A világ 164 országa közül 2011-ben Norvégia lett a legjobb hely a nők és anyák számára (csakúgy, mint 2010-ben). A legrosszabb hely pedig Afganisztán (csakúgy, mint 2010-ben). Mitől lesz jó egy országban nőnek, anyának lenni?

A Save the Children program ebben az évben tizenkettedik alkalommal állította össze 164 ország rangsorát, az Anyák indexét. Ebben az indexben több szempont alapján állították sorba a világ fejlődő és fejlett országait, hogy megállapítsák, hol megy jól és kevésbé jól a nők, az anyák és a gyermekek sora.

A rangsort Norvégia, Ausztrália és Izland vezetik - Norvégia, Svédország, Dánia, Ausztrália, Új-Zéland évek óta változatlanul elfoglalja a lista első helyeit. Magyarország a 22. helyre került a fejlett országok között.

A legutolsó helyezett pedig Afganisztán. Az utolsó tíz között 8 ország afrikai – sajnos a rangsor végén álló országok is nagyjából ugyanazok évek óta. Ezekben az országokban a helyzet igen sötét, általában minden harmincadik nő valamilyen terhességgel, szüléssel összefüggő ok miatt hal meg, minden hatodik gyerek nem éli meg az ötödik születésnapját, és minden harmadik gyerek alultáplált, éhezik. A népességnek csaknem a fele nem jut tiszta vízhez, és 5 iskolába járó fiúra csak 4 iskolába járó lány jut.

Az egészségügyi szolgáltatásokhoz való hozzáférés is nagyon különböző, míg Norvégiában gyakorlatilag minden szülésnél jelen van szakképzett segítő, ez Afganisztánban csak a szülések 14 százalékáról mondható el. Norvégiában egy nő átlagosan 18 évet tölt formális oktatásban, és várható élettartama 83 év. 175 gyerekből csak egy nem éli meg az ötödik születésnapját. A rangsor legvégén álló Afganisztánban egy nő mindössze öt évet tölt tanulással, és várható élettartama kevesebb, mint 45 év. A nők keresete a férfiak keresetének csupán 40%-a. Minden ötödik gyerek még 5 éves kora előtt meghal, így – ha ez a tendencia továbbra is fennmarad – szinte minden afgán anya megtapasztalja élete során egy gyermek elvesztését.

Az Anyák indexe rangsor első 10 helyezettje 2011-ben

1. Norvégia
2. Ausztrália
3. Izland
4. Svédország
5. Dánia
6. Új-Zéland
7. Finnország
8. Belgium
9. Hollandia
10. Franciaország

A rangsor utolsó 10 helyezettje

1. Közép-afrikai Köztársaság
2. Szudán
3. Mali
4. Eritrea
5. Kongói Demokratikus Köztársaság
6. Csád
7. Jemen
8. Guinea-Bissau
9. Niger
10. Afganisztán

Magyarország adatai

• Anyai halálozás kockázata egy nő egész élete során 1:5 500
• Modern fogamzásgátló eszközöket használó nők aránya: 71%
• Nők várható élettartama: 78 év
• Nők várhatóan oktatásban töltött idő: 16 év
• Szülési szabadság hossza (2010): 24 hét *
• Szülési szabadság alatti juttatás a korábbi fizetéshez viszonyítva: 70%
• A nők keresetének aránya a férfiak keresetéhez viszonyítva: 0,75
• Nők részvétele a nemzeti kormányban (női képviselői helyek aránya): 9%
• 5 év alatti halandóság (1000 élveszülésre): 6
• Általános iskola előtti intézményi gondozás arány (az intézményi gondozásra jogosult korú teljes népességhez viszonyítva) 87%
• Középfokú oktatás aránya (a középfokú oktatásra jogosult korú teljes népességhez viszonyítva) 97%
• Anyai index szerinti sorszám (43 országból) 22
• Női index szerinti sorszám (43 országból) 21
• Gyerek index szerinti sorszám (43 országból) 22

Ezen felül további szülési szabadság és juttatás is jár, más feltételekkel, legalább 2 évig. További információ az egyes országok családtámogatási rendszerérő  az OECD  családi adatbázisában: www.oecd.org/els/social/family/database

Miben első még Norvégia?

