„Ha nőként futsz, kiesik a méhed” - Kathrine Switzer a sztereotípiák ellen

Olvasási idő
1 minute
Eddig olvastam

„Ha nőként futsz, kiesik a méhed” - Kathrine Switzer a sztereotípiák ellen

augusztus 29, 2018 - 13:25
Kathrine Switzer volt az első női futó, akinek sikerült teljesíteni a Boston Marathon-t, 1967-ben. (Roberta Gibb 1966-ban, nem hivatalosan, rajtszám nélkül futott, ugyanitt.)

– A 70-es években általános volt az a vélemény, hogy a nők fizikailag képtelenek hosszú távú futásra – meséli Kathrine. – A közvélekedés szerint az ilyen típusú mozgáshoz szükséges, a szőrős mellkas, bajusz és a nagy lábméret. De ha nő vagy, még a méhed is kieshet futás közben! Ezért eltiltották a nőket a futástól és a versenytől, beleértve az is.

Kathrine Switzer 1967-ben, K.V. Switzer néven regisztrált és elindult a versenyen. A verseny közben megtámadta a versenyigazgató.

– Menj a pokolba a versenyemről és add vissza a rajtszámod! – kiáltozta.

Kathrine azonban befejezte a versenyt.

A támadásról készült fotók bejárták a sajtót és nemzetközi párbeszédet indítottak el. Kathrine bátor tette motiválta a nőket, a versenyzésre. 1972-ben hivatalosan is engedélyezték a nők részvételét a Bostoni Marathon-on, majd 1984-ben, szintén Kathrine lobbizásának köszönhetően, olimpiai versenyszám lett a női maraton.

Kathrine szerint az egyik legmagasabb szintű felismerés, hogy a nők is képesek bármire és ez legalább annyira fontos, mint a nők szavazati joga.

2017-ben az USA-ban a maratoni futóversenyeken indulók 59%-a, nő.

 

 

Egyszeri adomány

Make Adomany a Nokert Egyesuletnek (Nokert.hu)



Janet Guthrie amerikai autóversenyző (sz. 1938)

március 07, 2018 - 20:07

Az első nő, aki indulhatott a híres Indianapolis 500 autóversenyen, és az egyetlen nő, aki versenyzett a Daytona 500-on. Kocsijait sajátmaga építette és szervizelte. Fizikus végzettségű, kutató- és fejlesztőmérnökként az Apolló programban dolgozott. Versenyzői pályafutása befejezése után sisakját és versenyöltözetét a Smithsonian Intézetben állították ki. 

Amy Van Dyken amerikai úszónő (sz. 1973)

február 14, 2018 - 20:33

Gyerekkorában asztmás volt, orvosi tanácsra kezdett el úszni. A coloradoi egyetem úszócsapatában a legjobbak között volt, több országos csúcsot úszott. 1996-ban Atlantában az olimpián ő lett az első női versenyző, aki egy olimpián négy aranyérmet nyert – 100 pillangón, 50 gyorson, 4x100 gyorsváltóban, 4x100 vegyesváltóban. Négy évvel később Sydneyben újabb két olimpiai aranyérmet szerzett, 4x100 gyorsváltóban, 4x100 vegyesváltóban. 2007-ben az International Swimming Hall of Fame, 2008-ban az Olympic Hall of Fame tagjává választották. 

Micki King amerikai műugró (sz. 1944)

július 25, 2019 - 21:32

3 és 1 méteres deszkáról valamint toronyból összesen 10  országos bajnokságot nyert.  Egyetemistaként az Ann Arbor Swim Club versenyzője volt, végzés után belépett a légierőhöz és az ottani csapat tagja lett. 1968-ban Mexico Cityben az olimpián két ugrással a befejezés előtt első helyen állt, amikor ugrás közben eltörte a kezét és így a negyedik helyen végzett. 1972-ben Münchenben 28 évesen sikerült olimpiai aranyat nyernie 3 méteren műugrásban.