Nem tapsikolunk - heti linkajánló május 20-26.

Olvasási idő
5perc
Eddig olvastam

Nem tapsikolunk - heti linkajánló május 20-26.

május 26, 2019 - 17:37

Az államtitkár szerint a magyar nők „egyáltalán nem a tűzhely mellett élnek”, a foglalkoztatásuk jelentősen emelkedett, tehát több édesanya tudja a karrierjét építeni. „Ezt segíti az is, hogy húszezer bölcsődei férőhelyet hozunk létre, s hogy emellett a korábbi szabályozással ellentétben, ha ma valaki a gyermek féléves korától visszamegy dolgozni, nem veszti el a gyermek után járó támogatást. És idetartozik, hogy az új családvédelmi akcióterv részeként a jövőben a negyedik gyermek vállalása után az édesanyák örökre szja-mentességet élveznek majd, ami úgy is felfogható, mint egyfajta jövedelmi kompenzáció a karrierépítésből kiesett évekért. Azt hiszem, a legharcosabb feministáknak is tapsol­niuk kellene, hogy Magyarország ilyen mértékben támogatja a nőket; hogy biztosítja számukra a választás szabadságát és lehetőségét. De persze ők ilyenkor mélyen hallgatnak” – fogalmazott Rétvári.


"A zsűri, amely ebben az évben 28 jelölt közül választotta ki a norvég származású szerzőt, méltatásában kiemelte írásai feminista perspektíváját, a jelenkor alapvető etikai kérdései iránti aggódást, továbbá hozzájárulását a bölcsész- és természettudományok közötti interdiszciplináris párbeszédhez."


Jokha al-Harthi ománi írónő nyerte el Celestial Bodies című regényéért a tekintélyes Nemzetközi Man Booker-díjat. Az írónő könyve az első arab nyelven írt regény, amely elnyerte az elismerést, Jokha al-Harthi pedig az első ománi női szerző, akinek művét angolra fordították. A külföldi szerzők angolul megjelent műveinek elismerésére alapított legrangosabb brit irodalmi díj 50 ezer fontos (18,6 millió forintos) fődíját egyenlően elosztva a győztes mű szerzője és fordítója, az angol Marilyn Booth kapja.

A Celestial Bodies három lánytestvér történetét meséli el a rabszolgatartó múlttal és a modern társadalmi problémákkal küzdő sivatagi országban. A zsűrizést vezető Bettany Hughes történész úgy vélte, hogy a költői regény meghódítja az olvasók szívét és az elméjét is.

A kötet négy másik döntőbe jutott alkotást utasított maga mögé, Annie Ernaux francia író The Years (Les années) című könyvét Alison L. Strayer fordításában, Marion Poschmann német író The Pine Islands (Die Kiefernn-inseln) című alkotását Jen Calleja fordításában, a kolumbiai Juan Gabriel Vásquez The Shape Of The Ruins (La forma de las ruinas) című könyvét, Anne McLean fordításában, a chilei Alia Trabucco ZeránThe Remainder (La Resta) című kötetét Sophie Hughes fordításában és a tavalyi nyertes, Olga Tokarczuk a Drive Your Plow Over The Bones Of The Dead című  regényét új fordítója, Antonia Lloyd-Jones tolmácsolásában.


A Mafilm Filmstúdió munkatársa, majd az általa alapított Meteor Filmstúdió vezetője 70 éves volt. 


Az európai integráció történetének kiemelkedő nőalakjai között találunk holokauszttúlélőt, ellenállót, aktivistát, színészt, jogászt, akik végül politikusok lettek. Mindannyiuk életére rányomta a bélyegét a huszadik század történelme, és arra jutottak, hogy a háborúk elkerülését elsősorban az európai összetartozás megerősítése és a nők jogainak megszilárdítása segíti elő.


 

"A nemzetközi szakértői panelben Petra Ezzedine (Károly Egyetem, Prága) azt mondta, szerinte a legtöbb probléma, ami a gondozási migráció kapcsán felmerül, a gondoskodási munka láthatatlanságában gyökerezik. Abban, hogy még mindig nem tekintünk munkaként a gyermekneveléssel, idősgondozással, és részben a betegápolással kapcsolatos feladatokra. Teljesen természetesnek tartjuk például, hogy az EU-ban az idősekkel kapcsolatos gondoskodási munkát jelentős részben – Kucsera Csaba (ELTE TÁTK) szerint durván 80 százalékban - a családok (első sorban a női családtagok) vállalják magukra, mindenféle anyagi ellenszolgáltatás vagy segítség nélkül."

A Nőkért.hu korábbi cikkei a témában:


A körözés jogalapja: kiskorú veszélyeztetése. 


"A szülészet az egyik leginkább hálapénz-fertőzött terület az egészségügyben, a nők leggyakrabban azt vásárolják meg, hogy annál az orvosnál szülhessenek, aki a terhességüket is végigkísérte. Az orvosválasztás annyira meggyökeresedett a szülészetben, hogy még a magánkórházakban is jelen van. Egy kutatás viszont feketén-fehéren megmutatja: a pénzért választott orvost fogadó nők jóval több beavatkozással – mesterséges szülésmegindítással, császármetszéssel – szülnek, mint azok, akik egyszerűen bemennek az ügyeletre, amikor elindul a folyamat."


 

Prof. Dr. Széll Márta molekuláris biológus és biotechnológus, az MTA-SZTE Dermatológiai Kutatócsoport tudományos tanácsadója. 

 

 

 


 Az épp idén százéves finn feminista magazin, az Astra két szerkesztőjével beszélgettünk nőjogokról, a -mozgalomról és aktivizmusról.


"A szavazati részvétel 64% volt, ebből a szavazók 66 százaléka IGEN-nel szavazott. Különleges élmény és emlék marad ez számomra, mivel ebben a 66 százalékban az én IGEN-em is ott lapul!"

 

Egyszeri adomány

Make Adomany a Nokert Egyesuletnek (Nokert.hu)