Bár Európában Norvégia volt az első, ahol a nők választójogot kaptak 1913-ban, más területeken az ország akkor még nem járt az esélyegyenlőség élén. Norvégiában a 70-es évekig nem volt jellemző a nők munkavállalása, a háztartásban dolgoztak, és férjük hozzájárulása volt szükséges, ha önálló pénzkereső munkát akartak. Ezt a nem csak anyagi kiszolgáltatottságot és függést elégelték meg, és nőjogi szervezetekbe tömörülve viszonylag rövid időn, három évtizeden belül látványos eredményeket értek el.

Ugyanebben az időszakban a nőjogi mozgalmak más országokban is sok hasonló célt tűztek zászlajukra: küzdöttek azért, hogy megszűnjön a családon belüli erőszak, hogy a nők szabadon rendelkezhessenek testükkel és mindenki számára elérhetők legyenek a reprodukciós jogok, hogy a nők beléphessenek a munka és a közélet világába – Norvégiában azonban ezek mellett kiemelten fontos cél volt az is, hogy a nők egyaránt megállhassák helyüket anyaként is és pénzkeresőként is. Így lehetséges, hogy ugyanazon néhány évtized leforgása alatt, amikor a nők a korábbinál nagyobb mértékben léptek a munkaerőpiacra, a szoptatás aránya is jelentősen megnőtt: a 20%-hoz közeli értékről 99%-osra nőtt a kórházból való távozáskor a szoptatás aránya, és az anyák 75%-a szoptatja kizárólagosan gyermekét annak féléves koráig, ami komoly közegészségügyi és mentálhigiénés előnyökkel jár.

Az egészségügyi minisztériumi tisztviselő, aki 1970-ben elsőként felkarolta a szoptatás pozitív hatásait népszerűsítő civil kezdeményezést, az a Gro Harlem Brundtland volt, aki többek között a „fenntartható fejlődés” fogalmát széles körben megismertető jelentést összeállító bizottságot is vezette (a dokumentumot Brundtland-jelentésként is emlegetik), 1981-ben Norvégia első női miniszterelnöke lett, majd a 80-as és 90-es évek során több, mint 10 évet töltött el ebben a pozícióban. Kormánya többek között a nők nagy arányáról volt híres (18 tagból 8 nő), és sok egyéb mellett számos fontos egészségügyi és szociális intézkedést hoztak, bevezetve a WHO egészséges táplálkozásra vonatkozó irányelveit, vagy éppen bababaráttá téve Norvégia összes szülészetét.

Miközben Norvégiában a gyerekvállalási kedv Európában a legmagasabbak közé tartozik (minden nő átlagosan 1,98 gyereknek ad életet, Magyarországon ez a szám 1,3 körüli), a nők részvétele a munkaerőpiacon szintén a legmagasabbak között van Európában, a közéletben és a döntéshozásban is megközelíti a célul kitűzött 40%-ot. Az ország folyamatosan további lépéseket tesz, hogy ezeket a számokat tovább növelje, a nők közéleti szerepvállalását növelje, az esélyegyenlőséget az élet minél több területén megvalósítsa, csökkenjen a nők és férfiak közötti bérkülönbség, csökkenjen a munkahelyek nemek szerinti megoszlása, illetve az alacsonyabb presztízsű és rosszabbul fizetett munkahelyeken a nők aránya (de helyüket ne a bevándorló férfiak vagy nők vegyék át, vagyis hogy a nemi alapú megosztottság helyébe ne lépjen valamiféle társadalmi háttér szerinti megosztottság), az egyedülálló szülők számára is könnyebb legyen a munka és a család összeegyeztetése, növekedjen a női vállalkozók száma, az esélyegyenlőség megvalósuljon a vidékfejlesztési törekvésekben is stb..

Norvégiában 2006. január 1. óta működik a Megkülönböztetésellenes és Esélyegyenlőségi Biztosi Hivatal – különböző intézmények már korábban is foglalkoztak a nemi esélyegyenlőséggel kapcsolatos ügyekkel, a hivatal élén álló ombud (nem ombudsman, hogy ne utaljon a biztos nemére  - a hivatalt jelenleg nő tölti be) feladata azonban szélesebb körű: fellép az etnikai, szexuális orientáció, fogyaték, kor, nyelv vagy vallás alapú megkülönböztetés ellen is. A társadalmi nemi szerepekkel kapcsolatos ügyek azonban továbbra is tevékenységének csaknem felét teszik ki, ennek valószínűleg az lehet az oka, hogy az ezekkel foglalkozó hivatal már régebben megkezdte működését, és a társadalomban ezen a téren viszonylag nagyobb a tudatosság, így sok bejelentés érkezik ebben a témában, míg a többi terület problémái ehhez képest újkeletűek (az etnikai, nyelvi megkülönböztetés például korábban csak a sámikat, a Skandináv-félsziget bennszülöttjeit sújtotta, de az utóbbi években Norvégiában is egyre nagyobb számban megjelenő bevándorlók miatt megszaporodott az ombud feladata ezen a téren is).

