„Lemondtam a Norbi Update kajarendelésemet” - beszélgetés a belépő-ügyről
A moderátor, Rózsa Milán elmondta, hogy az ő aktivista csoportjukban is sok belső vitát kavart az ügy (ezek szerint nem csak nálunk). Hívták a KDNP-t, Fidelitast, Balázst, Norbit, és a Doboz két ügyvezetőjét, de sajnos ők nem jelentek meg, illetve nem is reagáltak a felkérésre - így elég nehéz volt valóban vitaestet szervezni. (Voltak az eljárás hasznában kételkedők, de élből ellenző, elítélő megnyilvánulás nem.) A többi meghívott közt akadtak olyanok, akik a személyeskedéstől, agresszív légkörtől tartva nem, vagy vonakodva vállalták a szereplést, a két és fél órás beszélgetés azonban kulturáltan zajlott. Három megszólaló indította nézőpontja rövid kifejtésével, majd, határozott irányítás mellett, kézről kézre járt a mikrofon, és a megszólalók több körben válaszoltak a közönség felvetéseire.
Az első megszólaló Teczár Szilárd volt, aki röviden összefoglalta a megmozdulását és annak következményeit. Szociológia tanulmányai során találkozott a gendertudománnyal (bár csak marginálisan). Azon a bizonyos májusi napon nem először szembesült a nemileg diszkriminatív belépőszedési gyakorlattal, és elméleti megfontolásból tett jogi lépéseket (előbb az ombudsmannál, majd jogászok tanácsa nyomán az EBH-nál). Úgy véli, hogy a genderdiszkriminatív belépőjegy újratermeli a nemi sztereotípiákat. A „neves személyiségek és szervezetek” magvas megszólalásai után örült, hogy ezúttal egy más környezetben vitázhatott.
A második megszólaló, Dósa Mariann társadalompolitikai kérdésekkel foglalkozik, elsősorban a szegénység és a nemek közötti egyenlőtlenségek témájában. Úgy vélte, hogy a vita túlmutat a nemi egyenlőtlenségeken (noha megmutatja azon sztereotípiák, előítéletek mélységét), és rávilágít a magyar demokrácia hiányosságaira. Rauschenberger Pétertől idézve hangsúlyozta a demokráciában a morális alap fontosságát, amelyre építve lehet vitát folytatni. Az ügy szerinte mintha felszínre hozta volna ennek a demokratikus alapnak (pl. a színvonalnak) a hiányát, aminek része lenne a vitapartnerek morális egyenlőségének tiszteletben tartása. A közéleti vitában felmerült osztályszempontot („a szegényebb fiatalok nem fognak tudni elmenni”) nem tartja itt relevánsnak, azzal érvelve, hogy a relatív szegénység eddig is jelen volt, amit a nemi diszkrimináció nem old meg. Végül csalódását fejezte ki amiatt, hogy még általa nagyra tartott szociológus kutatótársa is helytelenítette a vitát, mert „vannak fontosabb kérdések is”, pl. a cigányok diszkriminációja. (Megj. a NOL-kommentek is hasonlók voltak a lap Fb-oldalán.) Ezzel kapcsolatban hangsúlyozta, hogy a többszörös diszkrimináció miatt nem lehet elszigetelten kezelni a társadalmi különbségeket.
A harmadik megszólaló, Polyák Pálma politológus, közgazdász szintén a kialakult vita intellektuális színvonalát kifogásolta, és vállalkozói szempontból közelítette a kérdést. Ő is elkeserítőnek tartja Magyarországon a nemek egyenlőségének helyzetét, de nem gondolja, hogy ebben az ügyben egy ilyen kevésbé egyértelmű megmozdulás produktív lenne. Szerinte Magyarországon a profitorientált vállalkozó eleve démonizált, és így jelen esetben is túl sok rosszindulatot látnak bele. Az adott vállalkozó abból a szempontból védhető, hogy „terméke” a heteroszexuális ismerkedős diszkó, ahol optimális lenne a nemek kiegyenlített aránya; a tapasztalata viszont az, hogy a nők akkor vesznek belépőt, ha olcsóbb vagy ingyenes. A nők tárgyiasítását hangsúlyozó érv azért problémás számára, mert akkor ő mint fogyasztó is automatikusan „részévé” válik a nőket eltárgyiasító rendszernek – holott lehet csak arról is szó, hogy ő is szívesebben megy be egy emberekkel teli helyre, mint olyanba, ahol csak lézengenek a vendégek. További érve volt a később kialakult vita során: ha egy celebnek még fizetnek is, hogy ott legyen, akkor most ő is tárgyiasítja/eladja magát?
A közgazdasági szempontra különösen sok reakció érkezett. Az egyik lefrappánsabb ellenérvként az hangzott el, hogy „jó közgazdasági érveket lehetne felhozni a rabszolgaság mellett is." (Szilárd is úgy érvelt később, hogy "a gazdasági előny nem írhatja felül az egyenlő bánásmód fontosságát." Ennyi erővel bármely sztereotípiára megéri rájátszani, de nem lehet ez a fő szempont.)
