Amikor a főszerkesztőnknek meséltem arról, hogy az emberi jogokról szeretnék írni, azt a választ kaptam: oké, de ez nem érdekel senkit. A következő beszélgetésből Nyirati Andrással – emberi jogi képző, Az Emberség Erejével Alapítvány elnöke - talán kiderül, van akit igen és lehet, hogy egész sokan vagyunk.

-Mit gondolsz igaza volt a főszerkesztőmnek, Magyarországon tényleg nem érdekel senkit az emberi jogok?

Egyrészről azt gondolom, hogy igen, mert nagyon elcsépeltnek számító szókapcsolat lett szerintem. Sokszor, ha meghallja valaki, hogy emberi jogok az jut eszébe: fú megint ez a liberális „hülyeség”. Ennek oka talán az, hogy érdekes, furcsa képzettársítások is kapcsolódnak az emberi jogokhoz. Egyrészt a történetében benne van, hogy a liberális gondolkodásban gyökerezik, miközben ha az emberi jogok eszmetörténetéről beszélek vagy tartok egy foglalkozást, akkor nagyon gyorsan kiderül, hogy milyen szilárd vallási alapjai is vannak. Azok az emberek, akik az emberi jogok szó elhangzása kapcsán támadva érzik magukat a vallásosságukban vagy azt mondják, hogy ez egy ellentétpár a konzervatív értékekhez képest, egyszerűen csak tájékozatlanok.

Mások helyett nem akarok véleményt nyilvánítani, de engem érdekelnek az emberi jogok, ez az életem egyik sarokköve. A témafelvetés szerintem égetően aktuális. A munkámhoz tartozik, hogy havonta hírleveleket készítsek, ezek végén közéleti kérdéseket próbálok felvetni és észrevettem, hogy nagyon egyszerű hozzá témát találni, minimális szörfölgetéssel sikerül. Gondolok itt ilyenekre, mint hogy az alkotmánybíróság a hajléktalanok kapcsán milyen döntést hozott, a választójogi törvény változására vagy a nemrég történ parlamenti zsidózásra. És ezen meg sem kell lepődni, hiszen az emberi jogokban az a nagyon szuper és úgy lettek kitalálva, hogy az emberi életünk szerves részei és lefednek egy csomó mindent, merthogy alapértékek. Attól kezdve, hogy az ember, hogyan tud élni a demokráciában a polgárjogaival, a hajléktalanok jogain keresztül addig, hogy nincs olyan, hogy listákat készítünk a zsidókról vagy éppen a félszeműekről…

- Vajon miért van az, hogy bizonyos alapvető jogainkat, - melyeket az Emberi és Polgári Jogok Nyilatkozata már 1789-ben rögzített, és amiket már az általános iskolában megtanulunk– a mai napig nem sikerül betartatnunk, azaz az emberi civilizáció egy jelentős része az emberi jogokból „egy dekányit” sem kap meg?

-Egyrészt azért mert az általános iskolában tanulunk róla töriből, de kb. ennyi. Az iskoláknak szerintem másképp kellene képviselniük az emberi jogokat ahhoz, hogy az emberek tudatosabbak legyenek. Merthogy az emberi jogok szókapcsolatot, nagyon sokan ismerik, de ha megkérnéd őket, hogy soroljanak fel 3 alapvető emberi jogot akkor nem biztos, hogy képesek lennének rá.

Másrészt az, hogy az emberi jogaiért ki tud kiállni és hogyan lehet ezen javítani az egy nagyon messzire vezető kérdéskör. Nyilván akinek hatalma van egy adott társadalomban, az egyszerűbben tudja a saját jogait képviselni. Azaz – hogy sematikus legyek – a fehér, középosztálybeli férfiak viszonylag jó érdekérvényesítő képességekkel rendelkeznek, miközben a hasonló helyzetű, értelmiségi cigány ember már nem olyan jó érdekérvényesítő. És ahogy haladunk lefelé a társadalmi csoportokon egyre inkább gyöngül ez a képesség, Ennek történelmileg is nagyon jó példáit láthatjuk. Demokratikus jogokról beszélhetünk már a nagy francia forradalom kapcsán, de például akkoriban a nők jogairól még egyáltalán nem volt szó.

