Megingathatatlan nővériség: újraválasztották Ocasio-Cortezt és a feminista „osztagot”

Dacára az amerikai elnökválasztás körüli elhúzódó bizonytalanságnak, az már november 4-én kiderült, hogy a progresszív női négyesfogatként emlegetett Alexandria Ocasio-Cortez, Ilhan Omar, Ayanna Presley és Rashida Tlaib biztosan megtartja képviselőházi helyét a következő ciklusra is.

Mindannyian a Demokrata Párt képviselői, és közülük talán a legnépszerűbb Ocasio-Cortez, aki üstökösként robbant be a politika élvonalába, amikor 2018-ban, a félidős előválasztáson fölényes győzelmet aratott a New York-i 14-es körzetben 1999 óta regnáló párttársa, Joe Crowley felett. A győzelmet az általános választásokon is megismételte a republikánus ellenféllel, Anthony Pappas-szal szemben, így 2018. november 6-án 29 évesen ő lett minden idők legfiatalabb amerikai kongresszusi képviselőnője – aki még ráadásul latina is.

Bronxban született Puerto Ricó-i származású szülők: építész apa és takarító, iskolabusz-vezető anya gyermekeként. A természettudományi versenyeken is jeleskedő diáklány a bostoni egyetemen tanult tovább nemzetközi kapcsolatok és közgazdaságtan szakokon. Másodéves volt, amikor édesapját tüdőrák miatt elveszítette. A hosszas örökösödési eljárás elmondása szerint ráébresztette arra, hogy a laikusok számára átláthatatlan bürokratikus rendszer, miközben az ügyvédek zsebét tömi, mennyire hátrányba hozza anyagilag a családokat. Ekkor kóstolt bele a fizikai munkába is: részmunkaidőben pultos és felszolgálói munkát vállalt, hogy hozzá tudjon járulni az eljárás tetemes költségeihez. Ezáltal szembesült a munkásosztály problémáival. Gyakornoki évei alatt Ted Kennedy szenátor külügyi és bevándorlásügyi osztályán dolgozott mint az egyedüli spanyolul beszélő alkalmazott, ahol közelről láthatta a bevándorlási hivatal által szétszakított családok szenvedését. A Nemzeti Hispán Intézetben oktatási vezetőként dolgozott, ahol továbbtanuláshoz segítette a bevándorló fiatalokat.

2016-ban önkéntesként részt vett Bernie Sanders kampányában. Ekkor még meg volt róla győződve, hogy csak kellő vagyonnal, társadalmi befolyással és hátszéllel rendelkező emberek álmodhatnak jelentős politikai pályáról. Az országjárás során azonban a Standing Rock rezervátumba is eljutott, ahol az őslakosok a Dakota Access olajvezeték megépítése, és az azzal járó ivóvíz- és környezetszennyezés, valamint sírok meggyalázása ellen tiltakoztak. Ez a tapasztalat – és az őslakosok sikeres ellenállása – ráébresztette Ocasio-Cortezt az alulról szerveződő kezdeményezések jelentőségére. Elhatározta, hogy hasonló módszerekkel fog küzdeni a saját közösségéért. Tekintélyelvűség és vagyonfitogtatás helyett a közvetlen kapcsolatot kereste választókerülete lakosságával, akik adományaikkal támogatták a szimpatikus jelölt kampányát.

Ahogy Michael Moore Fahrenheit 11/9 című 2018-as filmjében is láthatjuk: járta a választókerület utcáit és személyesen kopogott be az emberekhez, bemutatkozott, beszélgetett velük a problémáikról, és elnyerte a bizalmukat. „Hiszek abban, hogy egy olyan modern, erkölcsös és gazdag országban, mint amilyen az Egyesült Államok, senkit sem lenne szabad akkora szegénységben hagynunk, hogy az alapvető megélhetését ne tudja fedezni” – jelentette ki egy tévéműsorban. Nagyvállalatoktól nem fogadott el pénzt, csak magánszemélyektől és civil szervezetektől. Támogatói között volt a Szex és New York Mirandájaként ismert Cynthia Nixon is. Így jutott be Ocasio-Cortez a képviselőházba, ahol szocialista és feminista értékrend szerint látja el munkáját.

