Ha az albizottság komolyan venné a munkáját, nem egy oldalról hívott volna szakértőket
"Ha az albizottság komolyan venné a munkáját, nem egy oldalról hívott volna szakértőket" - Interjú Dr. Spronz Júliával, a párkapcsolati erőszakot szankcionáló törvénytervezet tárgyalásáról.
- Most ért véget az ülés - mi a véleményed?
- Ideológiai szempontból abszolút egy irány volt képviselve, a meghívott előadóktól "megtudtuk", hogy valójában nők elleni erőszak nincs is, inkább férfiak elleni erőszak, és szerintük már a tudomány is bebizonyította, hogy ez egy mítosz, amivel nem kell foglalkozni. Még csak a látszata sem volt meg a kiegyenlítettségnek, mind a két meghívott előadó ugyanazt a kétes álláspontot hangoztatta, miszerint az elkövetők többsége nő, és az áldozatok többsége férfi. Ha az albizottság komolyan venné a munkáját, nem egy oldalról hívott volna szakértőket, hiszen így nem kerültek érvek ütköztetésre, érdemi vita nem is alakulhatott ki. (Megj. nem lehet tudni, ki választotta a szakértőket.)
A jelenlevő képviselők is megérdemelték volna, hogy egy komplexebb képet kapjanak a problémáról. A minimum, amit meg lehetett volna tenni a törvénytervezet tárgyalásakor, hogy meghallgatjuk a "felhasználókat" is, akik az áldozatok számára szolgáltatást nyújtanak. A mindennapi tapasztalatunk nem esik egybe az elhangzottakkal, sőt, leginkább azoknak szöges ellentéte.
- Milyen "tudományból" indulhattak ki az előadók?
- Az első felszólaló (Dr. Vizi János - a szerk.), leszámítva egy teljesen kétes hátterű amerikai kutatást, nem említette a forrásait, nem tudom, milyen kutatást folytatott. Tamási Erzsébet az OKRI (Országos Kriminológiai Intézet) kutatója, a Családi iszonyok című könyv társszerzője, amelynek megjelenésekor (2005) mi válaszul, mintegy kritikaképpen ezt a szórólapot adtuk ki (átadja - online elérés). Ebben kifejtettük, hogy érdemes kritikusan kezelni ezeket az adatokat. Az OKRI Tamási szerint jelenleg elzárkózik a családon belüli erőszak kutatásától, mert, ahogyan az előadó fogalmazott, "a bokszzsák szerepére nem vállalkoznak". (Megjegyzés: ez nem éppen egy professzionális válasz a jogos módszertani kritikára.) Csak utalgatott az őket megsértő "másik oldalra", akik feltehetően mi lennénk: azok, akik nem gondoljuk, hogy a családon belüli erőszak a nők által férfiak ellen elkövetett erőszakkal lenne egyenlő. Az ORFK (Országos Rendőrfőkapitányág) statisztikája (mutatja) például elég egyértelmű a számok tekintetében: a férfi elkövetők aránya 86 % körül van.
"Fontos különbséget tenni a bántás és a bántalmazás között. A bántás egyszeri, mindkét fél elköveti, nem tér vissza ciklikusan, intenzitása általában csökken vagy állandó egy kapcsolaton belül. Ezzel szemben a bántalmazás többszöri, általában csak az egyik fél követi el, míg a másik retteg; az erőszakos epizódokat nyugodt időszakokkal követő ciklusokban visszatér; és intenzitása akár a halálos kimenetelű bűncselekményig fokozódhat.
A reprezentatív felmérések valójában leggyakrabban arra kérdeznek rá, hogy az illetőt bántották-e már, vagy ő bántotta-e már partnerét valaha. Ha ugyanilyen a kutatásokban azt kérdik, hogy visszatérően bántották-e az illetőt, és hogy félt-e, vagy megsérült-e a bántalmazás következtében, akkor kiderül, hogy a nőket partnerük többször is megveri, ők azok, akik félnek eközben, és ők sérülnek meg. Míg egyes statisztikai adatok szerint a nők a férfiakkal közel azonos arányban kevernek le egy-egy pofont a férfipartnerüknek, férfiak azok az elkövetők, akik visszatérően verik, rettegésben tartják, és sérülést okoznak a női partnerüknek.
Ha a kutatásban rákérdeznek a gyakoriságra, az elkövetők motivációjára, a sérülés mértékére és a félelemre, kiderül, hogy a partnerbántalmazás áldozatainak többsége nő."
(Részlet a Habeas Corpus Munkacsoport "Statisztikai adatok a partnerbántalmazásról" c. szóróanyagából.)
- Mit gondolsz a törvénytervezetről?
- Jelenleg a két minisztérium, a KIM és az EMMI közt folyik egyeztetés, civilek már egyáltalán nincsenek jelen. Az így kialakult "kompromisszumos" állapotban a sértetti kör kibővült ugyan a valaha együtt éltekre is, de továbbra is fennáll az általunk régóta hangoztatott probléma, nevezetesen, hogy a párkapcsolati erőszak jelensége nem csak az együtt élőkre terjed ki, hanem együttélés nélküli (meglevő vagy volt) párkapcsolatokban, sőt, meg nem valósult párkapcsolatokban (értsd: visszautasított udvarló mint zaklató) is jelen lehet. A gazdasági és a lelki erőszak kihagyása a nemzetközi normáknak, a CEDAW ajánlásoknak és az Isztambuli Egyezménynek abszolút ellentmond. Egyedül üdvözlendő, hogy a magánindítványt eltörölték.