Az ombud tevékenységének alapja a Nemzetközi Munkaügyi Szervezetnek (ILO) az “egyenlő munkáért egyenlő bér” útmutatása, az ENSZ nőjogi egyezménye és az ENSZ faji megkülönböztetés megszüntetéséről szóló egyezménye, emellett számos nemzeti szintű szabályozás, többek között:

• a társadalmi nemek egyenlőségéről szóló jogszabály
• diszkrimináció-ellenes jogszabály
• a munkakörnyezetről szóló jogszabály esélyegyenlőségről szóló fejezete
• a lakhatással, lakóhellyel kapcsolatos jogszabályok összes vonatkozó fejezete

A hivatalban a beérkezett panaszok kivizsgálása során a fordított bizonyítás elve érvényesül, vagyis a diszkriminációval vádolt munkaadónak kell bizonyítania, hogy az adott esetben nem a nemi hovatartozás (vagy kor, vagy nemzetiség stb.) játszott szerepet. Amennyiben a biztosi hivatal diszkriminációt állapít meg, erről egy írásos nyilatkozatot ad, ami az elmarasztalt munkaadó számára semmilyen jogi kötelezést nem jelent, ha akarja, akár figyelmen kívül is hagyhatja (ez meg is történik néha) – azonban ezzel a nyilatkozattal a sértett bírósághoz fordulhat, ahol a biztos állásfoglalását már jogilag kötelező érvényű ítéletben erősíti meg a bíróság.

A hivatal nem csak beérkezett panaszokat vizsgál ki, hanem saját hatáskörben, önállóan is kezdeményezhet eljárást, ha például jogszabályokat sértő álláshirdetést vesz észre egy újságban, illetve külön szakmapolitikai csoportja folyamatosan új jogszabályjavaslatokon dolgozik, vagyis proaktív módon folyamatosan az esélyegyenlőség további előmozdításán dolgoznak.

A norvég esélyegyenlőségi ombud célja, hogy a férfiak és nők egyenlő esélyekkel indulhassanak a munkahelyeken, egyenlő munkáért egyenlő bért kapjanak, mindkét nem számára ugyanolyan módon nyitva álljanak a felsőbb vezetői pozíciók is, illetve a nemi esélyegyenlőségi törvény értelmében minden közjogi szerepet ellátó döntéshozó testületben mindkét nem számára legalább 40%-os képviseletet kell biztosítani, hogy a társadalom valós arányait megközelítő arányú legyen a közéleti reprezentáció. Emellett a pártok önkéntesen vezettek be nemi kvótát. Ezeknek az intézkedéseknek köszönhetően a nők szerepvállalása az országgyűlésben, a helyi önkormányzatokban és hasonló testületekben az utóbbi évtizedben 40%-os körülire nőtt. A 2004-ben hatályba lépett törvény kiterjedt bizonyos részvénytársaságok igazgatótanácsaira is – ezekben is legfeljebb 40% lehetett volna az egyik nem aránya. A törvény 2 év türelmi időt adott, hogy majd csak annak leteltével kezdik szankciókkal sújtani az előírást nem teljesítő cégeket. Természetesen az üzleti élet szereplői tiltakoztak, hogy eleve miért korlátozza a magánszféra cégeinek tisztségviselőit egy törvény, aminek hatására a jól képzett férfiakat kell majd kevésbé képzett, rosszabb képességű nőkre cserélniük, vagy majd bizonyára lesz néhány olyan nő, aki a hullámot meglovagolva halmozza a pozíciókat, és így minden testületben ugyanaz a néhány nő fog szerepelni. Mivel a türelmi idő alatt az igazgatótanácsokban a nők aránya csak 18%-ra nőtt, a döntéshozók úgy látták, hogy szankciókkal kell érvényt szerezni a jogszabálynak: pénzbüntetéstől akár a cég felszámolásáig terjedtek a büntetési tételek. Ennek hatására 2009 végére sikerült elérni a kitűzött 40%-os arányt, és most már senki nem tiltakozik ellene, a cégvezetők kénytelenek voltak elismerni, hogy a várt negatív hatások nem következtek be. A jogszabály hatására szélesebb körben kell keresniük  a betöltendő pozíciókra a jelölteket, de úgy tűnik, hogy ez inkább pozitív eredménnyel járt: a legfrissebb kutatások szerint például a női jelöltek magasabb képzettségűek (36%-uk egyetemi végzettségű, míg a férfiaknak csak a 22%-a). A pozícióhalmozó nőkkel kapcsolatos félelem se igazolódott be, mivel 10 nő közül csak kettő tölt be több tanácsban is valamilyen szerepet, míg 10 férfi közül 4. Emellett további pozitív hatása a kötelező kvótának, hogy a nők szerepvállalása megnőtt a menedzsmentben is, nem csak a törvény által szabályozott igazgatótanácsokban, sőt a kis- és középvállalkozások körében is észlelhető a nők hangsúlyosabb jelenléte (bár nyilván ez nem kizárólag ennek az intézkedésnek a hatására következett be).

