Miért "kirakat és kabaré"? - Bővebben A nők esélyegyenlőségével foglalkozó albizottság ápr. 16-i üléséről
április 18, 2013 - 23:00
Ahogy ígértük, bővebben is tájékoztatunk Az Emberi jogi, kisebbségi, civil- és vallásügyi bizottság A nők esélyegyenlőségével foglalkozó albizottságának április 16-i üléséről, ahol - Ékes Ilona elnökletével és Szabó Tímea alelnökkel - a fő téma a nők elleni erőszakot szankcionáló törvény tervezete volt (lett volna).
Az ülésen nagyon kevés parlamenti képviselő jelent meg, és közülük többen nem tartózkodtak bent elejétől a végéig, hanem "más ülésekre" hivatkozva ki-be járkáltak.
A civil megfigyelők száma többszörösen, látványosan, már-már zavarba ejtően meghaladta a képviselőkét.
Egyikük - szerintünk a család és munka összeegyeztethetőségének szemléletes példájaként - magával hozta két gyermekét. Mondhatjuk úgy is, hogy anyaként többszörösen megsértették, mert nem csak hogy megrovó pillantásokat kapott a diszkrét szoptatás miatt (pedig inkább örülni kellene a gyermekvállalásnak, amikor fogy a nemzet, nem?), hanem ráadásul az egyik szakértő úgy gondolta, hogy ő egyenesen mint szülő veszélyezteti a másik (5 év körüli) gyermekét azzal, hogy nem küldi ki az ülésről.
A meghívott szakértők a valós problémák és a valós áldozatok iránt sajnos nem mutattak ekkora aggodalmat és érzékenységet.
Dr. Vizi János azzal kezdte az előadását, hogy szerinte kevés szakmai ismeret van ebben a témában (ő éppen lehet így ezzel), a "merev álláspontokkal" terhelt diszkurzust inkább - ezt az elmarasztaló varázsszót nem egyszer hallottuk az ülés folyamán - "ideologikusnak" gondolja.
Nehezményezte, hogy a kodifikációból kimaradtak az olyan bizalmi viszonyok, amelyek az orvos, a lelkész vagy a baby sitterek fennhatósága alatt jönnek létre; szerinte ezeket is bele kellene venni a törvénytervezetbe.
Aztán rátért a meghívott szakértők kedvenc (és majdhogynem egyetlen) témájára (még jó, hogy női esélyegyenlőségi albizottsági ülésen vagyunk!), az erőszak női elkövetőire, akik száma az ő statisztikái szerint az 1 év alatti gyermekek esetében magasabb.
Megemlítette, hogy egy amerikai segélyvonalat a betelefonálók gyakrabban hívnak női elkövetőkre panaszkodva.
Mindez szerinte bizonyítja, hogy (mi is, itt Magyarországon, ha jól értettük) egy "mítosz" korában élünk - "miért gondoljuk hogy csak a férfiak lehetnek agresszorok, amikor a sértettek többsége fiú vagy férfi"?
Ráadásul (ez is az újdonság erejével hatott a témával nap mint nap foglalkozó szakemberek számára, még szerencse, hogy eljöttek és okultak) a bíróságok, a hatóságok roppantul elfogultak a nők irányában.
A források nagy része pontosan még a szakértő által kiosztott handouton sem szerepel.
A következő előadó, Dr. Tamási Erzsébet bejelentette, hogy "nehéz szívvel jött ide", a probléma elhúzódása és megoldatlansága miatt. (Ebben az egyben abszolút egyetértettünk vele.) Ő a "tudományt" képviseli, és szerinte a tudományt soha nem hallgatják meg.
A saját könyveit lobogtatta, többek közt a Családi iszonyok címűt. Szerinte a tudományos gondolkodásban a családi erőszak kutatása a korábbi nőközpontúságról mára átterelődött a bántalmazott férfiakra, akikről - mint a hazai kutatások nagy hiányossága - szintén beszélni kell.
Úgy véli, hogy az itteni kutatóknak elmegy a kedve a témától a Vizi által is említett "ideologikus" megközelítés miatt. (Pontosan tőle sem tudtuk meg, hogy az vajh' mi, ahogy azt sem, hogy ők saját magukat ideológiamentesnek gondolják-e.)
Kiemelte, hogy foglalkozni kellene tudományos szinten a férfi bántalmazók tipológiájával és a női bántalmazottak tipológiájával is (talán áldozathibáztatás céljából?)
A női elkövetők kontextusában csecsemőgyilkosságokat említett (holott a meggyilkolt csecsemők sem a szentlélektől fogannak), majd kitért a felvilágosítás fontosságának mindig elsüthető közhelyére.
Az előadásába beleszőtt egy különösen arcpirító mondatot: szerinte "a családon belüli erőszak elleni harc iparrá, üzleti vállalkozássá vált" - el nem tudjuk képzelni, hogy ebből az állítólagos üzleti vállalkozásból ugyan ki profitál, mindenesetre bájos kis áthallást vélünk felfedezni a szélsőjobb vesszőparipájaként ismertté vált "holokauszt-iparral."