Azon csoportok jogérvényesítő képességét, akik kvázi elnyomottak vagy hátrányos helyzetűnek tekinthetőek valamilyen szempontból, kétféleképpen lehet - szerintem – erősíteni. Az egyik módszer az, hogy a hatalmon lévő társadalmi csoport kezd el foglalkozni az elnyomott csoport helyzetével és azt mondja, hogy nektek is járnak ugyanezek a jogok és segítelek titeket. Ezt nevezzük esélyteremtésnek, ilyen a kvóta, plusz pont a felvételin, stb.

A másik esetben az adott társadalmi csoport kezdi el a folyamatot, alulról szerveződnek, elérnek egy olyan tudatossági szintre, amikor lesz egy olyan vezető rétegük, aki azt mondja, hogy kiállunk magunkért és a tömegek támogatják.

-Mint az Amerikai Egyesült Államokban a feketék polgárjogi mozgalma az ötvenes években?

-Igen, abszolút. Ez lehet a másik út és ez a két véglet, keveredhet. Mostanában láttam egy dokumentumfilmet a ciszjordániai zsidótelepekről. Ott több zsidó szervezet a ciszjordániai palesztinok álláspontját igyekszik erősíteni és képviselni, azaz azt mondják, hogy a zsidó telepeseknek is be kell tartaniuk a megállapodást és abbahagyni a beköltözést Ciszjordániába.

-Mindenesetre az egyértelműnek tűnik, hogy a hatalmon lévőket nem lehet megkerülni, ha emberi jogokról és azok érvényesítéséről beszélünk…

Nem feltétlenül, az én fejemben élő idealisztikus társadalomban nincs szükség ezekre a szabályokra, mert ott a társadalom tagjai úgy élnek, hogy azt mondják, van egy közjó ami meghatározza, hogy, hogy élünk. De azt is gondolom, hogy az én életemben nem érjük el ezt, de az is lehet, hogy soha…mert ez egy idealisztikus állapot. De amíg nem így működik a társadalom, hanem úgy hogy van valamiféle rendszere, amit valakik irányítanak, akkor addig igenis a hatalmon lévők feladata az emberi jogok betartatása. Erre példa az Emberi jogok egyetemes nyilatkozata melyet 1948. december 10-én fogadtak el, masszív 3 éves politikai küzdelem után. Ez volt a keleti blokk és a nyugat harca. Magyarország 1955-ben csatlakozott és írta alá a nyilatkozatot, miközben tombolt a kommunizmus, és semmiféle polgári jogok nem érvényesültek. Az érdekessége még az, hogy olyan állam szerintem a mai napig, nincs aki a nyilatkozatban lévő összes emberi jogot érvényesítené. Mára leginkább iránymutatássá vált ez a nyilatkozat. Merthogy van egy csomó olyan jog ami egyszerűen pénzkérdés. Egy szegény afrikai állam a szociális jogokat nem tudja megfinanszírozni.

-Én azért az elmúlt évben látok pozitív történéseket is. Nekem úgy tűnik, hogyha lassan is, de egyre több ember, csoport ébred rá a jogaira. Magyarországon erre kitűnő példa a háborítatlan szüléshez való jog, vagy Halász Pálma aláírásgyűjtése kapcsán a családi vagy párkapcsolati erőszak önálló törvényi tényállásává tétele. Szerinted ezen jogok kiharcolása miért váratott ilyen sokat magára?

-Az hogy a közbeszédben ilyen témák előjönnek ez egyrészt Budapestnek köszönhető, azaz létezik már egy olyan réteg, akinek van akkora gazdasági ereje, hogy civil szervezeteket csinál, vagy az államirányításba bekapcsolódik, úgyhogy lobbizik, vitatkozik a politikusokkal. Én ezt például nem csinálom, mert látom a szemükön, hogy nem vágják és nincs értelme. Én itt Pécsen megpróbálok segíteni a Keleti városrészben a szegény gyerekeknek, fiataloknak azzal, hogy programokat szervezünk számukra illetve adunk egy olyan fejlődési lehetőséget számukra, hogy ki tudjanak törni abból amiben, vannak. Én azt gondolom ettől is változik a világ.

De van egy csomó olyan szervezet, akik azt mondják, hogy ahhoz, hogy a dolgok változzanak a hatalomba kell valahogy beleakaszkodni. Halász Pálma a HVG-nek olyasmit nyilatkozott – arra a kérdésre, hogy hogyan sodródott bele az aláírásgyűjtésbe – hogy elment szervezetekhez, de azt tapasztalta, hogyha oda becsatlakozik, akkor várhat még 20 évet és nem lesz semmi változás. Meg kell mondjam, egy részem azt mondta, hogy nagyon igaza van és hogy ezek a szervezetek is hajlamosak arra, hogy lassúak és bürokratikusak legyenek. Másrészről ahhoz, hogy Halász Pálma eljusson a 100 ezer aláírásig szükséges volt az a támogató közeg, amit ezek a szervezetek nyújtottak. Mert pl, ha a NaNe nem dolgozik 10 éve ezen a területen és nem dobatják ki magukat 576-szor az éppen aktuális minisztériumból, akkor ez nem valósulhatott volna meg így. Én a magam részéről rendkívül fárasztónak tartom a döntéshozókkal való munkát és nem is szeretném csinálni.

-Ma Magyarországon milyen „emberi jogi” területek vannak, amelyekre az előző állításom igaz lehet, azaz, kik azok akiknek még mindig rendszeresen sérülnek a jogaik? Vannak kiemelhető csoportok?

-Igen vannak ilyenek, sajnos meg lehet jelölni kríziscsoportokat akiknek, sérülnek a jogaik. Szerintem ma Magyarországon ilyenek a cigányok, a zsidók, a melegek, leszbikusok, azaz az LMBT kategóriába tartozó emberek. Aztán ott vannak a szegénységben, mélyszegénységben élők, a fogyatékkal élők. Ezek a legjobban beazonosítható csoportok, és a nőkről nem is szóltam, hiszen a nemek közötti egyenlőtlenség továbbra is hatalmas nagy gond. Múltkor egy felmérés összegzésében szomorúan olvastam, hogy Magyarország az emberi jogokat tekintve és egyéb jellemzőket figyelembe véve nem Európához, hanem egyre inkább a balkáni országokban mért mutatókhoz közelít, balkáni gondolkodás és viselkedésmód jellemez minket.

-Én arra jutottam a jogaink érvényesítésével kapcsolatban, hogy talán az lehet a megoldás a rengeteg jogtiprás és erőszak felszámolására a civilizációnkban, hogyha mindenki saját maga változik. Ahelyett hogy arra várnánk, hogy az állam és a hatalmon lévők biztosítják a szabadságunkat, valójában mindenkinek néhány belső parancsot kellene betartania (erről beszélnek a vallások is) mint például: nem ártani, élni és élni hagyni és hasonlók. Erről mit gondolsz?

- Én a társadalmi nagyátlaghoz képest jóval sűrűbben forgatom a Bibliát, annak ellenére, hogy nem vagyok hívő. Én a vallásokról is ugyanazt gondolom, amit a politikai rendszerekről, azaz az velük a baj, hogy emberek csinálják. A vallások mindegyike kimondja alapvetésként a szeresd felebarátodat vagy jelentésében hasonló elvet és mégis amikor emberek elkezdik alkalmazni a vallásosságot addigra az lesz belőle, hogy a muzulmán utálja a keresztényt és folytathatnám. De még a muzulmán valláson belül is van 8-10 csoport amit fel sem tudnék sorolni és ők is vitatkoznak egymással, hogy kinek van igaza és ugyanígy a keresztények között, hisz háborúk törtek ki például a reformáció miatt.