A női munkavállalás és politikai szerepvállalás előmozdításához szükséges támogató környezet megteremtésére is nagy hangsúlyt fektetnek, ezt mutatja a családtámogatási rendszer, a kisgyerekek után járó juttatások, valamint a bölcsődei, óvodai férőhelyek száma is. A családtámogatási rendszerekben nem véletlenül nevezik „skandináv modellnek” azt a fajta megközelítést, amelyben az ellátórendszer kiemelt célja a női esélyegyenlőség megteremtése, a gyermekvállalás és a munkavállalás összeegyeztetésének elősegítése, beleértve azt is, hogy a férfiakat ösztönzik nagyobb szerepvállalásra a gyermekgondozásban és a háztartási munkákban is. (Érdekesség, hogy a skandináv modellnek nem deklarált célja, a fertilitási ráta vagy a születésszám növelése, ez amolyan „mellékesen” megjelenő következmény.)

Hazánkban és a szomszédos országokban történelmileg másképp alakult a nők megjelenése a munkaerőpiacon, hiszen nem elsősorban saját anyagi függetlenedési szándékuktól vezérelve álltak a nők tömegesen munkába, illetve ezzel párhuzamosan nem valósult meg a háztartási feladatok terén az egyenlő teherviselés – így nálunk és Közép-Európa más országaiban a nők inkább a kettős tehertől szenvednek (vagyis hogy a munkahelyen úgy kell teljesíteniük, hogy közben a háztartással és gyermekgondozással kapcsolatos feladataik nem csökkentek jelentősen). Valószínűleg ennek az eredménye az a különbség is, hogy hazánkban a nők családbarát időbeosztást, rugalmas munkaidőt, részmunkaidős munkahelyeket szeretnének, a norvég nők számára viszont elsődleges szempont a gazdasági függetlenség, és ezért továbbra is kiemelt céljuk, hogy ne csak részmunkaidős állásokat kapjanak, és ne diszkriminálják őket a teljes munkaidős állások betöltésekor. Ugyanis a részmunkaidő miatt később, ha válás vagy özvegység miatt egyedül maradnak, nyugdíjas éveikben hátrányt kell szenvedniük. Természetesen lehetőséget kell biztosítani részmunkaidős állásokra is, de a norvég esélyegyenlőségi ombud felhívja a figyelmet, hogy amíg az egyik nem képviselői lényegesen nagyobb arányban vesznek részt ilyen foglalkoztatási formákban, addig az továbbra is a teljes esélyegyenlőség hiányát mutatja.

Néhány részlet a norvég esélyegyenlőségi ombud 2007. évi éves jelentéséből, a női és férfi fizetésekre vonatkozó fejezetből

1. Munkahelyek nemek szerinti megosztása

A közszférában dolgozók 69%-a nő, a magánszektorban dolgozók 69%-a férfi.

Csak a munkahelyek egyharmadában érvényesül többé-kevésbé a nemek egyensúlya, vagyis az, hogy a nemek aránya 40-60%-os. A nőknek több mint egyharmada dolgozik olyan munkahelyen, ahol a munkatársaknak több mint 60%-a szintén nő. A férfiak dolgoznak inkább az iparban és kézművesként, a nők körében pedig az egészségügyi és segítő szakmák túlsúlya jellemző.

“A férfias vagy nőies túlsúlyú munkahelyeken dolgozóknak túlnyomó többsége a nemek kiegyensúlyozottabb eloszlását szeretné, ezért nagyon meglepő, hogy az elmúlt 20 évben nem sok történt ezen a téren” -állapította meg a 2007-es “Esélyegyenlőség és életminőség” kutatás.

