• A mai Benini Köztársaság helyén egészen 1900-ig a Dahomey Afrikai Királyság állt, amely igen fejlett és különleges hadsereggel rendelkezett.
  • A sereg egyik legnevezetesebb intézménye a női katonákból álló elit egység volt, akiket 'ahosi - anyáink' néven említettek fongbe nyelven, az angolok és a franciák pedig dahomey-i amazonokként.
  •  1729-ben a csak nőkből álló milícia rendkívüli tekintélyre tett szert a királyságban, ahol 1797-1818 között már kötelezővé vált, hogy minden család legerősebb és legalkalmasabb leánygyermekét a királyi hadseregbe küldje.
  • A 19. század közepre a királyság kezdte elveszíteni regionális hatalmi szerepét, míg végül a franciák 1892-ben megszerezték területét.
  •  A francia bekebelezés azonban nem ment zökkenőmentesen 1890-ben, a francia gyarmati hadsereg egy igen brutális ütközetben ismerkedhetett meg a királyi női elit alakulattal, amit több további véres csata követett.
  • Közel 10 évvel később 1899-ben válhatott a királyság Dahomey néven a francia Nyugat-afrikai gyarmatok egyik tartományává.
  • Az ország 1958-ban kapott autonómiát mint Dahomey Köztársaság, a teljes függetlenséget végül 1960. augusztus 1-jén érte el.
  • Egy francia származású utcai művész YZ Yseult az afrikai királyság amazonjainak kíván emléket állítani alkotásaival szenegáli épületeken.

Afrika rettegett amazonjai visszatértek

Olvasási idő
1 minute
Eddig olvastam 0%

Afrika rettegett amazonjai visszatértek

augusztus 04, 2016 - 15:37
A mai Benini Köztársaság helyén egészen 1900-ig a Dahomey Afrikai Királyság állt, amely igen fejlett és különleges hadsereggel rendelkezett.

Afrika amazonjai (Fotó: YZ Yseult)

A mai Benini Köztársaság helyén egészen 1900-ig a Dahomey Afrikai Királyság állt, amely igen fejlett és különleges hadsereggel rendelkezett. A sereg egyik legnevezetesebb intézménye a női katonákból álló elit egység volt, akiket 'ahosi – anyáink' néven említettek fongbe nyelven, az angolok és a franciák pedig dahomey-i amazonokként.

1729-ben a csak nőkből álló milícia rendkívüli tekintélyre tett szert a királyságban, ahol 1797–1818 között már kötelezővé vált, hogy minden család legerősebb és legalkalmasabb leánygyermekét a királyi hadseregbe küldje.

A 19. század közepre a királyság kezdte elveszíteni regionális hatalmi szerepét, míg végül a franciák 1892-ben megszerezték területét.

A francia bekebelezés azonban nem ment zökkenőmentesen, 1890-ben a francia gyarmati hadsereg egy igen brutális ütközetben ismerkedhetett meg a királyi női elit alakulattal, amit több további véres csata követett.

Közel 10 évvel később 1899-ben válhatott a királyság Dahomey néven a francia nyugat-afrikai gyarmatok egyik tartományává.

Az ország 1958-ban kapott autonómiát mint Dahomey Köztársaság, a teljes függetlenséget végül 1960. augusztus 1-jén érte el.

Egy francia származású utcai művész YZ Yseult az afrikai királyság amazonjainak kíván emléket állítani alkotásaival szenegáli épületeken.

Egyszeri adomány

Make Adomany a Nokert Egyesuletnek (Nokert.hu)



Az ünnepelt bántalmazó művész, avagy hol van Ana Mendieta?

június 20, 2016 - 00:00
Fotó: Charlotte Bell

Az amerikai nőmozgalomban méltán kedvelt, kubai származású Ana Mendieta több mint kétszáz szobrot alkotott természetes anyagok felhasználásával. művészete női test és természet, kultúra és erőszak viszonyát boncolgatta. 1981-ben ismerkedett meg Carl Andréval, akivel négy évvel később házasságot kötött. A férjet nyomasztotta felesége növekvő népszerűsége, riválist látott benne, és több versében – a Mendieta halála előtti hetekben is!

Kónya Melinda kiállítása a kozmetikai célú állatkísérletek ellen a Fogasházban

december 20, 2012 - 13:52
Kónya Melinda egyik képe.

Abból a gondolatból kiindulva, hogy az elnyomás különböző formái összefüggnek, és az erőszak elutasítása magában kell, hogy foglalja az állatkínzás elutasítását, régóta propagáljuk honlapunkon a tudatos vásárlást, használatára való áttérést. Így amikor megtudtuk, hogy a "Szépséged áldozatai" címmel kiállítja Kónya Melinda festményeit, a rendezvény felkeltette érdeklődésünket.

Karen Blixen: Volt egy farmom Afrikában

szeptember 08, 2009 - 18:12

Karen Blixen (1885-1962) Dánia talán legismertebb írónője (eredeti nevén: Karen Christentze Dinesen) állítása szerint nem akart író lenni. Utazni, táncolni, élni, festeni – ez jelentette számára az élet teljességét. „Minden embernek joga van meghatározni a saját sorsát, függetlenül a mások által ráerőltetett szabályoktól…” – ez volt jelmondata és életfilozófiája, melyhez még hányattatásai és kudarcai közt is tartotta magát.