"A tavaly novemberi bántalmazás következtében elszenvedett darabos orrcsonttörés miatt rosszul gyógyult meg az orrsövényem, ami miatt alig kaptam levegőt. Ez került most műtétre" - írta a hatgyermekes édesanya közösségi oldalán. Elmílét tett arról is, hogy többen próbálták meg hallgatásra bírni.
"Kormányzati médiaholdingba tagozása óta először alakították át az Origót, de az ország harmadik legnagyobb portálja az „Újat mutatunk” szlogennel hirdetett ráncfelvarrás után egy valamiben régit mutat: videómegosztója és bulvárhírei ugyanúgy tele vannak explicit tartalmakkal, mintha a „keresztény-nemzeti” tulajdonosváltás meg sem történt volna. A New Wave Media Group Kft. által üzemeltetett Videa 82 ezer pornóvideót tárol, az Origo-címlapon a direkt kormányzati üzeneteket egy-két görgetés választja el a 18+ anyagoktól. Az alábbi gyűjtésből kiderül: más hatalomközeli médiumok is hasonló gyakorlattal működnek. Mindeközben a frissen indult Pesti TV vezető arcai „Verd márki” és „Bazd márki” néven népszerűsítik konzervatív sajtómissziójukat."
"Mindenhol ott van a gépével, ahol úgy érzi, veszélyben a demokrácia; most például a körbeszalagozott SzFE a témája. Nem csak dokumentál, hanem változtatni akar, inkább részt vesz, mint távolságot tart és inkább felveszi a #freeSzFE maszkot ahelyett, hogy eljátszaná a pártatlan, objektív riportert. Közben hajléktalan embereket tanít fotózni és nagyon vigyáz, hogy véletlenül se bántson senkit a képeivel. Éppen ezért egy képet sem készített menekültekről. Fotóit ráadásul ingyen adja az arra érdemes szervezeteknek. Nagyinterjú Csoszó Gabriella fotós aktivistával szegénységről, etikáról és arról, hogy alapvetően nagyon kedves emberek vagyunk mi, magyarok."
Lehetőséggel nem rendelkező, kiszolgáltatott kiskorú érvényes beleegyezést ehhez nem adhat.
"Hogy ki lesz az első női űrhajós, aki a Holdra léphet, még nem tudni. Jelenleg 16 kiképzett asztronauta jöhet szóba, de a NASA előzetes tervei szerint a misszióban csak olyan személy vehet részt, aki többször járt már az űrben és kellő tapasztalatot szerzett a Nemzetközi Űrállomáson (ISS)."
"A világ egyik legrangosabb filmes magazinja, a Variety minden évben összeálltja az áttörést elérő színészek, rendezők, humoristák, animációs filmesek, producerek, operatőrök és forgatókönyvírók listáját, akikre érdemes odafigyelni.
Utóbbiak közé idén Wéber Kata is bekerült, aki saját, többszörösen díjazott színdarabja alapján írta a Pieces of a Woman forgatókönyvét. Wéber a Proton Színház állandó alkotója, de ő írta többek közt a Fehér isten és a Jupiter holdja forgatókönyvét is."