Ugyanakkor az otthoni egyenlőség terén hatalmas előrelépés tapasztalható. A megkérdezettek 90%-a szerint az az ideális, ha egyenlőség van a háztartási munkában, a gyerekek gondozásában és a pénzkereset felelősségében.

2. A nők kevesebb munkaórát dolgoznak

A nők kevesebb munkaórát dolgoznak, mint a férfiak. A nők körében a szerződés szerinti munkaórák száma átlagosan 30,8 óra hetente, a férfiak körében pedig 37,3 óra a 2007-es adatok szerint, A hiányzások levonása és a túlórák hozzáadása után a tényleges munkaórák száma a nők körében még ennél is kevesebb (30,4 óra), és a férfiak körében kicsit több (37,7 óra).

Norvégiában elterjedt a részmunkaidő. A nők 43%-a dolgozik részmunkaidőben, míg ugyanez a szám a férfiak körében 13%. Ez magasabb, mint a legtöbb európai országban. Az EU országaiban átlagosan a nők 33%-a dolgozik részmunkaidőben, a férfiaknak 8%-a.

A részmunkaidő a többgyerekes nők körében a legjellemzőbb. A férfiak életében a részmunkaidő rövidebb időszakra korlátozódik, például továbbképzés mellett vagy a munkával töltött évek vége felé.

A nők körében ugyanakkor ez a részmunkaidő nem a kívánt foglalkoztatási forma, ugyanis szeretnének teljes munkaidőben dolgozni. Az alulfoglalkoztatottság kifejezetten a nők körében jellemző, mivel eleve főleg ők dolgoznak részmunkaidőben. Az alulfoglalkoztatottak elsősorban az egészségügyben, szociális szakmákban és a kiskereskedelemben dolgoznak (a nagy áruházláncoknál 10 munkavállaló közül csak kettőt alkalmaznak teljes munkaidőben).

3. Fizetési egyenlőtlenségek nők és férfiak között

2007-ben a nők fizetése a férfiak fizetésének 84,3% volt. A nők átlagosan 16%-kal kevesebb órabérért dolgoznak. A férfiak fizetése 2006 és 2007 között 5,8%-kal nőtt, míg a nők esetében a növekedés 5,4% volt.

A férfiak többet keresnek minden szektorban, bár az egyes ágazatok között jelentős különbségek vannak. A legnagyobb fizetésbeli különbség a pénzügyi szolgáltatások (beleértve a banki és biztosítási szolgáltatásokat is) terén tapasztalható, ahol a nők fizetése a férfiak fizetésének 68%-a. A kiskereskedelemben és az állami kórházakban a nők fizetése kb. 20%-kal kevesebb.

Az Európai Unió által végzett Eurofund fizetési felmérésben Norvégia a 16. helyen áll, Belgium, Olaszország és Szlovénia mögött. A skandináv államokban a nők körülbelül a férfiak fizetésének 85%-át kapják, míg Szlovéniában a nők a férfifizetések 93%-át keresik.
“Ez egy fontos és kényes részlettel gazdagítja az esélyegyenlőség skandináv sikertörténetét. Elértük, hogy a nők nagy arányban dolgoznak, ugyanakkor viszonylag magas a születési ráta. Dél-Európában ez nem így van. Leegyszerűsítve a dolgot, a világnak abban a részében a nőknek választania kell a munka és a család között.” - nyilatkozta Selma Lyng kutató az Eurofund fizetési statisztikáiról.

“A fizetést és jövedelmet úgy tekinthetjük, mint annak a gazdasági kifejeződését, hogy mire jutottunk az  egyenlőség terén a munka világában. Sajnálatos módon azt kell megállapítanunk, hogy ez a fejlődés az elmúlt húsz évben egy helyben állt” - mondta Anne Enger, az Egyenlő Bér Bizottság elnöke egy konferencián.

4. A fizetésbeli különbségek nagyobbak a magasabb végzettségűek körében

A nők és férfiak fizetése közötti különbség azok körében a legnagyobb, akik a legtöbb időt töltötték végzettségük megszerzésével. A fizetés az oktatásban töltött idővel arányosan nő, de a férfiak körében nagyobb mértékben. A fizetésbeli különbség meghaladja a 9000 koronát (kb 1600 USD, 1160 EUR) a legalább négyéves egyetemi vagy főiskolai szintű végzettséggel rendelkezők körében.

