Marad a férfikvóta és az EU szégyenpadja
A fenti sorok megfogalmazásától a múlt szerdai parlamenti vitanapig volt egy választás, és eltelt újabb 4 év - ám mindössze a többször visszaköszönő 18 évet kell 22-re javítani benne, s változatlanul aktuális minden gondolata.
E sürgető témában, (melyet Európa felvilágosultabb felén szinte mindenütt respektáltak és törvényi szabályozással radikálisan javítottak - sok helyen olyannyira régen, hogy ma már élvezik a népesedéspolitikai eredményeit is !), nálunk a helybentopogás és elodázás vált természetes állapottá - ez a hozzáállás jópár felszólalásból világosan kitetszett.
De vajon meddig kell még fogynia nemzetünknek ahhoz, hogy politikusaink rájöjjenek az egyszerűen tettenérhető tényre : a nők csak a számukra biztonságos, elfogadó, egyenrangú környezetben fognak több gyermeket vállalni, nem pedig otthonokba zárva, konyhákba száműzve, abortusz-gyilkosnak kikiáltva, alulfizetetten és fizetetlenül dolgozva – mely irányba a mostani szólamok nálunk mutatnak, szembehelyezkedve minden épeszű megfontolással és az európai tapasztalati példákkal.
Úgy látszik, politikusaink nem veszik a fáradságot arra sem, hogy megvizsgálják, vagy csak egyszerűen megtanulják azokat a tényeket, melyek a gyermekvállalás és a nők méltó politikai / gazdasági helyzete közötti összefüggésben igen jól mérhetően megmutatkoznak.
Pedig a FIDESZ-ről nem mondható el, hogy ne mert volna nagyot álmodni, vagy egy helyben topogna, hiszen jelen országlása szűk másfél évében rengeteg darázsfészekbe belenyúlt, ha nem is kifejezetten a „politikus akcióhős” szerepében. Mit sem törődve számtalan jogos ellenvéleménnyel, élve kétharmados többségével nap mint nap törvényt módosított. Csökkentette az Alkotmánybíróság jogkörét, alkotmányozott, államosította a magánnyugdíjpénztári megtakarításokat, nekiment a bankoknak, kölcsönkiváltási lehetőséget adott, visszahozta a szocpolt, lefelezte a parlament majdani létszámát, megadta a külföldi magyarok vágyott állampolgárságát (alighanem szavazati jogostul).
Egyedül a magyar nők helyzetében mutatkozó, Európán belül egyre kirívóbb méltatlanságok felszámolásán nem serénykedett - pedig ez ügyben az uniótól a számos pozitív tapasztalati példán túl rendszeres felszólítások is érkeznek hazánknak !
A parlamenti vita során sajnos újólag világosan kiderült, hogy a Fidesznek esze ágában sincs felzárkóztatni Magyarországot Európához : pedig ez is csak egy sima rutinszavazásba tellene most neki – vagy netán ez az igazságos gesztus túl sokba kerülne a megszavazóinak ? A „minden szentnek...” elméletet azonban jelen esetben cáfolja az a határozottság, amivel a létszámcsökkentést ugyanez a parlament zokszó nélkül megszavazta.
A nők képviseletét illetően tehát valami hihetetlenül eltökélt és ép ésszel megmagyarázhatatlan ellenérzéssel viseltetik évtizedek óta a magyar politikai elit. Némiképp persze a magyar nép is (nemre való tekintet nélkül, hiszen a patriarchátus szemüvege mindenkire rákerül), de azért messze nem ennyire, hiszen a magyar nép igazságérzete jóval kifinomultabb, és korántsem utasítja el olyan mértékben a női vezetést, mint azt a magyar honatyák és -anyák teszik a rendszerváltás óta töretlenül.
