Az első jelentős magyar költőnőként számontartott, Malvina néven publikáló Takách Judit 1795. augusztus 9-én született Dukán, nemesi családból. A kislány gondos nevelésben részesült, és amikor megpróbálkozott a versírással, szülei ebben is bátorították. Otthonában a gazdasszonyi teendőket sajátította el, majd 1811-től apja Sopronban iskoláztatta.

1814-ben a család vendégei Döbrentei Gábor (író, szerkesztő) és ifj. Wesselényi Miklós felfigyeltek az élénk szellemű, intelligens lányra, és verseit olvasva további írásra ösztönözték. Judit sűrűn levelezett a kortárs írókkal, kéziratban terjesztett versei és ő maga is hamarosan ismertek és népszerűek lettek. Unokatestvére, Dukai Takács Zsuzsanna Berzsenyi Dániel felesége volt, Judit sok segítséget kapott a költőtől, aki elismerte tehetségét, „Dukai Takách Judithoz” címmel szép, komoly ódát írt hozzá, melyben a női szerepről is elmélkedik. A vers így kezdődik:

„Hogy a szelíden érző szépnemet

Letiltva minden főbb pályáiról,

Guzsalyra, tőre kárhoztatni szokta

A férfitörvény, vajjon jól van-e?

Igen: ha az csak úgy tekintetik,

Mint ösztöninknek szenvedő edénye

S nyers kényeinknek játszó eszköze.”

Juditnak az Erdélyi Múzeumban jelent meg nyomtatásban először verse, amelyet természetesen több is követett, publikált az Aspasiaban, az Aurorában, a Hasznos Mulatságokban, a Hebeben és a Heliconban is, A kesergő özvegy című munkája pedig önállóan jelent meg 1815-ben Pesten.

Festetics György gróf 1817-ben birtokán a hazai irodalmi élet fellendítésére megrendezte az első helikoni ünnepet, és Keszthelyre hívta az ország ismert birtokos urait, tudósokat, írókat, művészeket. A meghívottak között volt az ifjú írónő is, aki még három ilyen ünnepségen vett részt és száz forint tiszteletdíjban is részesült.

Az élénk társadalmi életnek 1818-ban vége szakadt, Judit huszonharmadik születésnapján férjhez ment Geöndeötz Ferenchez és annak felsőpatyi birtokára költöztek. Juditnak elő kellett vennie a fiatal lánykorában tanultakat – a háztartásvezetést, a ház körüli munkát, négy gyermekének megszületésével pedig új feladatai is lettek. 1823-ban írta Az én lakhelyem című versében: 

„Ha szívemet éri bánat avagy öröm,

Csak némám hullatom keblembe könnyemet,

Kirendelt sorsomat békével eltüröm

S enyhülni érezem mindenkor terhemet.”

Geöndeötz Ferenc 1830-ban meghalt, Judit két év múlva újra férjhez ment. Patthy István ügyvéddel kötött házasságából két gyermeke született, egy fiú és egy lány, aki azonban csak néhány napot élt. A kislány halála után nemsokára Dukai Takács Judit 1836. április tizenötödikén tüdővészben meghalt. Dukán temették el, ahol síremléke ma is megtalálható. 

(Első megjelenés: Feminista Almanach 2005)