Az egyenlő bér kérdése évtizedek óta napirenden van, ennek ellenére az elmúlt 20 évben stabilan tartotta magát az átlagosan 16%-os különbség a nők és férfiak bére között. 2006-ban a kormány kinevezett  egy bizottságot, hogy részletesen kivizsgálja a férfiak és nők bére közötti különbséget, hogy kiderüljön, mivel lehetne a különbséget csökkenteni. Az Egyenlő Bér Bizottság 2008. február 21-én kelt jelentése átfogó elemzést és intézkedéscsomagot is tartalmaz.

A nemek szerint megosztott munkaerőpiac okozza a fizetési különbségeket. Torgeir Aarvaag Stokke egy független multidiszciplináris kutatóintézet kutatásvezetője szerint a skandináv országok azért szerepeltek ilyen rosszul az Eurofund fizetési statisztikáiban, mert a skandináv munkaerőpiac nemek szerint megosztott. „Sok országban, ahol alacsony a fizetésbeli különbség a nemek között, csak kevés nőnek van pénzkereső állása, és ugyanolyan típusú munkahelyeken dolgoznak, mint a férfiak. Norvégiában nagyon sok nő dolgozik állásban, de közülük sokan dolgoznak a közszférában, alacsony fizetéssel. A magánszektorban sok férfi dolgozik, és ők sokkal többet keresnek.”

5. Az Egyenlő Bér Bizottság véleménye

A férfiak és nők bére közötti bérkülönbségek magyarázata

1. Az oktatásban töltött idő és a kor manapság a bérkülönbségek elenyésző részéért felelős.
2. A férfiak és nők ugyanabban a vállalkozásban ugyanabban a pozícióban körülbelül ugyanannyit keresnek.
3. A bérek különbsége ugyanazt a tendenciát követi, amely a munkaerőpiac a munkahelyeket „nőies” és „férfias” szakmákra osztja
4. A bértárgyalások rendszere stabil fizetési kapcsolatokat tart fent a férfiak és nők körében is
5. A gyermekvállalás időszakában a fizetésbeli különbségek nőnek

6. A bizottság javaslatai a helyzet javítására

1. Fizetésemelés a közszférában, 3 milliárd NOK-os támogatás a nemzeti költségvetésen felül, hogy a közszférában az elsősorban női munkaerővel betöltött állások fizetését megemeljék
2. A fizetési tárgyalások során a munkaerőpiac szereplői különítsenek el forrásokat a nők és alacsony fizetésűek számára szolgáló alapokba.
3. Módosuljon a nemzeti biztosítási rendszer oly módon, hogy az anyák és az apák között egyenlőbb legyen a szülői szabadság megosztása, az izlandi rendszerhez hasonlóan. Emellett legyenek rendelkezések az apák önálló jogaira vonatkozóan is.
4. A bértáblákban legyen rögzítve az a jog, hogy a szülői szabadságról visszatérő szülő átlagos szintű béremelést kap, amelynek a minimumösszege lenne rögzítve.
5. Nők kiválasztása a vezetésbe kormányzati projektalapokból, évente 10 millió NOK nagyságrendű összegben.
6. A Nemi Esélyegyenlőségi és Diszkriminációellenes Biztosi Hivatal megerősítése, az egyenlő bérezésű munkahelyek és a fizetésekkel kapcsolatos nyitottság előmozdítása érdekében

Az Anyák indexe indikátorairól röviden

1. A nők egészségügyi helyzetét jellemző indikátorok

Anyai halálozás kockázata a nő egész élete során

Az, hogy mekkora egy nő számára a gyermekszüléssel kapcsolatos halálozás kockázata, számos tényezőtől függ, például a gyerekek számától, a szülések között eltelt időtávtól, a szülés körülményeitől, saját egészségétől és táplálkozási lehetőségeitől.
Az anyai halálozás kockázata azt mutatja, hogy egy 15 éves lánynak az élete során mekkora az esélye, hogy anyaságával kapcsolatos ok miatt veszíti életét. Ez az indikátor nem csak a várandósság és szülés kapcsán felmerülő halálozásokat mutatja, hanem az ország termékenységi rátáját is.

Modern fogamzásgátló módszereket használó nők aránya

A családtervezési lehetőségekhez való hozzáférés lehetővé teszi a nők számára, hogy tudatosan tervezzék a terhességet, így fizikailag és pszichésen is felkészültebbek a gyerekvállalásra. A kutatásban mintavételek alapján becsült számok szerepelnek arra vonatkozóan, hogy a házasságokban és együttélésekben a nők hány százaléka használ modern fogamzásgátló módszereket (ezek közé tartozik a női és férfi sterilizáció, tabletta, hormonális implantátumok, méhen belüli fogamzásgátló módszerek, óvszer és női barrier, vagyis mechanikus fogamzásgátló módszerek).

Szakképzett segítség a szülésnél

A szakképzett segítő jelenléte a szülésnél csökkenti az anyai és újszülötthalálozás kockázatát is. A segítő megteremti a higiénikus környezetet és felismeri az azonnali orvosi segítséget igénylő komplikációkat. Szakképzett segítségnek számítanak az orvosok, ápolók, bábák.

Nők várható élettartama

A várható élettartam tükrözi az anya egészségi állapotát, szociális és gazdasági helyzetét, és tetten érhető benne a nőket egyre nagyobb számban érintő HIV vírus miatti élettartam-csökkenés. A nők várható élettartama azt mutatja, hogy egy nő várhatóan hány évig fog élni a népesség jelenlegi halálozási rátája mellett.

2. A nők oktatási helyzetét tükröző indikátor

A nők formális oktatásban való részvétele években

Az oktatás hatékonyan járul hozzá az anyai egészség javításához, a nők mozgási szabadságához és döntéshozó képességének megerősödéséhez. A képzett nők nagyobb valószínűséggel tudják biztosítani a megélhetésüket és támogatni a családjukat. Nagyobb valószínűséggel tudnak gondoskodni arról, hogy a gyerekeik jól táplálkozzanak, befejezzék az iskoláikat és megfelelő egészségügyi ellátást kapjanak. Ez az indikátor azt mutatja, hogy az iskolakezdési kort elérő lánygyerek várhatóan hány évet fog általános és középiskolában, valamint a felsőoktatásban tölteni.

3. A nők gazdasági helyzetét tükröző indikátorok

A nők és férfiak keresetének aránya

Az anyák az általuk kontrollált forrásokat valószínűleg a gyerekeik igényeinek a kielégítése érdekében használják fel. Ahol a nők képesek a megélhetésüket biztosítani és befolyásuk van a gazdasági erőforrások felhasználásra, ott a gyerekek is jobban élnek. A férfiak és nők keresetének becsült aránya, vagyis hogy a nők a férfiakhoz viszonyítva egyenlő munkáért mennyi bért kapnak, a munkahelyi esélyegyenlőséget mutatja. Ezt az arányt durva becsléssel számították ki a nők és a férfiak nem-mezőgazdasági munkából származó bérének arányából, a nőknek és férfiaknak a gazdaságilag aktív népességben betöltött arányáról, a teljes női és férfi népességből, az egy főre eső, USA dollárban vásárlóerő-paritáson számolt GDP-ből.

Gyermekszülési szabadság és juttatások

A gyermekszülési szabadságra vonatkozó indikátor magában foglalja azt az időtartamot is, ameddig a juttatás jár, illetve a juttatás mértékét is. Az adatok a Nemzetközi Munkaügyi Szervezettől (ILO) és az USA társadalombiztosítási rendszeréből származnak. Ez az indikátor csak az első csoportban, azaz a fejlett országokban szerepel, ahol a nők a nem-mezőgazdasági termelésben jelentős szerepet játszanak, és ahol a legtöbb dolgozó anyának lehetősége van a fizetett szülési szabadság igénybe vételére.

4. A nők politikai helyzetét tükröző indikátor

A nők részvétele a nemzeti kormányokban

Ahol a nőknek szava van a közintézményekben, ott közvetlenül részt tudnak venni a kifejezetten nőket és gyerekeket érintő kérdések érdekképviseletében. Az indikátor azt mutatja, hogy hány helyet foglalnak el nők a törvényhozásban (kétkamarás rendszerekben az alsó és felső házban együttesen). 2011. január 31-i állapotot tükröző adatok.

5. A gyerekek jóllétét tükröző indikátorok

5 év alatti halálozási ráta

Az 5 év alatti halálozási ráta jelentősen megnő, ha az anyák egyáltalán nem vagy csak kis mértékben részesülnek szülés előtti gondozásban, ha nehéz körülmények között szülnek, ha a kisgyerekek nem részesülnek az egészséges testi-lelki fejlődésükhöz szükséges kizárólagos szoptatásban, ha kevés gyereket immunizálnak és ha nem részesülnek megelőző vagy gyógyító ellátásban a gyakori gyermekbetegségekre. Az 5 év alatti halandóság azt mutatja, hogy mekkora a valószínűsége annak, hogy egy gyerek születése és pontosan 5 éves kora között meghal, 1000 élveszületésre vetítve.

