A szalonokból a nyomorba: Majthényi Flóra életútja (1837–1915)

Olvasási idő
7perc
Eddig olvastam

A szalonokból a nyomorba: Majthényi Flóra életútja (1837–1915)

december 04, 2018 - 23:36
Az 1850-es évek ünnepelt költőnője, akit aztán elfeledtek. Emlékét Török Sophie támasztotta fel.

1837. július 28-án születik Nyitranovákon (ma Szlovákia), nemesi családba. Hétéves, amikor apja a család anyagi helyzetének leromlása miatt öngyilkos lesz. Anyja nem hajlandó leadni a megszokott életszínvonalból, nem akarja az elszegényedést kifelé mutatni. A kislány körültekintő neveltetésével reméli biztosítani az előnyös kiházasítást és az anyagi helyzet helyreállítását. A kislány nyelveket tanul (anyja angol nevelőnőt fogad mellé) és a zenében is tehetséget mutat, komponál is. Sokat utaznak, bejárják Európát. Flóra egészen kicsi korában, amikor még írni sem tanították meg, maga költötte verset mond egy rokonnak, ekkor figyelnek fel a tehetségére.

Anyja később kibérli a Városliget Páva-szigetét, ahol rendszeresen vendégül látja a kor neves költőit, íróit. Szemere Pál a kislányt további írásra biztatja. Majthényi először a Hölgyfutár 1851. május 26-i számában publikál, a lap onnantól kezdve rendszeresen közli verseit, és a szalonokban körülrajongják a fiatal költőnőt. 1855-ben nagy elismerést kap: bekerül a Hölgyfutár „Magyar költők arcképalbuma” c. gyűjteményébe. A portékat Barabás Miklós készíti el, húsz férfi mellett négy nőét is: Bulyovszkyné Szilágyi Lilla és Kempelen Riza mellett a tizennyolc éves Majthényi Flórát és barátnőjét, Ferenczy Terézt.  A neves művész festményen is megörökíti.

Flóra még gyerekként beleszeret Madách Imre Pál nevű öccsébe (a két család rokonságban áll, Flóra és Pál másodunokatestvérek), első versei hozzá szólnak. A plátói rajongás éveken át kitart (sőt, a költőnő egész életén át őrzi első szerelme képét), Pál azonban a szabadságharc alatt mint kormányfutár egy Debrecenbe tartó, huszonkét órás lovaglás alatt tüdőgyulladást kap és hamarosan meghal. Flóra kikönyörgi anyjától, hogy születendő kisöccsét Pálnak nevezzék. A kisfiú 1855-ben, Flóra felügyelete alatt – a lány egy férfival flörtöl, és nem figyel a gyerekre, aki belegázol a patakba – megfázik, és agyhártyagyulladásban meghal. Majthényi a lelkiismeretfurdalástól majdnem megtébolyodik, ekkor még egy barátnője visszazökkenti a valóságba. Később Fernand nevű bátyja – anyagi bizonytalanság és szerelmi bánat miatt – őngyilkos lesz, leveti magát a genovai világítótoronyból.

Majthényi 1856-ban házasságot köt a Petőfit imitáló, akkoriban népszerű költővel, Tóth Kálmánnal. A kapcsolatot Flóra anyja és Kálmán barátai (Gyulai Pál, Kemény Zsigmond) is ellenzik. Egy évvel később megszületik fiuk, Béla. A szülők viszonya megromlik, válásra kerül a sor. Koháry Sarolta szerint mindkét fél ideggyengesége vezetett ide, Györe Gabriella szerint Tóth Kálmán fizikailag is bántalmazta feleségét. Flóra kisfiával visszaköltözik az anyjához, az apa erőszakkal magához veszi a gyereket. Majthényi mindent elkövet, hogy visszaszerezze, de a törvény nem áll mellé (felmerül, hogy az apa lefizethetett egy képviselőt), gyerekét sosem kapja vissza. Majthényi 1868-ban Elégiák kisfiamhoz c. kötetében beszéli el bánatát. A válás önmagában is, de a magánügyek „kiteregetése” még inkább sérti a kor normáit, és botrányt okoz, az asszony hírneve tönkremegy. Az 1860-as években két színdarabját (Andor Pál álnévvel) műsorra tűzi a Nemzeti Színház, saját néven benyújtott harmadik darabját azonban visszautasítják. 1874-ben Lipcsében (az LMBTQ történetből ismert) Kertbeny Károly néhány versét németre fordítja. Az 1870-es években Tóth Kálmán népszerűsége lehanyatlik, politikai próbálkozása is kudarcot vall, depresszióba esik és 1879-ben szélütést kap. Flóra minden korábbi sérelem ellenére visszatér hozzá és hátralevő másfél évében ápolja.

