A "gender-ideológia" elleni mozgósítás Közép-Európában - a Friedrich Ebert Alapítvány fóruma (jegyzetek)
A Friedrich Ebert Alapítvány a “Nemek közötti igazságosság Kelet-Közép-Európában” című regionális programja keretében "Az ún. “gender ideológia” elleni mozgósítás Kelet-Közép-Európában – Veszélyek és lehetőségek a feminista mozgalmak számára" címmel rendezett kerekasztal-beszélgetést 2014. február 18-án a Hotel Mercure-ban. A meghívóban ez állt:
"A magyarországi sajtó is beszámolt nemrég a Lengyelországban zajló, a nemek társadalmi egyenlőségének küzdelme, vagy ahogyan ők nevezik, a „gender ideológia” elleni támadásokról. Az utóbbi hónapokban Szlovákiában is több konzervatív szervezet adott felháborodásának hangot a kormányzati gender mainstreaming struktúrák működése ellen. A tüntetések követeléseiben, nyílt levelekben, online fórumokon a gender fogalmának jelentésére vonatkozó abszurd ötletek keverednek a nők és férfiak egyenlő jogait elvitató érvekkel.
Honnan jönnek ezek az antifeminista mozgalmak, és kik a főszereplőik? Melyek a fő céljaik és akcióik? Mik a kapcsolódások a vallási körök “gender ideológia”-konstrukciója és a szélsőjobboldal gender politikája között? Hogyan reagálnak a nőjogok iránt elkötelezett szereplők ezekre a támadásokra, mit lehet tenni? Lehetséges valamiféle párbeszéd? Mik a tanulságok, melyek lehetnek a hosszú távú stratégiák?
A fenti és hasonló kérdéseket szeretnénk megvitatni lengyel, szlovák és magyar szakértőkkel, és ezzel egy lépést tenni a nemek társadalmi egyenlőségéért munkálkodók szélesebb körű együttműködése felé."
Pető Andrea történész, genderkutató (Budapest, CEU) előadásában a pápa komplementarista megközelítése és Judith Butler radikális konstruktivista genderfelfogása közti éles ellentéttel nyitott, majd rámutatott: a térségben az emberi jogi alapú nőmozgalmak elvesztették normaadó szerepüket, nagy számban alakultak anyaközpontú szervezetekké (míg nyugaton ellentétes tendencia). A fundamentalista konzervatizmus megjelenésével egyre hangosabbá váltak az abortusz ellenzői; az egyház nem tud nyitni a szekuláris tendenciák felé. Ratzinger a társadalmi nemek elméletét tette felelőssé az emberiség kihalásáért (2008. dec.); a társadalmi nemek tudománya e kontextusban" a halál ideológiájaként" jelenik meg. Az efféle pánikkeltő ferdítések helyett inkább fontos lenne a vallási és szekuláris mozgalmak együttműködése a szélsőségek ellen.
Dr. Barbara Szelewa, FES, Varsó, újságíró, fordító Mobilization against „gender ideology” in Poland című előadását azzal kezdte, hogy Lengyelországban nagyon vallásos társadalom, bár 2005 óta csökken (most 81% vallja vallásosnak magát. A gyakorlatban a vallás és politika összefonódott. A konzervatívok vad kirohanásokat rendeznek az abortusz és a homoszexualitás ellen, pedig inkább a saját házuk táján kellene söprögetniük: amikor 2013-ban egy Dominikai Köztársaságban dolgozó lengyel érseket elítélték pedofíliáért, egy egyházi vezető nyilatkozata szerint a problematikus szülői háttér okozta a gondot, amiatt kereste a gyerek a szeretetet (sic!) a pedofil papnál. (Csak úgy, mint 2009-ben Magyarországon), a nemi sztereotípiáktól mentes óvodai nevelés szorgalmazása itt is hisztérikus félelemket váltott ki.
Egy pásztorlevél szerint "a gender ideológia alapja a marxizmus, és a biológiai nemek lényegtelensége." A szerző elképzelése szerint ennek szellemében "az emberek szabadon megválaszthatják szexuális irányultságukat." A liberálisok és feministák először ezeket a vádakat nem vették eléggé komolyan. A Nőkongresszustól írt levelükben biztosították Ferenc pápát, hogy a gender elvek és a vallás nincsenek egymás ellen.
