveszed, hogy milyen színes is a világ, de Te eddig nem láttad, vagy valamiért csak az ablak mögül merted csak szemlélni. Most oda mész az ajtóhoz, lenyomod a kilincset, és ki lépsz, bármi is lesz azután. Több tanítványomnál a hastánc okozta önbizalom adott egy lökést, ahhoz, hogy ki merjenek lépni egy rossz házasságból. Amit eddig csak szerettél volna, de valami mindig visszafogott, most eszedbe jut, és apránként megvalósítod. Van, aki megijed a nehézségektől és feladja, van, aki kitart, és le fogja nyomni azt a bizonyos kilincset.”

4. Az én történetem

Én kitartottam! :) Ezután a beszélgetés után jöttem rá, hogy nekem a hastánc sokkal többet adott, mint ahogy én azt korábban gondoltam.

2001-ben kezdtem táncolni, és azóta is táncolok, de elsősorban a saját örömömre. Benne voltam egy bántalmazó kapcsolatban, az önbizalmam romokban hevert. Majd az egyre növekvő hastánctudásommal párhuzamosan az önbizalmam is növekedésnek indult és 2003-ban beadtam a válópert. A volt férjem megkérdezte, hogy mitől változtam meg, mire válaszoltam, hogy a hastánctól. Erre azt mondta, ha ezt tudja, akkor soha nem engedett volna hastáncolni. A váláson túl jóval többet is köszönhetek a hastáncnak. 2004-ben elmentem Jordániába, majd raftingolni Ukrajnába (úgy, hogy nem ismertem senkit). Majd az egyik születésnapomra megajándékoztam magam egy ejtőernyős tandemugrással. 2006-ban elkezdtem siklóernyőzni. Azóta már nagyon sok szép helyen jártam repülni is. Amire régebben azt mondtam, hogy, de jó lenne majd egyszer kipróbálni, vagy messziről csodáltam, ma már kipróbálom. Igen 2001-ben kezdtem el hastáncolni, és 2003-ban nyomtam le azt a bizonyos kilincset! :)

Ez év májusában részt vettem Pécsen egy turistatalálkozón, ahol – a túrázás mellett – fel is léptem az egyik este. Most ezt a levelet kaptam a szervező hölgytől, ami nagyon jól esett: „Képzeld, még nyár elején elhatároztam, hogy elmegyek hastáncot tanulni, erre kitört a 2 hónapos szünet. Egy hónapja járok, letöltöttem 1-2 rövid oktató filmet, ezek alapján még itthon is próbálkozom. Én lepődtem meg a legjobban, hogy nem is vagyok teljesen béna! Az pedig abszolút megelégedéssel tölt el, hogy a nőiességet hozza ki belőlem. Igazán tetszik! Azt tudod, hogy ezt Neked is köszönhetem? Többször eszembe jutsz…..”

Bízom benne, hogy ez az írás, mint gondolatébresztő, segített megingatni, a hastánccal kapcsolatos negatív sztereotípiákat.

Végezetül még egy gondolat: „A tánc több, mint lépések sorozata, vagy technikai tudás, a tánc a lelkünk rezdülése. Rezdülés, mely folyamatosan változik.”