A Tradíció nőképe és Hamvas száz könyve

Olvasási idő
6perc
Eddig olvastam

A Tradíció nőképe és Hamvas száz könyve

július 23, 2009 - 11:32
Hamvas Béla ma reneszánszát éli, újrafelfedezése, előtérbe kerülése részben összefügg a modern ezoterikus áramlatok felerősödésével, részben pedig Hamvas elévülhetetlen érdemeivel. Nevéhez fűződik többek között az első és talán egyetlen, hatalmas ívű beavatásregény, a Karnevál, amely népes szereplőgárdájával, zseniális narrációs megoldásokkal, mély bölcsességével és nem utolsó sorban pompás humorával méltán a huszadik századi irodalom egyik legkiemelkedőbb alkotása. Európai szinten képviselte a főként Böhme, Evola és Guénon által kidolgozott metafizikai tradíció eszmerendszerét, Scientia Sacra című könyve a tradíció meghatározó, szintetikus alapműve. Emellett sokat köszönhetünk neki fordítói munkásságáért, Az ősök nagy csarnoka c. szöveggyűjteményben szinte minden fontos szakrális szöveg értő fordítását olvashatjuk. - Harkai Daniella írása.

Hamvas Béla

És mégis. Akadnak sorok, fejezetek, figurák, amelyek nem kellemesek vagy egyenesen bosszantóak feminista szemnek és ez részben épp a tradíció nőképével magyarázható.

Hamvas a Scienta Sacrában külön fejezetet szentel az asszonynak (tehát eleve asszonyként, vagyis a férfi relációjában nevezi meg), így ír: „Az alaktalan, amelynek nincs megragadható pontja: a yang, a férfi lét. Az alak, a lények ősi lényege, amelyben a Nagy Változás, a Nagy Forrás, a Nagy Kezdet, a Nagy Tisztaság nyugszik: a yin, a női lét.” (Hamvas, 1988. 163. p.) Vagyis a tradíció álláspontja alapvetően bipoláris, a nőt ugyan megtiszteli azzal, hogy a változás, a lényeg-adás és a kezdet alapkövévé teszi, de ugyanakkor az anyag sötétségét, a matéria kötöttségeit, a homályt és a zavarodottságot is a nőnek utalja, ezzel felállítva a női kettősség mitológiáját. Ráadásul a nő csak mint anya (szellemi értelemben elsősorban) vagy mint Világszűz élhet autentikusan, a két állapot között tévelygő nők alapvetően megtévedtek. Vagy feministák.

Hamvas ír a női szépségről, egy pillanatig sem firtatva, hogy jogos-e egyenlőségjelet tenni egy illékony és oly rövid ideig tartó jelenség és egy eszmény között, amely ráadásul annyira változékony. Az égi szépség földi torzulása a nő csábító jellege és a bűbáj: „A nő festi magát, öltözködik, kedvét leli abban, hogy belső lényéről nem is szólva, még testi valóságát is eredeti mivoltából kiforgassa, még anyagi alkatát is elváltoztassa és elfátyolozza. Egyetlen célja van: csábítani.” (I.m. 167. p.) Úgy gondolom, kevés nő ért egyet a fenti sorokkal, egyrészt mert a női csábos külső kialakításában a férfiak jelentős szerepet játszottak, sőt ez igen alkalmas eszköz volt a női test kordában tartására (gondoljuk csak a fűzőre), másrészt hibás elgondolás, hogy a ruha nem fejezheti ki a belső lényeget. A szépségiparról és női szépségkultuszról ajánlatos elolvasni Naomi Wolf A szépség kultusza c. megvilágító erejű és felszabadító könyvét.

Hamvas Béla szerint a nő is elérheti a beavatást, de ez egészen mást jelent, mint a férfibeavatás: „A nő nem az örök intelligenciába való visszatéréssel szabadul meg, hanem az ősi ember női alakjába, Sophiába, az Égi Szűzbe térve. A megszabadulás jelképe: Isis, karján a kis Horussal, Magna Mater, karján a gyermekkel, aki az emberiség. A női lényben felébredt az égi szeretet. Mert a szeretet az éberség legmagasabb foka.” (Hamvas I.m. 173. p.) Messzemenőkig egyetértve az utolsó mondattal mégis keserű pirula Hamvas női olvasóinak, hogy a nő csak és kizárólag a férfi(isten) relációjában vagy anyaként juthat el a beavatásig, különösen hogy ezek után megállapíthatja, hogy a Scientia Sacra többi 500 oldala egész egyszerűen nem róla, neki szól, hanem a férfiakról, férfiaknak. (Mindezek ellenére én úgy gondolom, a Scientia Sacra és különösen a kereszténységről szóló második, jóval liberálisabb kötet egyszerűen megkerülhetetlen könyv.)

Hamvas Béla mindezek ellenére nem keltett bennem antifeminista benyomást, ellentétben a tradicionalista Evolával, aki ilyen bizarr sorokat vetett papírra: „A nő megvalósításával, mint szerető vagy anya, ugyanarra a nívóra emeli magát, ahol a férfi, mint harcos vagy aszkéta áll. Ahogyan van aktív - úgy van passzív, negatív heroizmus is. Az abszolút meghatározás heroizmusával szemben az abszolút odaadás heroizmusa áll - és az egyik éppoly ragyogó lehet, mint a másik, ha tisztán, mintegy rituális áldozati adományként élik át.” (Evola: Feminizmus és heroikus tradíció ) itt feketén-fehéren (sic!) olvashatjuk, hol jelöli ki a nők helyét a tradíció: áldozatszerepben. Evola idézett cikkében előbb meghatározza mit jelent a férfi és a női princípium, majd ez utóbbi helyét definiálja és minden olyan eszmét károsnak nyilvánít, így a feminizmust is, amely ezt a dichotóm felosztást megkérdőjelezi. A bipoláris gondolkodás egyik veszélye, hogy úgy hiszi, ha egy nő elutasítja a tradíció szerepeit, akkor automatikusan férfipozícióra áhítozik (és itt a nagy különbség Hamvas és Evola között, Hamvas beszél az androgünoszról is) : „A feminizmus azonban nem volt képes arra, hogy a nőnek más személyiséget kölcsönözzön, mint a férfiénak egyszerű utánzatát. Ezáltal az igényei és követelései pusztán maszkként szolgálnak, amely mögé az újfajta nő önmagával szembeni bizalmatlanságát, vagyis azon képességének hiányát rejti, miszerint alkalmatlan az lenni, ami: nő és nem férfi. A feminizmus számára az a premissza szolgál alapul, hogy a nő önmagában nem rendelkezik értékekkel, és csak abban az esetben ér valamit, ha amennyire csak lehet férfivá válik, és a férfi előjogait is igénybe veszi. Ezért a feminizmus a legrosszabb értelemben vett elfajzás szimptómája.” (Evola: I.m.) Az idézet rávilágít a bipoláris gondolkodás hibáira és a feminizmussal kapcsolatos sztereotíp és helytelen elképzelésekre, mely szerint a feminista nő egészen egyszerűen férfi akar lenni, holott erről szó sincs.

Ezek után nem különös, hogy Hamvas Béla A száz könyv c. írásába, melynek célja „…száz könyvet megmenteni. Most mindegy, hogy az ostromlott városból, vagy az ostromlott világból. Olyan száz könyvet, amelyből, ha minden más könyv elveszne, az emberiség irodalmának vonalát nagyjában helyre lehetne állítani…” (Hamvas, 1945. 3. p.) csupán egyetlen női szerző kerülhetett be. Ugyan megjegyzi, hogy az „..egyéni ízlés a katalóguson változtatni fog tizet, talán huszat, esetleg harmincat…” (Hamvas, 1945. 3. p.), de „minden valószínűség szerint a legfontosabb nyolcvanban” azért megegyezünk.