A. Graff elemzése szerint a gender elképzelések jó alapot adnak a homofóbia, az idegengyűlölet, az euroszkepticizmus elleni érzések kifejezésére.
A mérsékeltebb katolikus újságírók a nemi sztereotípiák dogmatikus volta ellen szólnak, a konzervatívok viszont a gender-elméletet a 21. sz. legnagyobb fenyegetésének nevezik; szerintük "a gender a család, a civilizáció ellen van és népszerűsíti a homoszexualitást".
Mindezek eredményeképpen parlamenti bizottságot állítottak fel a gender ideológia megállításáért, monitorozásáért.
Dr. Jana Kottulová a Comenius Egyetemről "A halál kultúrájának fenyegetésében? Mozgósítás a „gender ideológia” ellen" című előadásában a szlovákiai helyzetet vázolta fel.
A 2013-as decemberi püspöki pásztorlevél (2013. dec.) nagyon agresszív („szodomai ideológia”) címkével illeti a genderelméletet, még az egyházon belül sem értettek vele teljesen egyet.
Az egyház tiltakozott a gyermekvédelmi rendszer ellen (mert azzal fenyegetnek, hogy a szociális munkások elvehetik a családtól a gyereket), továbbá a nemzeti emberi jogi stratégia ellen. Heves fenyegetést kapott egyházi részről a minisztérium gender egyenlőségi vezetője (O. Pietruchova). A jelenség az Élet menetével folytatódott, és azzal, hogy katolikus iskolák nyilatkozatot adtak ki a gender ideológia ellen.
A genderellenes mozgalom céljai (ahogy ők fogalmazzák): "az élet, a házasság és a hagyományos család megvédése".
Támogatói: katolikus keresztény civil szervezetek; NGO-k, független mozgalmak, akik a hagyományos család mellett állnak ki, sokan rendszerellenesek és szélsőjobboldaliak.
Eszközei: média, apostoli levelek, személyeskedés, online eszközök, online petíciók, közösségi oldalak
A „gender ideológia” cáfolaira jellemző a tudományos kutatások eredményeinek figyelmen kívül hagyása; a fejlődésbiológia, a biológiai különbségek túlhangsúlyozása.
Reakció: genderellenes aktivisták türelmes megközelítése, magyarázatot adnak a feminizmus és nemek egyenlősége jelentésére; a kormánytagok elkötelezik magukat az egyenlőség, de a hagyományos értékek felé is, hogy kerüljék a konfliktust az egyházzal; a közvélemény közömbös.
(Szlovákiában az egyház az Isztambuli Egyezmény aláírása ellen is képes volt hadjáratot indítani - mivel az egyház szerint a házasságot, családot akkor is egyben kell tartani, ha bántalmazás történik benne - a szerk.)
Perintfalvi Rita (Magyarországi Teológusnők Ökumenikus Egyesülete, elnök, Bécsi Egyetem): Támadások a „gender ideológia” ellen. Egy magyar teológusnő reflexiója címmel tartott előadást, és szintén a súlyos félreértésekkel nyitott, pl. hogy a gender ideológia "a nemek azonossága", "a halál kultúrája", az abortusz és eutanázia népszerűsítője, valamint a homoszexualitás hirdetője. Pedig csupán a nemi sztereotípiák gyengítése a lényeg (pl. főzés, focizás, ő mindkettőt szereti).
Az egyházban azt állítják, hogy a keresztényeknek olyan erősen kell küzdenie a gender ideológia hívei ellen, mint a nácik ellen. Mintha a gender hívei nácik lennének. Politikai küzdelemről van szó, hiszen tiltják olyan pártokban a részvételt, akik "a nemzet létét fenyegetik".
