A csomag

Az egyik szakszervezet fõtitkárasszonya, amúgy parlamenti kép. viselõ, azt mondja: vasárnap fõz egy regiment töltött káposztát, mert a következõ héten nem jut ideje ilyesmire, annyira el lesz foglalva... Gyanítható, máshol is elõkerültek nagyanyáink termetes fazekai, mintha nem is az újabb ezredforduló táján élnénk egy európai metropoliszban. Mintha az üzletek nem lennének tömve mélyhûtött késztermékekkel, amelyeket csak be kell tenni pár percre a mikrosütõbe; mintha nem lenne tele a város mindenféle nemzetiségû kis éltermekkel - amelyek akár házhoz is szállítanak -, mintha nem lehetne késõ este is zöldségeket és gyümölcsöket kapni - a legegzotikusabbakat is -, amelyekbõl percek alatt összeállíthat egy elfoglalt nõ valami finom és nem hízlaló salátát... 

Mintha, mintha, mintha... Igen, mintha újabb generációkra elillannának azok az álmok, amelyek szárnyain a nõk kirepültek a konyhából, s gondolataik központjában nem a nagytakarítás, a befõzés és a szekrények Polcainak rendezgetése állt.

Az a stabilizációs program ugyanis, amelyet elfogadott a parlament, s amely voltaképpen . eufemisztikus elnevezése a kényszermegszorításoknak, a túlnyomó többséget tekintve a nõk önmegvalósítási ábrándjainak is véget vet, Hiszen azok a "rosszul fizetett és munkaidejük nagy részében egymás számára felesleges munkát termelõ hivatalnokok" - ahogy a huszonöt Pontos Bokros-csomagban . megfogalmazódik -, akikre nagyarányú . létszámcsökkentés vár, kevés kivételtõl eltekintve nõk. Akik talán nem is érzik úgy, hogy felesleges munkát végeznek…

De nõk a veszélyeztetett pedagógusok, a csõd szélén álló egészségügy dolgozóinak többsége, a megszüntetett gyárak alkalmazottairól nem is beszélve.

Manapság a különféle lehetséges túlélési. stratégiák kulcsa a nõk kezében van.

Mert jól lehet, az ingyenes ellátások szûkítése, a családi pótlék rászorultsági alapon történõ folyósítása minden bizonnyal valóban nem a létminimum körül élõ átlagot fogja érinteni, a forint folyamatos leértékelése, a növekvõ infláció azonban rákényszeríti a családokat, hogy a pénzért megvásárolható szolgáltatások közül minél kevesebbet vegyenek igénybe.

Családok százai és ezrei próbálnak kivonulni az összkomfortos, ám megfizethetetlen lakótelepekrõl a városszélre, akár düledezõ házakba is, amelyeknek azonban van egy kiskertjük. S nem azért, hogy drága napozógarnitúrákat telepítsenek a "manikûrözött" gyepre, hanem azért, hogy amit lehet - krumplit, zöldséget, gyümölcsöt - maguk megtermeljenek. Eddig önálló munkához szokott asszonyok tanulják vagy elevenítik fel - a palántázási és permetezési tudnivalókat, tartanak baromfit, hogy ne kényszerüljenek be az egyre drágább élelmiszerláncok üzleteibe.

S felejtik el "emancipált" szokásaikat. Ma már egyre üresebbek a fodrászüzletek, a kozmetikai szalonok - talán a belvárost kivéve -; a nõk nemigen vásárolhatnak meg ötletszerûen egy-egy cipõt vagy táskát (különben is, minek?)... A "kékharisnyábbak" pedig a méregdrága könyvek, lemezek s egyéb "kultúrvackok" mellett mennek el lesütött szemmel. Fõzni kell, "gondosan és takarékosan, mosni és vasalni nem véletlenül csuknak be egyremásra a patyolatfiókok -, talán varrni meg kötni is... És figyelni, nem marad-e véletlenül égve egy lámpa, nem fût-e túl nagy lángon a gázkonvektor, és egyáltalán: spórolni, spórolni, spórolni…

És izgulni, hogy legalább a férjnek megmaradjon a munkája. Mert két munkanélküli magát sem tudja fenntartani, nemhogy a gyerekeket.
Profi menedzserek, átképzõtanfolyamok mágusai persze azt mondják: a defenzívából át kelt menni offenzívába... A piacon az érvényesül, aki határozott, aki tudatában van értékeinek, aki.. és Így tovább. Meglehet próbálni. Fiatal, egyedülálló nõknek... De ha fiatal, s kicsi gyerekei vannak, vagy ha már felnõttek a gyerekek, Úgyhogy a hölgy a nyugdíjkorhatárhoz közelebb van, mint az érettségihez, nem túl sok az esély. S ahhoz is fiatalnak kell lenni hogy a létminimum nyugdíj és az alap. szintû egészségügyi ellátás mellé legyen idõ - és pénz - kiegészítõ biztosításokat vásárolni. A ma hatodik vagy az ötödik ikszben járó asszonyok ifjú korukban nemigen számíthattak erre.

A következõ évek tehát nem egy új aranykor emberei lesznek. De túl fogjuk élni, Mert az "örök asszony" - köszönhetõen Goethenek, hogy megfogalmazta elpusztíthatatlan. Igaz, a közeljövõben nem engedjük elhatalmasodni magunkon a habzsoló gyereket - aki minden nõben benne van -, hagyjuk viszont érvényesülni a találékony szervezõt, aki szintúgy. Még akkor is, ha nem lehet állítani, hogy ez volna az a fajta önmegvalósítás, amelyre oly Sok évtizede vártunk.