A versenyzést tizenöt éves korában, Szegeden kezdte, első bajnoki aranyérmét az ifjúsági országos bajnokságon 1952-ben nyerte. Háromszor nyert országos bajnokságot, kétszer egyéniben, egyszer csapatban.Tovább olvasom
– A 70-es években általános volt az a vélemény, hogy a nők fizikailag képtelenek hosszú távú futásra – meséli Kathrine. – A közvélekedés szerint az ilyen típusú mozgáshoz szükséges, a szőrős mellkas, bajusz és a nagy lábméret.Tovább olvasom
1899-ben született. Forradalmasította a játékot. Konyakot ivott, dohányzott, táncolt, szeretői voltak, térdig érő ruhában, csupasz karokkal játszott és – ó, borzalom!!! – fej fölül szervált, mint a férfiak.Tovább olvasom
Rendkívül népszerű sportoló volt, Canada's Sweetheart-nak becézték. 10 éves korában lett kanadai bajnok először, ezzel máig a legfiatalabb aranyérmes.Tovább olvasom
Az első kanadai nő, aki olimpiai bajnokságot nyert. Saskatoonban nőtt fel, ott kezdett atletizálni, futásban, gerelyhajításban és magasugrásban ért el jó eredményeket.Tovább olvasom
1968-ban volt először kanadai bajnok, a következő évet sérülés miatt ki kellett hagynia. 1970-ban indult újra, megnyerte a bajnokságot, elsőségét a következő négy évben is megtartotta.Tovább olvasom
Tizenkét évesen egy ifjúsági versenyen a legendás mester, Sárosi Imre fedezte fel és vette szárnyai alá. Első bajnoki aranyérmét 1947-ben, az ifjúsági országos bajnokságon nyerte 100 mellen. 1952-ben Helsinkiben 400 gyorson olimpiai bajnok lett.Tovább olvasom
A jelenlegi olimpiai bajnokot ötéves korában nagyapja tanította meg sakkozni, később általános iskolája csapatának erőssége lett. Első fontos győzelme1998-ban volt, megnyerte a l4 éven aluli lányok bajnokságát.Tovább olvasom
1955-ben a római világbajnokságon szenzációs vívással egyéniben és a csapattal is aranyérmet szerzett. Még kétszer nyert a válogatottal világbajnokságot (1959 Budapest, 1967 Montreal). Rómában (1960) ezüstérmes a tőrcsapattal.Tovább olvasom
Az első nő, aki indulhatott a híres Indianapolis 500 autóversenyen, és az egyetlen nő, aki versenyzett a Daytona 500-on. Kocsijait sajátmaga építette és szervizelte.Tovább olvasom