A továbbiakban Gabrielle Kuby "A nemek forradalma" c. művéről volt szó (2008) . G. K. német publicista, szociológus, keresztény fundamentalista, és ferdítő műve a püspökök ajánlását kapta meg. 2013. januárjában morálteológusok kritikát fogalmaztak meg Kuby ellen. Szerinte a relativizmus vadhajtásai, a poligámia, pedofília erőltetése a gender ideológia, amit az ENSZ, EU és a kormányok is átvesznek.
A családot állítja központba Kuby, pedig ő is elvált, nincsen teológiai műveltsége. Egyetlen tudományos műre sem hivatkozik. Ultrakonzervatív, keresztény fundamentalista. 1975 óta létezik a Gender Studies, mégsem próbálja ezeket a kutatásokat megérteni. Azért veszélyes Kuby, mert a pápai enciklikákat beépíti a gondolatai folyamába. Ferdít és csúsztat. A papok nem tanultak Gender Studiest, és azt csak Kuby értelmezésében ismerik meg. A teológusnők nem segítenek, mert ők is járatlanok a témában. Vallásfelekezet közi, inkluzív gondolkodás kell.
Ferenc pápa az igazságosság felé megy el. A feminista egzegézist nem tiltja az egyház. Ferenc pápa (2013. 10.): dialógust erősíti, dialógusban maradni az állammal, társadalommal és tudománnyal. Nincsen semmi emberi dolog, ami idegen lenne az Isten számára. A nők duplán szegények. Jogaik védelme igazi kihívás. A nők jelenlétét erősíteni kell az élet minden területén és a döntéshozatalban. A homoszexuálisok megsebezettsége a társadalom sebe. Ha Isten egy homoszexuálist lát, megveti-e? Az egyház az életet védi, mégis a nehéz helyzetben lévő terhes nőket megértéssel kell kezelni.
Vita
P.A. : gender tudományának több könyvtárnyi kutatási eredménye van, megismertetése a mi felelősségünk.
Hittudományi Egyetem: teológia és társadalmi nemek kurzusa; moderált megközelítés esetén a konzervatívak is meggyőzhetőek
A pápai üzenetet 8 nyelvre fordították le, hatása várható.
Ökumenizmus révén több vallásban is lehet hatása. A gender képviselői nem viseltethetnek negatív indulattal a katolikus egyház felé.
Gyerek veszélyeztetettsége esetén éppen a genderszemlélet segíthet, gyermekelhelyezés, férfiak bevonása. Ez oldalról kezelni a problémát.
Párbeszéd fontos. Nőarcú teológia. Feminista teológia nem férfiakat kizáró terület, nyitottak a papok, főleg Bécsben. A férfiak bevonása erősíthető, de a nemi sztereotípiák lebontása révén ez nekik is fontos.
Keveházi K. : nemek társadalmi egyenlősége EU-s igény, ezért a politikai akarat fontos. Az egyházak az uniós forrásokat a pápai felhívás propagálására fordítsák.
B. Szelewa: A templomba járás fontos médium a vallásosak számára.
J.Kottulova: Dialógust teremteni
Perintfalvi R.: az egyház nemcsak hierarchia, hanem Isten népe is. Társadalmi igazságosság átvétele, szolgálat az Isten népének. Németországban ultrakonzervatív politikai és keresztény körökben népszerű Kuby. Kelet-Európában inkább félreértés van körülötte.
Összefoglaló video:
Kapcsolódó sajtóbeszámolók:
vs.hu: http://vs.hu/genderideologia-beszelgetes-melegekrol-es-halal-kulturajarol-0219/
Magyar Narancs: http://magyarnarancs.hu/tudomany/ordogtol-valo-a-genderelmelet-harca-az-egyhazzal-88859
ATV: http://www.atv.hu/videok/video-20140220-kulonos-kulturharc-lengyelorszagban
talita.hu: http://www.talita.hu/index.php?option=com_content&view=article&id=1811:gender-konferencia-keresztenyekkel&catid=34:ittesmost&Itemid=58
talita.hu interjú Perintfalvi Ritával: http://www.talita.hu/index.php?option=com_content&view=article&id=1812:hianyzik-a-teologia-ni-arca-interju-perintfalvi-ritaval&catid=52:egyuett&Itemid=79