Felvidéki származású, hazafias érzelmű családban született. Apja ifj. Bubula János építész.

Költőnek készült, 1920-ban verseskötete jelent meg. A Pázmány Péter Tudományegyetemre járt, kezdeményezte a Magyar Egyetemi és Főiskolai Hallgatók Országos Szövetsége női szakosztályának megalakítását, ennek elnöke 1920 és 1924 között. Bölcsészdoktori oklevelet szerzett 1924-ben, majd két évig a a Bryn Mawr College (USA) ösztöndíjasa.

1926 és 1933 között a Vallás- és Közoktatásügyi Minisztériumban (VKM) az egyetemi női internátusok ügyeinek előadója. E pozíciójában több javaslatot is kidolgozott a női egyetemi hallgatók számának növelésére, női diákinternátusok felállítására.

Az egyik első ilyen a bp.-i Sarolta Kollégium volt, amelynek 1933 és 1944 közt igazgatója volt. Közben 1939-ben habilitált az újkori magyar kulturtörténetből. Ennek következtében a Debreceni Tisza István Tudományegyetem Bölcsészeti Karán az újabb kori magyar kultúrtörténet magántanára lett - Götz Irén Júlia (1919) és Dudich Endréné Vendl Mária (1931) után a harmadik magyar női egyetemi magántanár. 

Tudományos munkássága elsősorban a magyar nők életével foglalkozott.  Magyarországon az elsők között vizsgálta történeti– szociológiai alapon a nők helyzetét, továbbtanulásának sajátos kérdéseit, Kozák Péter szerint „ő tekinthető a modern genderkutatások magyarországi megalapítójának".

A 2200/1922 M. E. sz. rendelet a nők esetében 30 évre emelte a választói korhatárt, továbbá azt – a férfiakhoz képest – magasabb „műveltségi cenzushoz“ kötötte. Bobula Ida az 1930-as évek végén élére állt annak a mozgalomnak, amely a nők teljes egyenjogúságát hirdette. Egyik kezdeményezője volt annak, a magyar országgyűléshez intézett közel 10 000 nő aláírásával ellátott memorandumnak, amelyik követelte a férfi és a női választójog közötti különbség eltörlését. Érvelésében a ‚nő‘ fogalmát a nemzethez, az államhoz csatolta. Véleménye szerint az a nő, akinek nincs választójoga, annak hazája sincs. Ezért írásaiban a nők fokozottabb közéleti szereplését hirdette, újabb és újabb női egyesületek, szervezetek, civil érdekvédelmi „clubok“ alapítására buzdított. 

1945-ben a Nemzepolitikai Társaság alapítója. A II. világháború után az USA-ba emigrált (1947), még az 1948-as és 1950-es Displaced Persons menekültügyi törvények bevezetése előtt. A washingtoni Kongresszusi Könyvtár munkatársa (1947), a New Jersey College for Women tanára (1947–1948), a World Confederation of Organisations of the Teaching Profession információs osztályának vezetője (1960–1967), a gaffneyi Limestone College r. tanára (1967–1971). Amerikai tartózkodása alatt is folytatta tudományos munkásságát, de eredeti női témáját elhagyva átpártolt a magyar nemzeti eredetkutatás területére. Előadásaiban rendszeresen emlegette a hasonló nyomokon haladó első magyar régésznőt, Torma Zsófiát. Vonatkozó eredményeit az emigráns magyarok egy része lelkesen fogadta, de a tudományos konszenzus elvetette. 

Főbb művei: 

• Versek (Budapest, 1920)
• Az egyetemi nőkérdés Magyarországon (Napkelet, 1928)
• A nő a 18. század magyar társadalmában (Budapest, 1933)
• Nők útja a matriarchatustól a mai társadalomig (Budapest, 1938)
• Sumerian Affiliations. A Plea for Reconsideration (Washington, 1951)
• A sumér–magyar rokonság kérdése (Buenos Aires, 1961)
• Kétezer magyar név szumír eredete (Montreal, 1970)

Felhasznált irodalom: