Csernó Judit festő (1925–2000)

Olvasási idő
less than
1 minute
Eddig olvastam

Csernó Judit festő (1925–2000)

augusztus 18, 2017 - 19:21

1949-ben végezte el a budapesti Képzőművészeti Főiskolát, egyik mestere Bernáth Aurél volt. Az 1960-as években hosszabb olaszországi tanulmányutat tehetett. 1960-ban a budapesti Fényes Adolf teremben volt első önálló kiállítása, 1961-ben Szegeden kapott ilyen lehetőséget. Az elkövetkező években Tatabányán, Győrben, Debrecenben, Hódmezővásárhelyen és több alkalommal Egerben állította ki munkáit. A saját kiállításokon kívül több csoportos kiállításra is meghívták, mint a Mai festészetünk, a VIII. Országos Képzőművészeti kiállítás, A II. Országos Akvarell Biennálé. A Szegedi Nyári Tárlatok rendszeres kiállítója volt. Egyik alapító tagja a budapesti Pedagógus Képzőművészeti Stúdiónak. 1961-ben Munkácsy-díjat kapott. 

Egyszeri adomány

Make Adomany a Nokert Egyesuletnek (Nokert.hu)



Beatrix Potter gyermekkönyv-író és természettudományos illusztrátor (1866–1943)

július 28, 2016 - 12:29

Helen és Rupert Potter gyermekeként született 1866. július 28-án, Londonban. Habár Beatrix és öccse, Walter Londonban nőttek fel, nagy hatást gyakoroltak rájuk a hosszú családi vakációk vidéken, először Skóciában, majd a Lake District területén.

Annak ellenére, hogy sohasem járt iskolába, Beatrix intelligens és szorgalmas volt; társadalmi osztályának szokásaihoz híven számos nevelőnő tanította otthon, köztük Annie Moore, akinek gyermekeihez később éveken keresztül érkeztek az illusztrált történetek Beatrix tollából.

Nil (Dapsy Gizella) író, költő (1885–1940)

december 27, 2016 - 00:35

Losoncon született, Szeghalmon nőtt fel, nyelveket, zenét tanult. Az Óvónőképző elvégzése után a szeghalmi óvódában helyezkedett el. Elbeszéléseket, verseket publikált a helyi lapban, első kötete 1904-ben Zsúrvilág a provincián címmel jelent meg. 1910-ben családja tiltakozása ellenére házasságot kötött a kalandos életű Rozsnyai Kálmánnal. 1918-ban megalapította a Szeghalmi Szervezett Munkásnők Pártját, amely a nők egyenjogúságát hirdette. A tanácsköztársaság idején direktóriumi tag volt, a bukás után férjével együtt a brassói börtönbe zárták egy évre.

A positanói boszorkány: Vali Myers festőművész, táncos, állatvédő

augusztus 01, 2016 - 13:00
Vali Myers

Sydneyben született, anyja hegedűművész volt. Tehetsége korán megmutatkozott, szívesen rajzolgatott. Különc, visszahúzódó gyermek volt, és gyűlölt iskolába járni. 14 évesen elköltözött otthonról, és gyári munkával próbálta finanszírozni táncóráit. 17 évesen a Sydneyi Modern Balett Társulat tagja lett. Extrém sminkben járta a konzervatív város utcáit, és a hagyományos női nemiszerep-elvárásokat fojtogatónak érezte.