Apja a császárnő főhivatalnoka volt, tiszteletére kapta a nevét. Néhány éves volt csak, amikor kezdett megvakulni, a kor legnevesebb orvosai sem tudták megmenteni a látását. Alapos nevelést kapott, igen korán felfedezték zenei tehetségét.Tovább olvasom
Gyerekkorában asztmás volt, orvosi tanácsra kezdett el úszni. A coloradoi egyetem úszócsapatában a legjobbak között volt, több országos csúcsot úszott.Tovább olvasom
A konduktor-pedagógus képzés megteremtője. 1945-ben, még medikus korában csatlakozott Pető Andráshoz, a konduktív pedagógia kidolgozójához.Tovább olvasom
1894. júl. 29-én született Hajdúszoboszlón Csokonai Vitéz Gizella költő, könyvtáros. Csokonai Vitéz Mihály oldalági rokonságából származott. Négyéves korától vak volt. Az elemi iskolát Budapesten a Vakok Iskolájában végezte.Tovább olvasom
Bostonban született, családja fontosnak tartotta a tanulást, lányaikat is középiskolába járatták. Fannie 16 éves korában lebénult, évekig nem tudott lábraállni, tanulmányait otthon folytatta.Tovább olvasom
Zongoraművésznek készült, ígéretesnek induló karrierjét 1940-ben súlyos, bénulással járó betegsége szakította meg. Ezután zeneszerzést tanult, ezzel indult könnyűzenei karrierje.Tovább olvasom
Sophie Calle világhírű francia író és fotós, különös installációival és egyedi tematikájú kiállításaival bizonyítja, hogy az írói készségek és a művészi látásmód milyen csodálatos módon kiegészíthetik egymást. A művésznő egyik leggyakoribb témája az emberi kiszolgáltatottság konceptuális ábrázolása.Tovább olvasom
Philadelphiában született, jómódú családba. Második férjével Svájcba költöztek, ahol németjuhász kutyákat tenyésztettek, főleg a rendőrség számára.Tovább olvasom
Libertyben (N.Y.) született, Philadelphiában a Woman's Medical College of Pennsylvania hallgatója volt. Koreába ment, ahol férjhez ment egy kanadai orvoshoz, ezzel elvesztette amerikai állampolgárságát.Tovább olvasom