Az apák napja eredete 1909-re nyúlik vissza, amikor is egy amerikai polgárháborús veterán lánya, Sonora Smart Dodd Spokane-ben, Washington államban az anyák napi beszédet hallgatva arra jutott, hogy korán megözvegyülő, hat gyermekét egyedül felnevelő apja is megérdemelne hasonló tiszteletadást.

Erre hivatalosan is javaslatot tett, apja születésnapját, június ötödikét indítványozva az ünnep időpontjának, melyet végül június harmadik vasárnapjában állapítottak meg, és azóta a világ 52 országában ünnepelnek. Idén a jeles alkalom, június 21-ére esett, és, noha egyelőre még nem általános jelleggel, de néhányan már hazánkban is megtartották.

Mivel az anyák napi versikék nem győznek szorgalmazni a hagyományos minták alapján a gondoskodó, akár önfeláldozó anyaképet; az apák napja kapcsán érdemes foglalkozni azzal, milyen lehet az ideális apa. Az „elég jó szülő” fontos fogalma a pszichológiának, és a köztudatban is elterjedt. De csak mostanában jutottunk el oda, hogy ne csak azzal foglalkozzunk, mik a jó anyuka kötelességei, hanem azzal is, mi kell ahhoz, hogy valaki megfelelő apává váljon.

Feministaként nem gondolom azt, hogy a gyereknek az egészséges lelki fejlődéshez mindenáron „teljes” családban kell felnőnie, és hogy az egyszülős (és nem „csonka”!) családokat negatívan kellene minősíteni. Azzal a – sokak által megkérdőjelezés nélkül elfogadott – nézettel sem tudok azonosulni, ami szerint mindkét nemre elengedhetetlenül szükség van ahhoz, hogy a gyerekek „megfelelően” elsajátítsék a nemi szerepeket, és hogy ennek más szempontok fölé kellene rendelődnie. A gyereknek egyszerűen szerető, elfogadó szülőkre van szüksége, akik nem bántják őt. Emellett fontos az is, hogy a szülők/gondozók (bármilyen neműek is) kiegyensúlyozott, egyenlőségen alapuló kapcsolatban éljenek egymással. A hagyományos nemi szerepek (domináns apa, kiszolgáló anya) elsajátítása viszont fenntartja azt a téves társítást, mely szerint az ember biológiai neme meghatározza, milyen szerepet „illik” vagy kötelező betöltenie szűkebb és tágabb környezetében. Eme elvárásokhoz való kritikátlan alkalmazkodás a lánygyermeket később áldozatszerepre, míg a fiúgyermeket az elnyomó szerepére determinálhatja.

Ha viszont a gyerek az egyenlőségen, kölcsönös tiszteleten alapuló mintát látja otthon, akkor lehetőséget kap arra, hogy később boldog felnőttként élhessen majd, és gyerekeit is ebben a szellemben nevelje. Ha nem, akkor lehet, hogy egy életen át hordozza majd a traumát. Nem igaz ugyanis, hogy szigorúan kell nevelni, akkor majd „rendet tanul”, „rájön, milyen a világ”. A „kemény világban” való boldogulásra a közkeletű tévhittel ellentétben nem az készíti fel, ha otthon is zord környezetben kénytelen boldogulni, hanem az, ha a szeretet veszi körül egyfajta védőburokkal.

Mindebben azért van nagy jelentősége az apa viselkedésének, mert – még ha nem is mindenkinek tűnik fel – patrarchális társadalomban élünk, ahol a férfiak jól látható vagy burkolt módon a családban is igyekszenek megtartani természetesnek vett domináns pozícióikat. A legtöbb párkapcsolatban, családban fel sem merül, hogy lehetőség lenne olyan viszony kialakítására is, amiben senki sem nyomja el a másikat, senki sem akar a másik fölé kerülni. Az egyenlőséghez hozzátartozik, hogy mindkét nem kiveszi a részét a házimunkából, lehetőség szerint egyenlő arányban. Nem az a cél, hogy az apa „besegítsen” otthon (mert ez a megfogalmazás még magában hordozza azt a feltételezést, hogy a házimunka a nő feladata, és a férfi, ha kedve van (!) és elvégez belőle valamit, pusztán szívességet tesz) -, hanem az, hogy a terheket megosszák egymással, hiszen, mint tudjuk, a házimunka meg nem fizetett és társadalmi presztízst nem nyújtó tevékenység. Fontos, hogy a döntéshozatal is közös legyen; a látszategyenlőség néha rosszabb, mint a teljes egyenlőtlenség.

A jó apa tehát nem uralkodni akar párján és gyerekein, nem ragaszkodik férfitársai által vígan élvezett társadalmi kiváltságaihoz: ehelyett felismeri, hogy a nők és gyerekek felszabadításért, a hierarchia megszüntetéséért először neki, a családon belül van lehetősége tenni valamit. Az ilyen apa – azzal együtt, akire egy esetleges válás után is számíthatnak a gyerekei – megérdemli az ünneplést. Ráadásul, ahogyan sok családban anyák napján a nagymamákat is megünneplik – az apák napja jó alkalom a nagypapák felköszöntésére is. Megállapíthatjuk tehát, az apák napja azon kevés dolog közé tartozik, melyet az amerikai kultúrából nekünk is érdemes átvenni.