- Tehát a párkapcsolati erőszak hivatalból üldözendő lesz, azaz szankcionálása nem fog azon elbukni, hogy a megfélemlített áldozat visszavonja a feljelentést. Jól tudom, hogy az egészségügyi intézményeknek már most is van feljelentési kötelezettsége?
- Igen, de ez a legtöbbször nem teljesül. Folyamatban is vannak ilyen ügyeink: itt is jelen levő önkéntesünk nemrég kísérte a Fiumei úti Baleseti Központba egy ügyfelünket, aki súlyos, és egyértelműen párkapcsolati erőszakból származó sérüléseket szenvedett, és már nem először került be hasonló okból. Amikor az önkéntesünk rákérdezett, hogy az intézmény dolgozói miért nem jelentették az esetet, azt a választ kapta, hogy a kórháznak nincs ilyen kötelezettsége. A PATENT a stratégiai pereskedési programjában zászlajára tűzte, hogy számon kérjük, elsősorban polgári perek útján, kártérítés formájában a feljelentési kötelezettség elmulasztását az egészségügyi szolgáltatók esetében.
- Azt hallhattuk az EMMI részéről, hogy az erőszakos esetek szakszerű kezeléséről "rengeteg képzés van". Ez mennyiben felel meg a valóságnak?
- Egyáltalán nincsen rengeteg képzés. Ad hoc, eseti megkeresések vannak a civil szervezetek felé, a NANÉ-t hívják elsősorban, őket is csak a rendőrség, pedig a bírák, a jogalkalmazók képzése fontos lenne. Elképesztő előítéletek vannak, a jogalkalmazási gyakorlat tragikus. ...Az sem igaz, hogy a törvényjavaslat előterjesztése a civilek közti perpatvar miatt késik.
- Igen, erre Szabó Tímea fel is hívta a figyelmet.
- Azért is léptünk ki, hogy ne egymás között vitatkozzunk, és ne gördítsünk akadályt a tovább lépés elé. Ezért szerettünk volna a civil munkacsoportbeli tagság helyett önálló szereplőként megjelenni a kodifikációs folyamatban mi, nőszervezetek. Abszolút távol áll a valóságtól a KIM azon állítása, hogy a civil perpatvar miatt húzódik a törvénytervezet előterjesztése, ahogyan az is, hogy meghallgatták volna az észrevételeinket. Azaz, formálisan éppen meghallgatták, de a törvényszöveg megalkotásakor azokat egyáltalán nem vették figyelembe. Márpedig nekünk nem az a célunk, hogy beleírjuk a félévi beszámolónkba, hogy a minisztériumban megjelentünk, hanem az, hogy a mindennapi munkánk során olyan törvényekkel tudjunk dolgozni, amelyek valóban segítik az áldozatokat. Minden megjelent civil résztvevő megegyezik abban, hogy a törvényjavaslat utolsó ismert normaszövege (amit februárban láthattunk) nem elfogadható. Ez nem az, amit Halász Pálma akart a népi kezdeményezéssel, és nem az, amiért mi évtizedek óta lobbizunk a különféle összetételű minisztériumoknál. Olyan probléma ez ráadásul, aminek megoldásában a jogalkotóknak nem kellene a spanyolviaszt feltalálni. Nem állja meg a helyét az a feltételezés, hogy Magyarország annyira speciális lenne: a párkapcsolati erőszak itt is ugyanúgy működik, mint másutt, és ugyanúgy is kell kezelni. Könnyű munka lett volna adaptálni a másutt már meglevő és működő jogszabályokat - csak hiányzik hozzá a politikai akarat.
- Jelzés értékűnek tartod-e, hogy noha az alelnök lehetőséget adott volna a civil megfigyelőknek, hogy feltegyék kérdéseiket, azok megválaszolására a minisztériumi dolgozók nem vállalkoztak, és eltávoztak?
- Nem csak a minisztériumi dolgozók, hanem az albizottsági tagok is lassan elszivárogtak.
- Ertsey Katalin maradt volna.
- Igen, de ő csak képviselőként, és nem az albizottság tagjaként volt jelen. A minisztériumi dolgozók legalább egy gesztust tehettek volna - persze ez csak abszolút szimbolikus lett volna, mert a kodifikáció során mindvégig kiszorították a szempontjainkat. Egyébként mi a beterjesztés időpontjánál fontosabbnak tartanánk a törvénytervezet tartalmát, szeretnénk többet kontributálni, szeretnénk megakadályozni, hogy egy olyan jogi norma szülessen, ami már most garantálható, hogy nem fog sok vizet zavarni. Nem értek egyet azzal, amit Ertsey Katalin mondott Halász Pálma szájába adva, miszerint "mindenki tudja", hogy a párkapcsolati erőszak önálló törvényi tényállása szimbolikus lenne. Ha a törvénytervezetet a jelenlegi formájában elfogadják, akkor, mivel nem lesz hatékony, tényleg csak szimbolikus lesz, csak a normatív funkciója lesz erős. Viszont - a szakmai tudásunk birtokában azt gondoljuk, és más országok példái is ezt mutatják -, a szakszerű törvényi tényállás hatékonysága emberéletekben számolható.
