"A magyar érettségin négy szöveggel dolgoztak a vizsgázók. Megint nem sikerült egy nőt sem betenni közéjük. Amikor viszont az érettségiről tudósítanak, mindig csinos lányok szerepelnek a képeken" - tette szóvá tegnap egy olvasónk. A Hír24-nek máris sikerült még ezt a "megszokott" szexizmust is felülmúlnia "Plázacicákat érettségiztettünk" című anyagával.

A magát vizsgabiztosnak képzelő, arrogáns férfi riporter előbb egy érettségiző fiatal lány különböző testrészeinek eredetiségét firtatja, majd ismeretleneket zaklat egy bevásárlóközpontban. Ahogy a cím is sejteti, szándékosan nőket akar megszégyeníteni: az egyetlen kipécézett férfit hamar útjára engedi, ám egy szürke pólós lányt másodjára is üldözőbe vesz. Szemtelen kérdéseit a feltehetően önkéntesen nyilatkozó szépségkirálynő is rossz néven veszi, de a riportert ez egyáltalán nem zavarja, ahogy az sem, hogy a random kiszemeltek közül is többen jelzik: nem kívánnak nyilatkozni. Róluk felismerhető videófeltétel került ki a beleegyezésük nélkül, ami sajnos illegális, és amiért a sértetteknek jogukban áll feljelentést tenni.

Többeknek (nőknek is) azonban nem a személyes jogok megsértése fáj a videóval kapcsolatban, hanem az, hogy belőle szerintük az következtethető, hogy egy "átlag magyar fiatal (nő)" nem tudja, melyik században uralkodott Mátyás király, milyen pénznem váltotta fel a koronát, vagy minek a rövidítése az ENSZ. Pedig nem az itt a lényeg, hogy a megkérdezett - aki nem is biztos, hogy érettségizett, illetve akar érettségizni, tehát a megközelítés nem csak szexista, de sznob és osztályrasszista is! -  tudja-e vagy nem tudja a választ. Egy nem közszereplő ember, egy magánszemély, egy vásárló nő semleges nyilvános térben (azaz, nem a képviselőházban vagy egy rendezvényen vagyunk!) nem köteles megállni egy riporternek, egy idegen férfinak és válaszolni a neki szegezett kérdésre. Akkor sem, ha az úgy hangzik, hogy mennyi 2x2.

Más nőket az zavar, hogy a "plázacicák" alapján ítélik meg a női nemet felületesnek, butának, politikára, vezetésre alkalmatlannak, és igyekeznek elhatárolódni e (idézek egy kommentelőt) "példányoktól." Az elhatárolódás pedig nem old meg semmit, a jó nők és rossz nők, angyalok és kurvák szétválasztása mindig is - mert lényegében dehumanizáló - az összes nő alárendelését alapozta meg, még akkor is, ha a(z adott korszakban) "jók" erényeik, kiválóságaik birtokában biztonságban érezték magukat. A nők versenyeztetése, egymás ellen fordítása (korábban társadalmi osztályok, ma külsőségek, pl. testszégyenítés mentén) mindig is gátolta helyzetük javítását, érdekeik érvényesítését. 

Szintén több évszázados jelenség, hogy a társadalomban a nőket arra kondicionálják, hogy időt, energiát, pénzt nem kímélve igyekezzenek megfelelni az uralkodó szépségideálnak; csak azért, hogy ha megteszik, rögtön lehessen az "okos" felsőbbrendű férfi magabiztos pozíciójából ujjal mutogatni rájuk, hogy milyen buták, hiúk, felületesek (de ugye azért csorgatjuk rájuk a nyálunkat, azért dugnánk őket, arra persze  jók). Már az első úttörők, akik a nők oktatásáért küzdöttek, felhívták a figyelmet erre a képmutató és a nőket alárendeltségben tartó ellentmondásra, Christine de Pisantól Mary Wollstonecraften át Karacs Ferencné Takács Éváig. Ahogy például Naomi Wolf leírja A szépség kultuszában: ma ugyan tanulhatnak a nők és egy bizonyos határig érvényesülhetnek az otthonon kívüli munkában, ám nem maradt el a feminizmus egy-egy sikerére rendre bekövetkező ellenreakció (backlash) sem. Nehogy a nők végre az önkifejezésnek és a boldogulásuknak szentelhessék életüket maguk és közösségük javára, a korábbi korlátok helyett újak jelentek meg: most hetente újabb testrészük "tökéletlensége" miatt aggódhatnak, legutóbb például "hájas" szeméremdombjuk miatt.

Azt mondjátok, hogy értelmes nő nem foglakozik a szépségkultusszal, a média nyomásával, a tömegkultúra elvárásaival, ehelyett inkább történelemkönyvet vesz a kezébe. Tényleg ilyen egyszerű? Akkor hadd kérdezzek már én is. (Ha szépen rebegtetem a szempillámat, szabad?) Ha épp nem az érettségiről van szó, ugyan mikor szokás egy nőben a történelmi jártasságot vagy általában a tudást értékelni, szemben a külsejével? Mikor jelent egy nőnek előnyt az, ha okos és művelt? Többnyire inkább hátrány, párkapcsolatban szinte mindig. A barátnő legyen szép, hogy lehessen vele büszkélkedni. A feleség is maradjon (sic!) önmagára igényes, de ő azért már jobban figyeljen oda, hogy ezt energia, idő és pénz ráfordítása nélkül, mintegy varázsütésre tegye. (És ne legyen feszült, mert éhes.) A folyton olvasó, író, fórumbeszélgetésekre járó, vagy interneten eszmét cserélő barátnő nem túl szórakoztató, feleségnek meg kész nyűg. Hiába okos egy ilyen nő, hiába lehet egy darabig izgalmas társaság, hiába jó vele beszélgetni (meg megdugni), együttélni vele nem praktikus. (Ki fog így zoknit mosni?) A funkciókat szét kell választani, mást bámulunk, mást választunk társnak, de leginkább egyiket sem tartjuk egyenrangú embernek. Jól van ez így.

A nemek hierarchiájára épülő társadalmi berendezkedésnek nagyon is praktikus a "szép, de buta" (ezért szabadon és "joggal" megszégyeníthető) nő sztereotípiája - olyannyira, hogy csatlósai azt egy szép és nem buta nőre is igyekeznek ráhúzni. Elvégre rendnek kell lennie. Hiszen a punkok is megénelkelték az örökzöldben (igen, hazánkban még a másutt egyenesen feminista punk mozgalmat is sikerült szexistának összehozni): "nem vagy okos, csak nagyon szép, nő vagy csak nő, dekoratív jelenség."

Itt tartunk. Je Suis Plázacica.