Az első - és talán legemlékezetesebb - hozzászólás Wittner Máriától származott, aki szerint a "Szent Péter esernyője" programot kellene bevezetni. Az abortuszt el kellene törölni (rejtély, hogy lyukadtunk ide, de lesz ez még cifrább is), és a plébániákon csecsemőmentő helyeket kellene létesíteni. Az egybegyűltek hazavihettek egy olyan, rendkívül releváns értesülést, hogy Wittner Mária sosem használt fogamzásgátló szert (és akkor más se használjon?), és két gyermeket szült (előbbiek mellett örülhet, hogy nem huszat). A személyes beszámolót a hit és erkölcstan hasznosságával folytatta. Megtudhattuk a törvénytervezet szempontjából nem kevésbé fontos tényt, hogy ő a karmeliták közt nőtt fel, akik tanítása révén megértette, hogy a gyermek a fogantatásától kezdve lelket kap és azt a lelket nem lehet megölni.
Lendvai Ildikó - majdhogynem az egyetlen, aki némi használható tudással is rendelkezett a témáról a megszólalók közül - felhívta a figyelmet, hogy a családi, párkapcsolati erőszak tárgyalásakor nem a "nemek közti háborúról" van szó; az áldozat nemtől függetlenül segítséget érdemel.
Rákérdezett a civil munkacsoport eredményeire (ahonnan a a társadalmi támogatottsággal rendelkező nőszervezetek, figyelembe vételük hiányában, kivonultak, hogy önálló erőként jelenjenek meg a kodifikációs folyamatban).
Rákérdezett arra is, hogy a jogalkotó mit ért a rendszeresség alatt (amelyet a párkapcsolati erőszak tényállásának egyik feltételeként jelölt meg a tervezet)?
Hiányolta a gazdasági erőszak szankcionálását a törvénytervezetből (pl. közös tulajdon rongálása). Kiemelte, hogy a kezdeményezők éppen a különböző erőszakformák összeadódása miatt akartak (volna) külön tényállást, és ennek masszívan része a gazdasági erőszak is.
Kíváncsi lett volna arra is, hogy a jogalkotás részéről milyen formában jelenik meg a megelőzés? (Az ENSZ-CEDAW-nak arra is vannak tanácsai, de hát, mit tegyünk, drága törvényalkotóink azt sem tudják, hogy az mi fán terem.)
Szabó Tímea arra kérdezett rá (teljesen jogosan), hogy az előterjesztés miért csúszik lassan 4 hónapja.
Az EMMI munkatársa (Kaló Róbert) a válasza alapján tisztában volt ugyan a nőszervezetek kivonulásának okával, mégis elégségesnek ítélte meg a civil egyeztetés mértékét. Állítólag a civilek szóban, írásban egyaránt megtehették a hozzászólásaikat. (Aha. Csak azokat senki nem vette figyelembe.)
A KIM részéről Tisza Pap Judit felelt a felvetésekre.
A tényállásnak nem volt szándéka lefedni az ő olvasatában "nem életszerű" eseteket (pl. amikor más családtagok is bekapcsolódnak a bántalmazásba).
Az együttélés mint bizalmi viszony szerinte a tényállás alapja (így került ki, illetve nem került be az együttélés nélküli párkapcsolatokban bekövetkező bántalmazás és a visszautasított udvarló részéről elkövetett zaklatás is)
Elmondta, hogy akár már két bántalmazás is minősülhet "rendszeresnek", sőt, számít a kísérlet is (és akár a befejezett bűncselekményével azonos szankciót kaphat)
Elmondta, hogy az új törvény a már meglevő tényállásoknak emeli fel a büntetési tételét, ezért szerinte annak a kisebb súlyú eseteket kell megfognia (a súlyosabbakat azért nem, hogy azok ne minősüljenek vissza - ezzel a homályos okfejtéssel a civilek nem értettek egyet)
Az előterjesztés csúszását az egyeztetések elhúzódásával magyarázza.
A civil szféra felé legempatikusabbnak mutatkozó Szabó Tímea - aki, velünk együtt, üdvözölte a kilátásba helyezett további társadalmi egyeztetést - itt közbeszúrta, hogy ez egy régóta elhúzódó ügy, és ennek felelősei ezt véletlenül se kenjék a civilekre.
Ertsey Katalin pozitív meglepődöttségének adott hangot.
Üdvözölte, hogy az elszigetelő magatartás "valamilyen formában" bekerült a törvénytervezetbe, ahogyan a korábban együtt élt partnerek közti erőszak is. Örömmel konstatálta, hogy a családon belüli erőszak magánvádas eljárás helyett hivatalból üldözendő lesz (ennek mi is örülünk).
A tényállás szerinte (és szerinte ezt "mindenki tudja" egy szimbolikus eszköz, ha akarták volna, eddig is alkalmazzák - ezzel nem feltétlenül értünk egyet).
Tisza Pap Judit elmondta még az ülés számomra egyik legérdekesebb tudnivalóját, nevezetesen, hogy a törvénytervezetbe nem lehet belefoglalni (szerinte) a gazdasági erőszakon belül pl. a közös tulajdon rongálását, mert "a közös tulajdont nem lehet ellopni".
Hozzátette, hogy a lelki erőszak ugyan kikerült (pedig a partnerbántalmazás részeként, és nem önállóan, szerepeltetése optimális lenne), de a törvény kitér a "testi sértésre utalás" és az "egészséget veszélyeztetés" szankcionálására, ami közvetve azt is magában foglalhatja.
Sokat eláruló befejezés volt, hogy Szabó Tímea ugyan lehetőséget adott volna a civileknek a kérdésfeltevésre, de a résztvevők az ülés elhúzódására és bokros elfoglaltságaikra hivatkozva vonakodtak ezeknek elébe állni, így, mily meglepő, ez a rész elmaradt.