Elmenekülnék-e a bántalmazó elől, ha azzal fenyegetne, hogy megöl, ha elmenekülök? 

Elmenekülnék-e a bántalmazó elől, ha azzal fenyegetne, nem csak engem öl meg, hanem a gyerekeimet is, ha elmenekülök?

Elmenekülnék-e, ha azzal fenyeget a gyermekvédelmi rendszer, hogy ha nem vetek véget saját bántalmazásomnak, kiemelik a gyerekeket? 

Elmenekülnék-e, ha a bántalmazónál maradnának a gyerekeim, ha elmenekülök, mert a bántalmazott nő mindig rossz anya, de a bántalmazó attól még lehet jó apa, hogy a gyerek előtt bántalmazza a partnerét?

Elmenekülnék-e, ha a szociális intézmények szerint én vagyok a hibás?

Elmenekülnék-e, ha a bíróság szerint is én vagyok a hibás?

Elmenekülnék-e, ha a közös vagy saját tulajdonú lakásban a bántalmazó maradna, mert nekem kell menekülnöm?

Elmenekülnék-e, ha a családom nem fogadna be, mert a nőnek tűrni kell?

Elmenekülnék-e, ha nem lenne pénzem albérletre?

Elmenekülnék-e, ha esélyem sem lenne szociális bérlakásra pályázni?

Elmenekülnék-e, ha nincsenek krízislakások bántalmazás elől menekülő anyáknak és gyerekeiknek?

Elmenekülnék-e, ha az egyetlen olyan hely, ahova a gyerekekkel mehetnénk, az anyaotthon lenne?

Elmenekülnék-e a gyerekekkel egy hat négyzetméteres szobába, ahonnan már nem lenne hova menni?

Elmenekülnék-e, ha a gyerekeket kiemelnék, ha már végképp nincs hova menni?

Elmenekülnék-e, ha utána hajléktalanszállóra kerülnék?

Elmenekülnék-e, ha soha senki nem garantálná a biztonságomat, ha mindig attól kellene félnem, mi van, ha megtalál?

Ki mernék-e lépni a semmibe, a bizonytalanságba, ahol a létbiztonság megszűnne, de a bántalmazás veszélye nem?

Egyáltalán: miért van az ma Magyarországon, hogy nem az elkövetőnek, hanem az áldozatnak és a gyerekeinek kell mindent hátrahagyva menekülniük?

Ma Magyarországon az igazságügyi és szociális intézményrendszer nem garantálja a nők életben maradását, ha kilépnek egy bántalmazó kapcsolatból. A gyerekeikét sem. Nem kínál sem fizikai, sem anyagi biztonságot annak, aki az erőszak elől akar menekülni. Sőt, az intézményrendszer maga is bántalmaz: fenyeget, előír, hibáztat és menekülésre kényszerít. 

Ennek nem kellene így lennie: az Isztambuli Egyezmény ratifikálásával az állam számára kötelező lenne olyan intézményrendszert létrehozni, amely az áldozatot segíti, nem pedig a bántalmazót! Ha az államnak fontos a nők és gyermekek fizikai, gazdasági és lelki biztonsága, ratifikálja az egyezményt, és bevezeti azokat az intézményi változtatásokat, amelyek nem a bántalmazott nőt és gyerekeit kényszerítik menekülésre, hanem a bántalmazót akadályozzák meg az erőszak elkövetésében! Ezért követeljük az Isztambuli Egyezmény azonnali ratifikációját!