Már felnőtt fia a temetés után fájdalmában azt találja neki mondani, hogy ő mindig is az apjával akart élni, mert rá büszke volt, anyja miatt viszont csak szégyenkeznie kellett – ez soha be nem gyógyuló seb, Majthényi innentől kezdve sosem talál nyugalmat, céltalan utazgatásokba kezd. Eleinte a hazai lapoknak útibeszámolókat küld, ezek meg is jelennek, de a nevét költőként már rég elfeledték. Fiának szórványosan küld leveleket. Tóth Béla sokoldalú tudósként és újságíróként szép karriert fut be. Feleségével, Lidóval kegyetlenül bánik, ennek ellenére a nő halála mélyen megviseli. Nem sokkal később, 1907-ben, ötvenévesen szívszélhűdés percek alatt végez vele. Flóra ekkor Jeruzsálemben él, levélben kapja meg a hírt. Utazásai közel három évtizedében nyelvtudására támaszkodva idegenvezetésből, kegytárgyárusításból, időnként koldulásból él Spanyolországban, Sevillában, Algírban majd Jeruzsálemben.

1910-ben visszatér budapesti lakásába a Császárfürdőbe. Kevesekkel érintkezik, támogatást egyedül a Magyar Írók Segélyegyletétől fogad el. Elméje hamarosan teljesen elborul, rögeszméjévé válik, hogy megtalálta a halhatatlanság titkát: víz nem érheti. Miután a rokonoknak nem sikerül jobb belátásra téríteni, a tisztiorvos utasítására erőszak alkalmazásával megfürdetik, koszos rongyait és egyetlen társát: a Szentföldről hozott teknősbékát elkobozzák, és a lipótmezei tébolydába zárják, ahol hamarosan meghal. Sírja sincs, csontjait az 1940-es években másokéival együtt kiszedték és a temető végében egy csontkamrába hajították. „Mi a haza?” című verse még szerepelt egy darabig a tankönyvekben, aztán teljesen elfeledték.

Emlékét az 1930-as években (Tanner Ilona) támasztotta fel, aki nagy hangsúlyt fektetett az elfeledett költőnők megismertetésére. (Koczián Katalinnal közösen szerkesztett egy Költőnők Antológiája c. kötetet is.) 1931 márciusában hozzájutott egy levélhez, amit 1861-ben Arany János írt Majthényi Flórának. Onnantól kezdve nem hagyta nyugodni a költőnő alakja, és mindenképp „igazságot akart neki szolgáltatni”. Lázasan gyűjtötte az anyagokat, könyvet tervezett írni róla, aminek a bevezetője és egy fejezete el is készült. Hanyatló testi és szellemi ereje miatt a mű befejezését időskorában megismert barátnőjére, Koháry Saroltára ( édesanyjára) bízta, aki végül 1973-ban mindkettejük életrajzát kiadta Flóra és Ilonka címmel.


Elekes Irén Borbála Mindent a nőkről c. magyar nőtörténeti rádióműsora. Beszélgetés Györe Gabriellával Majthényi Flóráról. 

 

 


Majthényi Flóra - Emlék itten minden fűszál... 

Emlék itten minden fűszál, 
Emlék itten minden kő; 
Csak a múltakon merengek, 
Mert itt nincsen már jövő. 

Nincs jövő, mely szebb lehetne, 
Mint a múltnak képe volt; 
Kedves énnekem az emlék, 
Habár elmúlt, habár holt. 

Sőt, a jelent is csak halkan, 
Észrevétlen engedem 
Átvonulni, mint az árnyat, 
E nekem szent helyeken, 

Hogy röptével el ne fújja 
A varázsló álmokat, 
Mint madárszárny, a homokról 
A kedvet, szent nyomokat. 

S magam is oly csendes vagyok, 
Le-lezárom szememet, 
Hogy a fátylon át ne lássak, 
Mely beborít engemet. 

Mert jól tudom azt, hogy szívem 
Megfájulna végtelen, 
ha látnám, hogy min merengek, 
Már csak múlt, - s nem lesz jelen! 
 

Majthényi Flóra - A válás perce

A válás perce oly nehéz, 
A kézben nyugszik még a kéz, 
A szembe olvad még a szem 
Mint mindörökre, végtelen; 
S a lélek már csak félig itt, 
Félig követi útjait 
S jobb része mégis ezalatt 
A búcsúzónál itt marad. 

