"Aki csak annyit tesz, amennyi a kötelessége, az szolga" - Kasztner Janka pedagógus (1850–1923)

Olvasási idő
1 minute
Eddig olvastam

"Aki csak annyit tesz, amennyi a kötelessége, az szolga" - Kasztner Janka pedagógus (1850–1923)

január 09, 2019 - 00:00
A magyar nőnevelés egyik úttörője.

1850-ben Ladoméren született gazdatiszt lányaként. Győrött, Zalud Antonia magánnevelőintézetében tanult, ahol, miután apja kereset nélkül maradt, segédtanítói állást vállalt. 1871-ben felvételt nyert  tanítónőképzőjébe. 1872-ben a Zichy Antal által kitűzött néhány aranyból álló pályadíjat: "Melyek a nőnevelésnek hazánkban mutatkozó főbb hiányai?" c. pályakérdésre, 16 pályázó közűl ő nyerte el. A felső nép- és polgári iskolai oklevelet is megszerezve öt évig magántanítónő volt.  

1874-től az ipolysági polgári leányiskola vezetője, majd egy év után az akkor megalapított győri Állami Tanítónőképzőintézet első igazgatója volt. A képző negyven tanulóval, köztük 20 bentlakóval indult. Vezetésének tíz éve alatt többszáz, jól felkészített tanítónő végzett az intézetben. Tanítványa volt a szombathelyi feminista mozgalom későbbi vezetője, is. 1877 nyarán tanulmányutat tett Felső-Olaszországban. Élénk részt vett Győr város tanügyi életének mozgalmaiban. A győrvidéki tanítóegylet alelnökének választotta, a győri községi leányiskola felügyelősége pedig tagjává. Igazgatói tíz éves működésének emlékére növendékei 400 frt alapítványt tettek a magyar tanítók országos árvaháza javára.

Győr után a kolozsvári, majd 1896-tól a budapesti állami polgári iskolai tanítónőképző igazgatója volt. Az intézet az ő igazgatósága idején kapta az Erzsébet Nőiskola elnevezést. 

Publikációi jelentek meg a Nemzeti Nőnevelésben és a Győri Tanügyi Értesítőben, könyve Emlékeim címmel jelent meg.

 

Felhasznált irodalom: 

Egyszeri adomány

Make Adomany a Nokert Egyesuletnek (Nokert.hu)



Slachta Margit szerzetes, politikus, feminista (1884 –1974)

december 28, 2016 - 00:01

A jómódú, lengyel nemesi származású zadjeli Slachta Kálmán és sárosi Saárossy Borbála hat lánya közül a másodikként született 1884. szeptember 18-án. A kalocsai Miasszonyunk nővérek tanárképzőjében német-francia-történelem szakos tanári diplomát szerzett. 1907-ben szülei három kisebb gyermekükkel anyagi csőd miatt Amerikába vándoroltak, de Margit nem tartott velük.

Ladányi Szeréna (Buchinger Manóné) pedagógus (1884–1940)

április 04, 2017 - 01:22

A szociáldemokrata nőmozgalom egyik megalapítója és vezetője már egyetemi évei alatt részt vett a munkásmozgalomban. Az Országos Nőszervező Bizottság alapító tagja, többször megválasztották a Budapesti Nőbizottság elnökének. Az 1914. március 8-án Magyarországon először megtartott nemzetközi nőnap első szónoka volt. 1918-ban beválasztották a Magyar Szociáldemokrata Párt vezetőségébe. Aktív szerepet vállalt a nőmozgalomban, a Nőmunkás című lapnak megalakulásától egyik szerkesztője és cikkírója volt.