5 év alatti közepesen vagy súlyosan alultáplált gyerekek aránya

A rossz táplálkozás számos módon érinti a gyerekeket, többek között fogékonyabbá teszi őket a betegségekre, akadályozza a fizikai és kognitív fejlődést is. A közepesen vagy súlyosan alultáplált gyerekek azok, akiknek a testúlya több, mint kettő vagy három standard egységgel kevesebb a NCHS/WHO átlagos testsúlyra vonatkozó értékeinél. A fejlett országok adatai között ez az indikátor nem szerepel.

Általános iskola előtti intézményi ellátás aránya

A kora gyermekkori gondozás és nevelés segíti a gyerekek fejlődését, tanulását, túlélését. Hozzájárul a megfelelő egészségi állapothoz, a szegénység csökkentéséhez és fontos segítséget jelent a dolgozó szülőknek. Az általános iskola előtti intézményi ellátás aránya indikátor azt mutatja, hogy összesen hány gyerek vesz részt az általános iskolát megelőző ellátási formákban, kortól függetlenül, az adott ellátási formára jogosult életkorban lévő gyerekek számának százalékában kifejezve. Az arány magasabb is lehet, mint 100 százalék, ha a gyerekek később kezdik az iskolát, mint a hivatalos iskolakezdési kor vagy az osztályokat nem a várt ütemben teljesítik. Ez az indikátor csak az első csoportban (fejlett országok) jelenik meg.

Bruttó általános iskolai beiratkozási arány

A teljes általános iskolai beiratkozási arány azt mutatja, hogy összesen hány gyerek iratkozik be általános iskolába, kortól függetlenül, az általános iskolai korban lévő gyerekek teljes számának százalékában kifejezve. Ez az adat az első csoportban (fejlett országok) nem jelenik meg, mert itt gyakorlatilag mindenki befejezi az általános iskolát.

Nemi paritás index

A lányok oktatása az egyik leghatékonyabb eszköz a nők és gyerekek jóllétének javításához. A lányok és fiúk teljes általános iskolai beiratkozási aránya (vagy nemi paritás index – Gender Parity Index, GPI) az általános iskolai oktatásban a nemek szerinti megoszlás különbségét mutatja. Kiszámításakor azt veszik figyelembe, hogy 100, általános iskolába beiratkozott fiúra hány beiratkozott lány jut, kortól függetlenül. Ez az indikátor csak a harmadik csoport országainál szerepel, ahol a világon a legjelentősebb különbségek vannak a fiúk és lányok oktatáshoz való hozzáférése terén.

Bruttó középiskolai beiratkozási arány

Ez a szám azt mutatja, hogy kortól függetlenül mennyi gyerek vesz részt középfokú oktatásban, a hivatalos középiskolai életkorba tartozó összes gyerek számának százalékában kifejezve. A harmadik csoport országainál ez az indikátor nem szerepel, hiszen sokan még általános iskolába sem járnak, nemhogy középfokú intézménybe.

A lakosságnak biztonságos vízellátáshoz jutó hányada

A jó egészségi állapothoz elengedhetetlen a biztonságos vízellátás. A családoknak szükségük van ivóvízre, főzéshez és mosáshoz való vízre. A biztonságos és megfizethető víz a nemi esélyegyenlőség terén is előnyökkel jár, különösen azokon a vidéki területeken, ahol a lányok és nők idejük jelentős részét vízhordással töltik. Ez az indikátor azt mutatja, hogy a népesség hány százaléka rendelkezik megfelelő forrásból származó, elégséges mennyiségű és kényelmesen elérhető távolságon belüli vízzel, az adott ország szabványai szerint. (Általában ez napi fejenként 20 liter víz, a felhasználótól 1 km-en belüli forrásból.)

Amit a számok nem mutatnak

Az indexben megjelenő nemzeti szintű adatok az ország általános jellemzőit tükrözik, de bizonyos földrajzi vagy etnikai csoportok helyzete sokszor jelentősen eltér a nemzeti átlagtól. A nagyvárosoktól távoli vidékeken sokszor lényegesen rosszabbak a szolgáltatások, és kevesebb statisztikai adathoz lehet hozzáférni. A háború, az erőszak is érinthet bizonyos csoportokat aránytalanul nagyobb mértékben, de ezek a részletek nem jelennek meg a nemzeti szintű adatokban.