Ehrental Regina néven született 1878. május 7-én a csallóközi Érseklélen szegény ortodox zsidó szülők hetedik gyermekeként. A család hamarosan Győrszigetre költözött, de iskolába ott sem járatták. A lánygyermekekkel egy idős bencés pap foglalkozott, aki felfedezte Regina rendkívüli intelligenciáját. Franciára, németre, irodalomra tanította és egy Újszövetséget ajándékozott neki. A lány már korábban elidegenedett a családi vallástól - a héber nyelvű esti imákból egy szót sem értett – és onnantól kezdve, öngyűlölettől sem mentesen, egész életében a két vallási tradíció közt őrlődött. 

Tizenöt évesen Budapestre menekült színművészetet tanulni. Első, még konvencionális hangú verseskötetének (Leányálmok) megjelenését Eötvös Károly, a tiszaeszlári per védőügyvédje segítette, mert a lányt a sikeres zsidó asszimiláció példájának tekintette.

Második, 1902-es kötetében (Versek) már feszegeti a nőket gúzsba kötő normákat. Mint Kádár Judit írja: „A nietzsche-i felsőbbrendű ember, az Übermensch női párjának a társadalmi kötöttségektől magát szabadnak nyilvánító, a férfiak fölötti hatalmával élő és visszaélő kíméletlen démonnak a szemszögéből írt versek Ady Endrét lelkes szavakra ragadtatták.” Ady ekkor még konvencionális költészettel próbálkozott – feltételezhető, hogy Erdős merészsége rántotta ki az alkotói válságból. 

A kötet kiadója, a Pallas Bródy Sándort bízta meg a szerkesztéssel, így kezdődött három éven át tartó, viharos viszonyuk. Nagy botrányt okozva esküvő nélkül összeköltöztek. Bródy elindította a Jövendő című lapot, melynek Erdős állandó szerzője lett. 1904-ben megjelent Erdős első novelláskötete (Az asszony meg a párja), amiben még nyíltabban ír a nők szexuális vágyairól. Igazi celebpárként állandó pletykaalappal látták el az előkelő társaságot. A férfi elvált feleségétől, négy gyereke anyjától (akit korábban egyszer már elhagyott Hunyady Margit színésznő miatt, aki törvénytelen gyereket szült), de Erdős végül mégsem volt hajlandó hozzámenni. Több okot feltételeznek az életrajzírók: Bródy hozzá is hűtlen volt, őt sem tisztelte? Netán az zavarta Erdőst, hogy a férfi zsidó? Esetleg már ekkor megérintette a katolikus erkölcsiség szelleme, és elítélte az érzékiséget és a vadházasságukat? Mindenesetre a kikosarazott Bródy öngyilkosságot kísérelt meg. Túlélte, de sokáig ápolták egy szanatóriumban. Erdős szintén idegösszeroppanást kapott. Rövid kezelés után Olaszországba költözött, és egy kolostorban katolikus hitre tért.      

Ezalatt Bródy olyannyira erőre kapott, hogy (feltételezések, illetve néhány fennmaradt levél szerint) bosszúhadjáratot indított Erdős ellen és elintézte, hogy az együttérző barátai által szerkesztett lapok többé ne közöljék egykori élettársa műveit. A nő 1915-ig Rómában élt, vallási tárgyú versei jelentek meg. "Eddigi bűneimet az egész eljövendő életemmel akarom jóvá tenni. Tisztán, erkölcsösen akarok élni és akarom, hogy az legyen a művészetem is" – írta a kolostorból Fülep Lajos művészettörténésznek, akihez végül hozzáment. Két lányuk született, de a házasság nem sikerült: Erdős a válás után kénytelen volt ismét tollat ragadni, hogy eltartsa magát és gyerekeit. 1926-ban házasságot kötött nála tíz évvel fiatalabb titkárával, Erdős Artúrral, de ez nem akadályozta meg a további alkotásban – ahogy az sem törte össze, hogy a férj végül egy fiatalabb nőért elhagyta.                                                     

Így tért vissza, immár regények szerzőjeként, az irodalmi életbe, méghozzá az első magyar nőként, aki meg tudott élni az írásból. Népszerűbb regényei 30 ezer fölötti példányszámban keltek el – annyit keresett, hogy egy szép villát vett Rákoshegyen (az épület ma múzeum). A konzervatív nőideál megteremtésén fáradozott: megtérése utáni műveiben ugyan nyíltan ábrázolja a testi vágyakat, de a hősnők végül lemondanak a szexuális önmegvalósításról. (Erdős a saját érzékiségét hibáztatta, amiért balul elsült kapcsolatokba bonyolódott, ráadásul ezt az érzékiséget a zsidó származásával kötötte össze.) 

A húszas, harmincas években a közönség, noha sokszor titokban, de falta a műveit. Ezeknek azonban – hiába tagadta meg Erdős az Új Nőt dicsőító korábbi, emancipált önmagát –  a kritika nem tulajdonított nagy irodalmi értéket. Hiába minden keresztény és antifeminista törekvés, a katolikus lapok átláttak a regényeken és igyekeztek azoktól eltántorítani az olvasókat (így is túl érzékinek találták azokat). A progresszív kritikusok - például az ekkortájt a Bécsi Magyar Újságnál dolgozó Dénes Zsófia - a konvencionális végkifejlet miatt verték el a könyveken a port. Erdős Renée tulajdonképpen két szék közül a pad alá került. 

1938-tól zsidó származása miatt nem publikálhatott, 1944-ben bujkálnia kellett, az üldöztetés hatására orvos lánya öngyilkos lett. A második világháború után pedig a kommunista kultúrpolitika burzsoá csökevényként marasztalta el az írásait. Villáját elfoglalták, Slachta Margit szerzett neki egy kis lakást a Lövölde téren. Az 1938 utáni éveiről soha nem akart írni, nem akarta mindezt újból átélni. Elfeledve élt egészen 1956-ig.

A feminista irodalomkritika fedezte fel újra a kilencvenes években. Kádár Judit szerint 

korai versei és A nagy sikoly segítettek felszabadítani a szexualitásról szóló irodalomi diskurzust, s ezáltal hozzájárultak a modern magyar irodalom létrejöttéhez.” 

2016-ban Menyhért Anna Egy szabad nő címmel regényes életrajzot írt róla.  

Forrás: