Milyen a bölcs nő? – penészes pogácsa heti útravalónak Müller Pétertől
Mint tudjuk, a feminizmus az a „radikális” eszme, miszerint a nő is ember; ahogyan a férfi is, (és a kettőt egyenlő jogok illetik meg a köz- és a magánéletben is).
Müller Péternél - akinek heti útravalójára egy olvasónk hívta fel a figyelmemet - ez másképp néz ki. Látszólagosan dehumanizálja a férfit, méghozzá két irányban: isteni szférába emeli, illetve ösztönvezérelt állat szintjére süllyeszti. A férfi olvasók nem tudom, mennyire veszik ezt rossz néven (én a helyükben nem örülnék, ha így jellemeznének…), mindenesetre a szerző a férfi e látszólagos dehumanizálása mögé rejti a nő tényleges dehumanizálását – amelyet viszont humanizálásnak, felemelésnek, tiszteletnek tüntet fel.
Talán ezért húzza ki magát büszkén néhány női olvasója. Ne tegyétek, ez csapda, és elég árulkodó. Dicsérettel is lehet álcázni a helyretevést, az egyenlőtlen status quo fenntartását, ez a "jóindulatú szexizmus". (Pl.: „Mit keres egy ilyen szép, aranyos hölgy a politikában?”, „A nők csodálatosak, mert gondoskodnak a férfiakról”, stb.)
A humanizálást, azaz az emberi mivolt koronáját ugyanis a nő Müller világában az által kapja meg, hogy képes megbocsátani a megcsalást az állítólag farka vezérelte, sőt önmagát azzal azonosító férfinak. Ráadásul a nő a megalázkodása által válik egyenesen bölccsé – a kapcsolat, család összetartója mint egyedül a nőre háruló tradicionális szerep nevében.
„Ha megcsalsz egy nőt, és átszúrod a "női szívét", a benne élő Ember még nem hal meg. Fáj neki, de meg tud gyógyulni. Meg tud bocsátani. Ha bölcs nő, túl tud emelkedni a női sérelmein. Sok, jónak nevezhető párkapcsolatot és családot mentett meg a nőknek ez a bölcs, a női szerepen túlemelkedő megértése, alázata és sok évezredes kiszolgáltatottsága is. ”
Tehát, Müller készséggel elismeri, hogy a nők a történelemben mindvégig elnyomott pozícióban voltak, de egyszersmind romantizálja, magasztosnak tünteti fel ezt a fajta egyenlőtlenséget. E romantizálásba nem férnek bele olyan földhözragadt tények, hogy sok megcsalt nő az anyagi függés vagy lelki, fizikai kényszerítés, bántalmazás miatt nem tud vagy nem mer válni – és a férfi éppen e felsőbbrendű pozíciójának tudatában, azzal visszaélve csalja meg a tőle függő helyzetben levő társát.
Ráadásul egyenlőség véletlenül sincs, ósdi kettős erkölcs kacsint ránk a szövegből. Müller mentegeti, sőt igazolja a férfi hűtlenséget, egyben figyelmezteti a nőt, hogy ő viszont ne vetemedjen hasonlóra, mert persze „az más”:
Ha egy férfit megcsal a szeretője vagy a felesége, a lényét egészen a gyökeréig alázza meg, mert ő legbelül és legfelül is férfi. Nem tud magában följebb nézni. Ha a férfi sérül, az Ember és az Isten is megsérül, szegényben. Ez a férfilét gőgje, vaksága és sok évezredes meggyőződése.”
Egyáltalán nem hat meg, hogy ezt az elméletet – ami a megjegyzés által, hogy a nőben is lehetnek férfi vonások, logikailag még sántítóvá is válik – a női bölcsesség és a férfi szánalmasság jegyében adja elő.
Ha attól leszek „bölcs nő”, hogy megbocsátom, ha lábtörlőnek néznek, és buksisimit adok a mellét döngető, orángutánt játszó hímsovinisztának, akkor köszönöm szépen, inkább maradok buta nő, akinek van önérzete.
Summa summarum, ha valaki ilyen útravalót tesz a tarisznyátokba, ne egyétek meg. Dobjátok ki, mert romlott.