Eltérő belépőjegyárak esetén a férfiak fizetnek azért, hogy ott sok nő van, így, fogalmazott az egyik (férfi) résztvevő, „a férfi vendégek közvetetve fizetnek a nőknek azért, hogy menjenek el.” („Azért terelnek be ennyi nőt, hogy a béna pasiknak, akik nem tudnak csajozni, több esélyük legyen” - hangzott el egy nagy derültséget keltő megjegyzés, férfitól.) Egy másik, szintén férfi résztvevő azt kifogásolta, hogy ez egy „alku”, miáltal a nők fizetővendégeket vonzanak be a jelenlétükkel, és így embereket kényszerítenek arra, hogy partnerek legyenek egy szolgáltatás marketingjében. (Arról, hogy elfogadja-e az italt, dönthet, de arról, hogy ingyen beengedik-e, nem, érvelt tovább ugyanez a résztvevő.)
Felvetült a kérdés (nőtől), hogy akkor érdemes azt megnézni, hogy miért nem mennek be a lányok, ha van belépő? Nem tetszik nekik a zene, a hely, stb.? A zaklatásra lehet gyanakodni leginkább, aminek egy szórakozóhelyen a nők sokkal inkább ki vannak téve, mint a férfiak. „A fiúknak egy szórakozóhelyen (is) nagyobb a cselekvési szabadságuk van, felszabadulva érzik magukat, olyan viselkedési privilégiumaik vannak, amik a lányoknak nincsenek” - hangzott el. Ellenérvként az merült fel, hogy a nők zaklatásának problémáját az egyenlő összegű belépő sem fogja megoldani. (Nyitott kérdés maradt, hogy az ezer forintot fizető férfiak megnövekedett elvárásokkal közelítenek-e az ingyen beengedett nőkhöz.)
Felmerült az ügy kapcsán a nők alacsonyabb keresete (Magyarországon a wage gap 17%). Erre tekintettel kevesebb belépőt szedni a nőktől konzerválja a problémát, másrészt, az esetleges kiegyensúlyozó intézkedéseket Szilárd szerint nem egy szórakozóhelynek kell megtennie, ahová jellemző módon a még szülők által eltartott fiatalok járnak.
Egy másik szál, amire még sokan reflektáltak, az aktivista dilemma (nő résztvevő által felvetve): fel lehet-e szabadítani olyas valakit, aki ezt nem akarja, és nem is ért a felszabadításával egyet? Azaz, ráhagyjuk-e egy nőre, ha azt mondja: „hadd legyek áru, ha akarok”? (Ennek kapcsán felmerültek a prostitúció legalizálásával kapcsolatos viták.) Paternalizmus lenne lebeszélni a lányokat az öneltárgyiasításról, amennyiben szívesen belemennek a fent említett alkuba? (Azaz, ha a fogyasztóknak megfelel ez a rendszer, beavatkozzunk-e?) Teczár szerint a nemi szerepek a leginkább reflektálatlanul hagyott társadalmi konstrukciók, ezért érzi legitimnek, hogy férfiként erről vitát indított. (Mariann szerint a gender ügy mindenkié, így számára sem probléma, hogy ezt az eljárást egy férfi kezdeményezte.) Egy cikk megírása szerinte nem keltett volna elégséges hatást, a hírveréshez jogi eljárásra volt szükség (amit ebben az esetben technikailag csak férfi követhetett el). Fontos volt még ehhez Mariann kijelentése, miszerint Magyarországon pl. akkor sem lehet rabszolgának tartani valakit, ha ő maga ahhoz hozzájárul. Ennek alapján, amíg morális alapelve a demokráciánkak, hogy a nemek egyenlők (márpedig ez még az Alaptörvényben is rögzítve van), addig nem lehet ezzel ellentétes intézkedéseket hozni.
Több lány rossz néven vette azt a megközelítést, hogy az ingyen belépőjeggyel ők mindenképpen tárgyiasulnak, sőt majdhogynem prostituálódnak. Pálma mellett egy másik női résztvevő is azt állította, hogy ő tudatosan megy bele ebbe a folyamatba. "Ha miniszoknyát veszek, azzal jelzek valamit, és vállalom a következményeit" - mondta, és ezzel kapcsolatban nem voltak rossz tapasztalatai, úgy véli, hogy pl. zaklatás esetén a jelenlevő biztonsági őrhöz fordulhat. "Az én döntésem a miniszoknyáig tart" - vetette ellen Mariann, és a zaklató/bántalmazó felelősségéről beszélt. Én sem tudtam teljesen elfogadni ezt az érvelést, mivel a heteroszexuális forgatókönyv egyenlőtlen hatalmi viszonyra épül, és a nő a történteket nem mindig képes kontrollálni. Pl. ha nem azonosak az elképzeléseik a férfival, hogy meddig menjenek el, a férfi, a nőre fordított pénzen vett "jogra" hivatkozva erőszakossá válhat.
Szilárd erre a részre úgy reflektált, hogy ő az indoklásban, ahol azt állította, hogy „prostitúcióra való bújtatott felhívásról van szó”, nem a bulizó lányok viselkedésére utalt, hanem a gyakorlat üzenetére. (Pálma örült ennek a finomításnak, ő nőként sértőnek, elítélőnek vette a hasonlítást.) A szabályozásnak, folytatta Szilárd, nem kellene sztereotip irányba tolnia az embereket (pl. hogy a férfi kezdeményezzen, fizessen) – ne sugallják ezt az intézményesített mechanizmusok.
Abban nagyjából egyetértés volt, hogy az a helyzet, hogy a férfi a vevő, a nő pedig az áru, egy nagyobb, rendszerszintű problémának csak egy tünete, valamint abban is, hogy mindenképpen járulékos előnynek tekinthető, hogy az ügy révén sok ember szerzett tudomást az Egyenlő Bánásmód Hatóságról, és, egyes esetekben, magáról az egyenlő bánásmódról.