Kétségtelen, hogy a szakrális könyvek, ősi szövegek, eposzok kultúránk fundamentumai, hogy az európai irodalom olyan klasszikusai, mint Dante vagy Tolsztoj helyet kell, hogy kapjanak egy ilyen listán, de valóban csupán Szapphó az egyetlen nő, aki minket képvisel, a szenvedély, a szerelem költőnője? Nem hiszem, hogy a maradék kilencvenkilenc könyv autentikusan ábrázolná a nők helyzetét, közvetítené a nők tapasztalatait, vágyait vagyis áttételesen ugyan, de A száz könyv koncepciója azt sugallja, hogy a női írások nem is érdekesek, az emberiség irodalmának rekonstruálásához pedig egyenesen elhanyagolhatóak. Valóban olyan fontosak Cooper vadromatikus indiánregényei vagy Molière vígjátékai, hogy kiszoríthassák George Eliot Middlemarch-át vagy Emily Brontë Üvöltő szelekjét? Vajon Till Ulenspiegel csínytevései annyival jelentősebbek Jane Eyre kalandjainál? Kihagyhatók a keresztény hagyományból a női misztikusok, Szent Teréz, Magdeburgi Mechtild vagy Nagy Szent Gertrúd? Tényleg feledhetőek az olyan alkotások, mint Harriet Beecher-Stowe Tamás bátya kunyhója, amely a 19. század legtöbbet forgatott könyve volt és közvetve hozzájárult az amerikai polgárháború kirobbanásához erősen befolyásolva a közvéleményt?

Ezekre a kérdésekre mindenki adja meg maga a választ, részemről megkérdőjelezhetetlen a női szerzők fontossága, különösen ha megfontoljuk, hogy könyveket még ma is a nők olvasnak inkább, így talán nem szerénytelenség azt állítani, hogy legalább fele-fele arányban kellene képviseltetnie magát a nőknek és férfiaknak egy efféle listán.

A Tradíció nőképe tehát még akkor is bipoláris, ha Hamvas ezt igyekszik elkerülni és a nőknek ebben a felosztásban a hálátlanabb szerep jutott. Elismerve azt, hogy a nők egy része képes kiteljesedni és autentikus életutat választani egy vallás vagy akár a Tradíció keretein belül (különösen pedig az anyaságban), de fontos ehhez megtanulniuk választani. Számomra elfogadhatatlanok a Tradíció kategóriái és különösen riasztó ezen kategóriák átjárhatatlansága, megkérdőjelezhetetlensége, a nők kötelező érvényű gyámság alá rendelődése, férfihoz való kapcsolása és anyaságra kényszerítése. Végezetül pedig kifejezetten károsnak, veszélyesnek is tartom a bipolaritást, hisz évszázadokon keresztül ezekkel az elvekkel igazolta magát az elnyomó férfi és ezekkel az elvekkel mentegette magát a passzivitásba merülő nő.

Egyszeri adomány

Make Adomany a Nokert Egyesuletnek (Nokert.hu)



Az önérvényesítő nő Kertész Ákos Makrájában

november 20, 2009 - 10:20

Kertész Ákos nevét többnyire a hetvenes években olyannyira népszerű és sokak által forgatott regénye, a Makra tette ismertté, melynek középpontjában egy korszerűtlenül becsületes férfi önmegvalósítási kísérletei állnak. Makra Ferenc, lakatos, igyekszik belesimulni környezetébe, háttérbe húzódni, de ez egyet jelentene azzal, hogy hazudik, szerepeket játszik, amire viszont a hagyományos erkölcsökhöz való - olykor görcsös - ragaszkodása miatt nem képes.

Karen Blixen: Volt egy farmom Afrikában

szeptember 08, 2009 - 18:12

Karen Blixen (1885-1962) Dánia talán legismertebb írónője (eredeti nevén: Karen Christentze Dinesen) állítása szerint nem akart író lenni. Utazni, táncolni, élni, festeni – ez jelentette számára az élet teljességét. „Minden embernek joga van meghatározni a saját sorsát, függetlenül a mások által ráerőltetett szabályoktól…” – ez volt jelmondata és életfilozófiája, melyhez még hányattatásai és kudarcai közt is tartotta magát.  

Élet és irodalom Iránban

október 08, 2009 - 08:59
Azár Náfiszi: A Lolitát olvastuk Teheránban

Azár Náfiszi (1955 -) a kortárs perzsa irodalom egyik legnépszerűbb alakja, az iráni egyetemen tanított évekig (amikor hagyták), 1997-től pedig Amerikába emigrált, ahol jelenleg a John Hopkins Egyetemen oktat. Nevét A Lolitát olvastuk Teheránban c. memoárja tette egy csapásra ismertté, 32 nyelvre fordították le, 2007-ben végre magyarul is hozzáférhető.