Én is sokszor megkapom az arcomba, hogy azzal jelölöm meg a saját csoportomat, hogy másokat kizárok. Azaz, ha ők ugyanúgy gondolkoznak, mint én akkor ők az én csoportom. Például szokták nekem mondani, hogy milyen kirekesztő vagyok a nácikkal szemben. Ez igaz, én ezt abszolút vállalom. Ha fiatalokkal dolgozom és kijön valamiféle információhiányon alapuló fajgyűlölet arról szívesen beszélgetek és hiszek benne, hogy lehet rajta dolgozni és érdemes is. De egy olyan ötvenes masszívan náci emberrel akinek az van a fejében, hogy az ő világa azért szörnyű, mert a zsidó összeesküvés irányítja a földet, a cigányok meg eleszik előle a pénzt a szociális segélyezés miatt és az apokalipszis meg a buzik miatt fog eljönni, azzal már én sem tudok mit kezdeni. És abban vagyok radikális – ami egy hülyeség, mármint az emberi jogi radikális szóösszetétel -,hogy megsajnáljuk a szegény nácikat. Én nem bírom elviselni – attól függetlenül, hogy nem tartozik rám, hogy ki mit gondol – hogyha valaki úgy éli az életét, hogy azt mondja, hogy vannak csoportok és emberek akik megérdemlik, hogy jogfosztottak legyenek vagy el kell őket pusztítani. És itt jön az, hogy akkor az én életemben mégis van egy csoport akiket kirekesztenék. Na de ki kezdte a pofozkodást? A nácik számomra vállalhatatlan gondolatrendszerben hisznek, és persze lehet ellen érvelni, hogy számukra meg a melegek elfogadhatatlanok, de a nagy különbség az, hogy a nácik bántani akarnak csoportokat, a melegek meg csak élik valahogy az életüket, ami nem tetszik másoknak, de ez baromi nagy különbség.

Szóval az idealisztikus világképem azon szokott megbukni, hogy sokan állítják az ember alapvetően versengő, önző, mert magának akar elsősorban dolgokat, azaz az ember a gyenge pont. Én pont azért ezt a munkát csinálom, mert a nevelésben viszont hiszek és abban is, hogy ha emberek úgy nőnek fel, hogy tudják, hogy vannak ezek az alapelvek - ami tőlem lehet akár a Tízparancsolat is, mindegy, nekem pont megfelel az emberi jogok kifejezés, mert a kettő nagyjából ugyanarról szól – akkor az számít.

És lehet, hogy az ember önző, de azt hiszem nem mindegy, hogy milyen mértékben. Szerintem van egy határ, amikor én már boldog vagyok, megvan mindenem – én ezt most tapasztalom, mert két évig úgy éltem, hogy nem volt rendszeres jövedelmem, de megszületett a kislányom és látszott, hogy ez így nem fog működni, lett egy állásom. Minimálbér magasságában mozog a havi jövedelmem és úgy tűnik, mintha kevés lenne, pedig korábban ennyi sem volt. Biztosan havi egy millió forintot is el lehet költeni, mert mindig ki lehet találni dolgokat amik még kellenek, de szerintem van egy határ amit meg lehet húzni. Nekem van családom, barátaim, szeretem a munkámat, kapok érte pénzt is, nem kopik fel az állam – ez nagyon fontos, merthogy sokaknak ez nincs meg – és én pont megtehetem már azt, hogy egy-egy ügyben segítek, ha mást nem a facebookon nyomok egy lájkot vagy megosztást.

Egy osztálytársam édesapja minden karácsonykor főzött a hajléktalanoknak és levitte nekik a térre az élelmet. Nem volt gazdag, meg nem volt morális elhivatottsága, de megtette. Igazából ez a fontos, hogy felismerjük, hogy az emberi jogok nem elvont dolgok, nem lehet őket elválasztani az élettől. Létező értékek, eszmék, cselekvések, amik áthatják a mindennapjainkat. Bánj úgy másokkal, ahogy szeretnéd, hogy veled bánjanak, ha ezt sikerülne betartani mindenkinek nagyon sokat, lépnénk az ideális világ irányába.

Első megjelenés: Pécsi Napilap, dec. 10.