Íme a vitanap eseményei, melyben formálisan ugyan szinte mindenki elismeri, hogy a nők hátrányai feltűnőek és mielőbb orvoslandók, de az orvost valahogy mégsem akarják hívni. Helyette inkább a nagybeteg fölött vitatkoznak : a KDNP úgy véli, csak szimulál, a Fidesz szerint az idő meggyógyítja, a Jobbik az immunrendszerében bízik, az MSZP gyógyszeres kezelést javasol, az LMP pedig az életmentő műtétet sürgeti. Mindeközben a beteg lassan kimúl, egyre fogy - hisz újabban már 10 millió alatt a népesség.
Az alábbi linken a felszólalók szerinti bontásban, tetszés szerint mazsolázhatunk a vitanap anyagából, én is ezt teszem a későbbiekben :
http://www.mkogy.hu/internet/plsql/ogy_naplo.ulnap_felszo?p_lista=A&p_nap=121&p_ckl=39
A Fidesz vezérszónoka, Selmeczi Gabriella a nők felkészültségének növelésében látja a felzárkóztatás egyedüli lehetőségét. Őt hallgatva ez könnyen be is látható - hiszen beszéde a frázisokon túl a téma iránti érzéketlenségről és felkészületlenségről vall. Apró hiba, hogy ő az ilyen szintű tudatlansággal évtizedek óta benn ül azon a helyen, melyre a nálánál képzettebb és alkalmasabb nők sokaságát még további jópár évtizeden át készítgetné…
Pelczné Gál Ildikó nemrégiben erre még 100 évet adott természetes kifutási időnek, és ahogy elnézem, ma sem optimistább. Mindenről beszél, csak a lényegről nem.
A Jobbik képviseletében Dúró Dóra fegyelmezett pártkatonaként vezérszónokol. Véleménye szerint egy nőnek az a veszteség, ha nem lehet anya - és nem az, ha nem lehet képviselő. Az a tény nem zavarja, hogy e két szerep nem zárja ki egymást, bár maga is élő példa rá. De ha kizárná, akkor is akadhatna 60 nő az ötmillióból, aki inkább képviselő lesz, mint anya, és így segít sokszázezer nőt az anyaság vállalásához. Mert minden nő bátrabban válhatna egyszeres vagy sokszoros anyává, ha nem szinte kizárólag férfiak, hanem egyenlő súllyal nők hoznák az őket érintő, róluk szóló törvényeket, rendeleteket, szabályozást.
Példának okáért akkor esetleg nem neveznék évtizedek óta merő felületes, „férfias” tévedésből, megtévesztő módon „főállású” anyaságnak az olyan három- ill többgyermekes női státuszt, ami valójában segély, és a legtávolabbról sem főállás ! Ami miatt aztán a főállású anyaságról közszférába kerülő, három- ill. több gyermeket eltartó és nevelő(!) anyákat egészen pályájuk végéig lehet abszolút törvényesen és legálisan a korosztályuknál lényegesen alacsonyabb bérért dolgoztatni, majd alacsonyabb nyugdíjban részesíteni - azaz negatívan diszkriminálni őket a férfiakkal és a 0-1-2 gyermeket vállaló nőkkel szemben. Holott ráadásul az ő terheik a legnagyobbak. Gondolom, ezzel a kiszolgáltató és megtévesztő manőverrel hálálja meg a társadalom a „főállású” anyáknak a többedik gyermekeket… Ahhoz, hogy ebben az országban egyre több nő vállalja és élje meg a Dúró által kívánt egyszeri vagy többszöri anyaságot, mindenekelőtt olyan törvényi szabályozás kell, aminek a nők is számottevő meghozói, s nem csak elszenvedői, mint ma - amikor az anyaság büntető kategóriát képez a férfiszemléletű „munka” világában.
Pontosan tudja ezt párttársa, Morvai Krisztina. A frappáns, lényeglátó beszédről még a vitanapot kezdeményező LMP is elismeréssel szólt - mondván, hogy mindez akár az ő soraikból is elhangozhatott volna. Morvai előadásmódja mosolyogtató, Torgyánt idézően attraktív. Akad, aki ezt a stílust irritálónak tartja, de miután a mondandó végig világos és igaz, ezért a tartalomért érdemes felülbírálni a formával szembeni ellenérzéseket és humorral fogadni a speciális előadásmódot.
Nagy hibája viszont, hogy diszkréten kerüli az érdemi megoldásra vezető javaslatot - mert habár ő nyílván ismeri a kvóta mellett döntő több mint 40 ország pozitív tapasztalatait, sajnos saját pártja véleményével úgy látszik, nem akar szembehelyezkedni.
A vitanapot a választáskor kvótaügyben legtöbbet letevő párt, az LMP kezdeményezte (rajtuk kívül még a Seres Mária-féle Civil Mozgalom is hasonlóan sok nőt indított). Vezérszónokuk az indítványt beterjesztő Ertsey Katalin, aki szintén világosan és profin, de kissé élettelenül fogalmazza meg indokait a kvóta mellett.
Kukorelly Endre az LMP színeiben rövid, de tartalmas véleményében olyan szempontot hoz fel, ami teljesen logikus, de még soha nem hallottam : nevezetesen hogy azért választ a választópolgár férfit a képviseletére, mert úgy véli, hogy az ő érdekeit egy „harcos” ember képviselje, ami inkább a férfi ismérve. Arról a választópolgároknak nincsenek tapasztalataik, hogy a csendesebb női érdekképviselet is lehet eredményes, sőt a legtöbb esetben eredményesebb - mindaddig, amíg azt meg nem tapasztalják. Ennek a választói tapasztalatnak a megszerzését segíti a kvóta, és utána már tényleg nem lesz rá szükség, hiszen a meglévő rossz beidegződések felszámolódnak.
Az MSZP-s Lamperth Mónika csapongó gondolatai mellett üdítő kontraszt Lendvai Ildikó összeszedettsége, aki hosszú felszólalását inkább fejből mint olvasva mondta el - ez mindmáig elég ritkán fordul elő a T. Házban. Inkább jellemző, hogy a „saját jogon bekerült, képzett és rátermett” honatyák egyike-másika még felolvasni sem tudja a leírt saját (?) szövegét - ahogy azt nem egyszer láthattuk-hallhattuk már a parlamenti közvetítések alkalmával.
Lendvai hasonlata beszéde végén érzékletes : amíg valaki nem teljesen gyógyult, addig mankót kell használjon, különben soha nem fog tudni járni. Hasonlóra szolgál a kvóta - a patriarchátusban születésétől fogva ezerféle módon leértékelt, kontrollált és félreállított nők helyzetbe hozása, amíg megtapasztalhatóak lesznek a női politizálás hozadékai, s így leomlanak az elébe állított falak.
Négy éve a kvóta mellett rengeteg ismert, sokak által tisztelt, nagy tudású közéleti szereplő tette le a voksát ( az előkelő listát nem találtam meg most a neten). Az akkori kvótaügyi szavazásnál mind Gyurcsány, mind Orbán egyértelmű igent mondott – ők jól tudták, hogy nem eu-konform élni a hagyományok által biztosított férfikvótával és ezáltal kiszorítani a döntéshozatalból a nőket, valamennyi női állampolgár hátrányát bebetonozva ezáltal. Sanda módon viszont senki nem követelt meg a szavazáskor pártfegyelmet, ami pedig gyakran jellemző a frakciókra.
A rosszul értelmezett és alkalmazott „férfiszolidaritás” összezárt és nem engedte át a nőket, illetve az egyéni érdek felülütötte az igazságos közérdeket.
A lecsökkenő képviselői létszám minden eddiginél ádázabb küzdelmet helyez kilátásba, így a következő parlamentbe nőként az eddigieknél is jóval nehezebb lesz bekerülni.
Nem is az a fő kérdés hát, hogy a nőképviseletünkkel Európa vagy az egész világ szégyenpadjára kerülünk-e majdan - hanem hogy meddig lesz még magyar, aki arra a padra ráül.