A viszontlátás oly nehéz, 
A kézben nyugszik már a kéz, 
A szembe olvad már a szem, 
Mint mindörökre, végtelen. 
S a lélek mégis fél, remeg, 
Hogy őt csak álom csalja meg 
S nem mer örülni igazán, 
Hogy fel ne ébredjen talán... 
 

 

Majthényi Flóra - Szegfű

Ismét érzem a virág illatát,
Mely kiskertünkben nyílott egykoron.
Ah, nem az már, csak annak rokona,
De az illat még az a szirmokon.

S míg érzem: ismét gondolok reád,
Még most is hallom halk rezgő szavad...
- Ki hinné el, hogy ilyen kis virág
Egy egész múltat visszaad!
 

 

Majthényi Flóra - Mi a haza?

"Édes anya, édes apa! 
Mondjátok csak, mi a haza? 
Tán e ház, amelyben vagyunk? 
Amelyben mindnyájan lakunk: 
Ez a haza?" 

"Nem, gyermekem, ez csak házunk, 
De amit itt körül látunk, 
Merre földeink terülnek, 
Merre kertjeink feküsznek: 
Ez a haza! 

Minden, amit a szem belát, 
Itt e föld, mely kenyeret ád, 
E folyók tele halakkal, 
E szőlőhegyek falvakkal: 
Ez a haza! 

Amerre a hegylánc kéklik, 
Merre a berek sötétlik, 
Merre a róna kanyarul, 
Melyre a kék ég leborul: 
Ez a haza! 

Hol egykor őseink laktak, 
Itt csatáztak, itt mulattak, 
Ahol a határt ők szabták 
S örökségül reánk hagyták: 
Ez a haza! 

Ahol csontjaink porladnak 
S mindig a földben maradnak, 
Ahová bennünket tesznek, 
Midőn egyszer eltemetnek: 
Ez a haza! 

Ez a föld, mely drága nekünk, 
Melyet legjobban szeretünk, 
Ahová, bármerre járunk, 
Mindig vissza-visszavágyunk: 
Ez a haza!" 

Egyszeri adomány

Make Adomany a Nokert Egyesuletnek (Nokert.hu)



Alma Karlin szlovén író, költő, utazó, poliglott (1889–1950)

október 12, 2017 - 14:20

Celjében született, anyja tanár, apja magasrangú katonatiszt volt. Gondos nevelést kapott, különös tehetsége volt a nyelvtanuláshoz. A német és szlovén mellett jártas volt az angol, francia, latin, olasz, spanyol, orosz, dán, finn, perzsa, kínai, japán nyelvben. Az első világháború után járt Észak- és Dél-Amerikában, Ausztráliában, több ázsiai országban, Indiában. Utazásairól írt cikkei a Neue Illustrierte Zeitung-ban jelentek meg. Rendkívül népszerűek voltak a bejárt országokról írt útikönyvei is. A nácik hatalomra kerülésekor könyveit betiltották, egy időre be is zárták.

Márkus Ottilia (Kémeri Sándor) író, újságíró (1873–1951)

február 25, 2019 - 01:00
Márkus Ottilia Bölöni Györggyel

Münchenben volt festőnövendék, majd házasságot kötött Kozmutza Kornéllal, akivel beutazták a Távol-keletet. Az Indiában, Kínában, Japánban tapasztaltakról az Új Idők „Séták a nagyvilágban” rovatában számolt be, Kémeri Sándor néven. Párizsban találkozott Bölöni Györggyel, aki második férje lett. Egy ideig Anatole France titkárnőjeként dolgozott. Rendszeresen publikált hazai, francia, német és osztrák lapokban. 1945-ben hazatértek férjével, visszaemlékezésein dolgozott haláláig. 

Büttner Lina író, műfordító (1846–1917)  

december 25, 2017 - 23:06

A magyar feminizmus egyik előfutára Sajóvámoson született. Büttner báró hat gyerekének egyformán alapos nevelést adott, a tudományok mellett a gyakorlati életre is nevelte fiait, lányait. Lina – és szintén író testvére, Júlia – fiatalkorától írt a birtokon folyó életről, a természet változásairól. 1874-ben házasságot kötött Náray Iván íróval és a fővárosba költöztek. Bekapcsolódott az irodalmi életbe, a Fővárosi Lapokban megjelent első elbeszélése.