Igen gyakori csúsztatás, hogy ott, ahol a nők szaktudása, intelligenciája, teljesítménye lenne a mérvadó, külsejüket (természetes adottságaikat, öltözködésüket) és hagyományos nemi szerepeknek való megfelelésüket helyezik a figyelem középontjába, azt kérik tőlük számon, illetve ezért "dicsérik meg" őket. Mint Huszár Ágnes írja, aki az ilyen megnyilvánulásokat bókként fogadja el és köszöni meg, csapdába kerül. "Elfogadja ugyanis implikációjukat: a nők - éppen pozitív tulajdonságaik: szépség, kedvesség, erkölcsi tisztaság miatt - alkalmatlanok a közéletben hatalommal járó szerep betöltésére."

1. Sértő bókok és "jóindulatú szexizmus" a hétköznapokban

A fenti jelenség nem csak olyan hétköznapi otrombaságokban nyilvánul meg, mint pl. egy nő nagy melleire tett, bóknak álcázott megjegyzés - mely valójában háttérbe szorítja a nő személyes értékeit, és szexuális tárggyá teszi őt. (Nem arra gondolok, amikor a kedvesed intim helyzetben dicséri valamely testrészed, hanem arra, amikor egy illetéktelen személy tesz ilyet, pl. akinek munkatársként, barátként stb. kellene tekintenie rád.) De persze aki ezt nem látja át, még örül is neki, akár csak az építőmunkások befüttyögéseinek. Elszörnyedve hallottam, van, aki bizonytalan a saját külsejének vonzóságát illetően, és szándékosan sétál ilyen helyeken, ezekre a tapló megnyilvánulásokra várva, melyek pedig nem az adott nő szépségéről szólnak (hiszen az ilyen férficsoportok minden épkézláb külsejű 13 és 40 közötti nőről véleményt nyilvánítanak), hanem arról, hogy a férficsoport tagjai fitogtatják egymásnak heteroszexuális mivoltukat. (Továbbá nem győzöm elégszer hangsúlyozni, micsoda különbség van a "de szép vagy" és a "de megdugnálak"-hozzáállás között.

A cikk szót ejt az úgynevezett pozitív előítéletről - mely első látásra talán problémamentesnek tűnhet, valójában mindig van egy negatív párja. Ezt leginkább "a nők érzelmesebbek, intuitívebbek" sztereotípiával tudom példázni, melyre, hiába hangoztatja büszkén sok nőtársam is, különösen haragszok. Ugyanis, gondolkozzunk, mi a "párja"? Természetesen az, hogy "a férfiak racionálisak" Következtetés: "a férfiak józanabb gondolkodásúak,okosabbak, intelligensebbek." TV-ben kvízműsor, női játékos tudja a választ:"női megérzés" - "dicséri" a játékvezető (melyet sokszor a magában bizonytalan versenyző rá is hagy) - egy férfi játékos viszont természetesen azért tudja a helyes választ, mert logikusan kikövetkeztette.

A "szebbik nem" megnevezés az úgynevezett "jóindulatú szexizmus" egy példája (a szexizmus nem fokozott szexuális érdeklődést jelent, hanem a nemekkel kapcsolatos sztereotípiákon alapuló gondolkodásmódot, azaz mondhatjuk hímsovinizmusnak is). Mivel a férfiak az "erősebb nem" - az "élet harc" kognitív metaforában (mely pl. a politikáról való beszédben gyakori) "a férfiak egy lényeges, a nők egy lényegtelen tulajdonságnak vannak birtokában" - és ez egyértelműen magában foglalja azt a vélekedést, hogy a nők illegális betolakodók a vezető szerepekben, politikában.

Az "én szeretem a nőket" kezdetű állítás is magában foglalhatja a jóindulatú szexizmust, ha így folytatódik, hogy "mert szépek, tiszták, gondoskodók, otthont teremtenek, összetartják a családot" (azaz a "bók" a "helyükre" küldi, a hagyományos nemi szerepekre korlátozza a nőket, így kizárja őket a nyilvános szférában való érvényesülésből) vagy mert - és ez ellen már a 18. századi író, Mary Wollstonecraft is tiltakozott - bájos lényükkel, esetleg aranyos "csicsergésükkel" (vagy egyéb gügye megnyilvánulással) megédesítik a nyilvános szféra harcaiban megfáradt férfi életét.

Nem azzal van a bajom, hogy vannak szép nők, és a férfiak ezt adott esetben észreveszik; hanem azzal, hogy ezt próbálják a nők elsődleges értékének beállítani ott, ahol más, személyes értékek állnak a középpontban. Nem a család intézményével van a bajom, hanem azzal, hogy a fenti logika amellett, hogy kötelezően előír egy életformát, ezen belül, (mivel a férfiakat ki is zárja a magánszféra feladataiból) egymással ellentétesnek állítja be egy nő számára a munkában való érvényesülést és a családot.