Céljai közt szerepel a megfizethető lakhatás (a lakhatás mint emberi jog), a fegyvertartási szabályok szigorítása, a nagyvállalatok visszaszorítása, a mindenki számára hozzáférhető egészségügyi ellátás, az ingyenes felsőoktatás, az USA-ban egyelőre szintén nem létező állami gyermekgondozási intézmények megszervezése, a klímaváltozás elleni fellépés, a börtönreform, az átlátható kampányfinanszírozás és a nők, az LMBTQ-emberek és az idősek jogainak védelme.

Úgy tűnik, mindez sokak igényeivel találkozik, mert a még most is csak 31 éves politikus a napokban a szavazatok közel 70 százalékát megszerezve győzött körzetében.

Kedves arca és hangja éles ellentétet képez azzal, ahogyan mondanivalója révén oda tud pörkölni ellenfeleinek. Talán ez a kontraszt – határozottság a várható cukiság helyett – még jobban feldühíti ellenlábasait. Mint minden politikusnőnek, neki is rendszeresen meg kell küzdenie a szexista támadásokkal. Például egy férfi politikust eszébe jutna-e korábbi partnerének azzal megpróbálni lejáratni, hogy táncolt? Egy Twitter-felhasználó ugyanis így tett, de Ocasio-Cortez nem kapott szívbajt az egyetemista évei alatt készült videó láttán (amin egyébként nincs is semmi kínos, nem is nagyon érthető, hogy a posztoló mégis mit akart leleplezni). Ehelyett egy újabb táncolós felvétellel vágott vissza, és az eset még növelte is a népszerűségét.

Idén nyáron pedig a világsajtót is bejárta az, ahogyan július 23-án átütő erejű beszédében kiosztotta republikánus képviselőtársát, az őt inzultáló Ted Yohót. A férfi, amikor néhány nappal korábban a Capitolium lépcsőjén találkoztak, szóváltást követően „kibaszott picsának” (fucking bitch) nevezte őt. Pechjére hallótávolságon belül tartózkodott egy újságíró is, így a republikánus politikus hamarosan kénytelen volt „bocsánatot kérni”. Felszólalásában a feleségével és a lányaival igyekezett takarózni, azaz a női családtagjai létezésével próbálta igazolni, hogy ő egy udvarias, a nőket tisztelő ember. Ocasio-Cortez, megszegve a képviselőházi etikettet, nem fogadta el csendben a bocsánatkérést, hanem karcos választ intézett a férfihoz és, jelezve, hogy ez nem az ő szégyene, szó szerint megismételve a neki szóló sértést. Ráadásul azzal a mondatával, hogy „én is valakinek a lánya vagyok”, rámutatott, hogy a nőket csak hozzátartozói minőségben elismerők még egymást, férfitársaikat sem tisztelik, azaz, önmaguknak mondanak ellent.

Ahogy Moore fogalmaz: Alexandra Ocasio-Cortez és társai nem csupán a republikánusok ellen indultak a választásokon, hanem a jól beágyazott demokrata elit ellen is. Amivel nem is az volt a fő gond, hogy nagyrészt férfiakból áll, hanem az, hogy beérve a centrista politika langyos vizével, igyekezett távoltartani a párt jelöltjeit bármiféle „radikalizmustól”, azaz érdemi rendszerkritikától. Az óvatos kompromisszumkeresés helyett a baloldali és feminista értékeket nyíltan felvállaló négyes osztag most ismét alaposan felrázta őket. Vajon Amerikát is fel fogja? Egy biztos: futótűzként terjednek a mémek – valamint pólók, poszterek, kitűzők – amelyek AOC 2024 jelszóval tudatják, kinek lenne a helye a következő választások után a Fehér Házban.