2. Példák a médiából 

Glick és Fiske szerint a jóindulatú szexizmusnak 3 fajtája van:

1. védelmező paternalizmus (álságos aggodalom, pl. nem túl zord egy nőnek a politika világa, nem túlságosan megterhelő számára a munka és a család összeegyeztetése, stb.)
2. komplementer nemi megkülönböztetés (az "egymást kiegészítés" ideológiája, azaz ami való az egyik nemnek, nem való a másiknak, ami jellemző az egyik nemre, annak ellenkezője jellemző a másikra - ez a bináris felosztás, emly nem veszi figyelembe az egyéni különbségeket, az alacsonyabb értékű oldalra küldi a nőt) pl. a nők tisztábbak, így "túl jók" a politikához
3. heteroszexuális intimitás pl. olyan kontextusban, ahol ez teljesen irreleváns, a férfi riporter felhívja a női riportalany figyelmét arra, hogy vonzónak találja - és így próbálja meg teljesítményéről elterelni a a hangsúlyt.  

Huszár Ágnes cikke figyelmeztet: mind 3 fenti jelenség a médiában is gyakori, sokkal szofisztikáltabban, így nehezen észrevehetően. Azt a tényt már jól ismerjük, hogy a politikusnőtől, vagy bármi egyéb téren sikeres nőtől a riporter rendre megkérdezi, hogy "hogyan egyezteti össze" munkáját és családi életét: mintha a nő munkája, önmegvalósítása a család ellen elkövetett bűn, illegális tevékenység lenne, melyre legfeljebb akkor nyerhet megbocsátást, ha nagyon ügyesen manőverezve minden szerepben helyt áll. 

De a férfi riporterekben egy cseppnyi szégyenérzet sincs, amikor a legminimálisabb tiszteletet is nélkülözve egy valamely területen kiválóan teljesítő nőnek jelzik, hogy szexuálisan kívánatosnak tartják  és elvárják, hogy az érintett ennek még örüljön is. 

"Ön egy rendkívül csinos nő - ez nem lehet az ellenfél megzavarásának eszköze?" - szegezte a riporter a kérdést Polgár Juditnak. Azaz gyakorlatilag megvádolta azzal, hogy nem az eszével, ügyességével, teljesítményével szokott nyerni. 

"Ha hagynák a lányokat-asszonyokat, hogy kedvességüknek és empátiájuknak nagyobb teret biztosítsanak a politikában, talán sikerülne megingatni a férfiuralmat. Nem tudom persze, hogy egy ilyen próbálkozás tényleg a társadalom hasznára válna-e." (Neumann Ottó, Parlamenti férfiuralom, Magyar Hírlap, 2007. január 2., idézi Huszár 111.)  Esszencialista alapon látszik érvelni a nők jogai mellett, melyeket aztán rögtön vissza is von.

"Tudom, hogy a nők jobb empátiás képességekkel rendelkeznek,és ezért van helyük apolitikában, de ez egy macsó társadalom... mit keres egy nő politikai államtitkárként a Honvédemi Minisztériumban?" (Bakéáts Tibpor Vadai Ágnersnek, 2007 jún. 27, Napkelte) Mint megkédőjelezhetetlen igazságra, vagy esetleg agyonhallott, unott, komolytalan érvre hivatkozik az esszencializmust illetően. A "macsó társadalomra" hivatkozással megpróbálja a véleményt saját magától eltávolítani, majd illegális betolakodónak bélyegzi a politikusnőt.

A legjobb: Lakat t. Károly Horváth Ágnesnek (Nap-kelte, 2007. márc. 11.): "A barátai nem mondták, hogy mit akar ez a lány a politikában? Nem mondják, hogy "fiatal vagy, szép vagy, legyél szerelmes, szüljél gyerekeket?" Képzeljük csak el, amint egy előnyösebb külsejű, fiatal férfi politikust (most nem jut eszembe egy ilyen se :P ) akár csak közvetve is "lefiúz" és letegez egy riporternő, és bókokba bújtatva véleményét, kiküldi a politika világából?

Huszár Ágnes konklúziója

"Mit tegyünk?

A társadalmi kontrollfunkciót betöltő nők ki vannak téve verbálsi támadásoknak. Ha ez negatív előítéletet megfogalmazó beszédaktusban - beszólásban -ölt testet, viszonylag könnyű felismerni és védekezni ellene. Nehezebb ez a pozitív előítéletet megfogalmazó beszédaktus - a bók - esetében." Észre kell vennünk. ami bóknak látszik, az nem mindig bók.

"Ha a társadalmi kontrollfunkcióban levő nőket egy olyan kommunikációs szituációban, amelyben szakmai, közéleti kompetenciát, rátermettséget kell mutatniuk, a "hagyományos" női szerepnek megfelelő bókokkal halmoznak el, s csinos-nak, kedves-nek, nagyszerű anyá-nak vagy háziasszony-nak neveznek, észre kell venniük, hogy "az élet harc" metaforában melyik oldalra utasították őket."

Felhasznált irodalom: 

• Glick, Peter és Susan T. Fiske: "Ambivalens szövetség. Az ellenséges és a jóindulatú szexizmus mint a nemi egyenlőtlenség egymást kiegészítő igazolása." in D. L. Hamilton et al szerk. A társak és a társadalom megismerése, 389-413, Bp: Osiris, 2006.
• Holland, Jack. 2006. A Brief History of Misogyny. The World’s Oldest Prejudice. London: Robinson. 
• Huszár Ágnes: "Mit keres egy ilyen aranyos hölgy a politikában, avagy miért ne lépjünk bele a pozitív előítélet csapdájába?" In Barát Erzsébet és Sándor Klára szerk. A nő és a női(es)ség sztereotípiái, 109-114., Szeged, SZTE Könyvtártudományi Tanszék: 2009.