"A nők nagyobb utat jártak meg a múlt században, mint a férfiak. 1945 után – legalábbis a propaganda szerint – a nők számára elérkezett a nagy lehetőségek kora. A sztahanovista jó káderekből akár gyárigazgató, majd könnyűipari miniszter is lehetett – ahogy ez megtörtént a szövőnő Nagy Józsefnéval. Igaz, hogy 1950-re az ipari termelésben dolgozók harmada nő volt, de az élmunkás-kitüntetéseknek mindössze 20 százalékát kapták ők."
"Az első Kossuth-díj kiosztásának 30. évfordulóján, 1978-ban a Nők Lapja cikket közölt Ki emlékszik Ambrus Terézre? címmel. Az újságíró három egykori díjazott alakját is felidézte: Kovács Margit szobrászét, Öveges József fizikusét és a kitüntetéskor „tojásdad arcú, sötét hajú, pajkos szemű fiatal lány” rohammunkásnőét. Az első két Kossuth-díjat az eltelt három évtized igazolta, míg Terézről az egykori gyárában sem tudott senki semmit…"
Az 54 éves férfi egy késsel megsebesítette 18 éves fiát, valamint bántalmazta élettársát is. A lánya ez után egy késsel megszúrta, a férfi pedig olyan súlyosan megsérült, hogy a helyszínen életét vesztette. A fiút kórházba vitték, a 48 éves nőt a helyszínen ellátták a mentők.
Ezúttal a Góbi-sivatagban, extrém időjárási körülmények között fut több száz kilométert Lubics Szilvia. Augusztus 9-től az Ultra Gobi versenyen 400 kilométert tesz majd meg, külső segítség nélkül, ami az egyik legkeményebb kihívás. A szintidő hat nap, és ugyan természetesen vannak frissítőpontok, a futók ételüket, italukat és az extrém körülményeknek megfelelő ruházatukat is maguk cipelik.
Az Ultra Gobin való részvétellel a hétköznapi foglalkozását tekintve fogorvosnő nem csak saját magáért fut. Lubics szeretné felhívni a figyelmet azokra a súlyosan beteg gyerekekre, akik számára a világ és a sport örömének a felfedezése sok esetben közel lehetetlen. Az élmények számukra sokszor mindennél többet jelentenek, és nagyban hozzájárulnak gyógyulásukhoz is. A futó és támogatói épp ezért úgy döntöttek, hogy a felkészüléssel és a futással egy időben virtuális gyűjtést rendeznek a beteg gyerekeknek élményeket kínáló Bátor Tábornak.
Az idén 25 éves NANE Egyesület által létrehozott, 06-80-505-101számon elérhető, ingyenesen hívható segélyvonala megújul! A nők és gyerekek elleni erőszakot átélt áldozatok és segítőik 2019. július 1-tőlminden hétköznap tudnak segítséget kérni. Az Egyesület képzett önkéntesei ugyanis a már megszokott időintervallumok (hétfő, kedd, csütörtök, péntek 18-22h) mellett ezentúl szerdán 12-14h között is várják a hívásokat.
A KERET segélyvonal - amely kifejezetten szexuális erőszak túlélőinek a támogatására jött létre - beleolvad a NANE segélyvonalba.
A szexuális erőszakot vagy zaklatást átélt hívók megkeresését is várják a NANE önkéntesei a fenti időpontok bármelyikén a 06-80-505-101 számon!
Mivel a liberálisok továbbra is kiemelten kívánnak foglalkozni a magyar jogállamiság helyzetével, Cseh Katalin pedig tagja volt a pártcsalád európai kampánycsapatának, minden esélye megvolt rá, hogy megkapja a tisztséget. A leendő EP-képviselő és párttársa, Donáth Anna az ipari és energiaügyi, a költségvetési ellenőrzési, az állampolgári jogi, valamint a foglalkoztatási és szociális bizottságba jelentkeztek.
"Egész egyszerűen elhallgatják, hogy Magyarországon a hetvenes évek óta létezett aktív, szervezett, a résztvevők személyes biztonságát és megélhetését kockáztató, a kor viszonyaihoz mérten kifejezetten tökös politikai ellenállás, amelyik illegális politikai irodalmat terjesztett, kiadványokat adott ki és demonstrációkat is tartott. De miért kellemetlen emlék most Schmidtéknek ez az egyébként sokszínű ellenálló társaság, amiben voltak volt ötvenhatosok, képzőművészek, szamizdatosok, volt kommunisták, mindenféle ember? Egyrészt, mert fideszes éppen nem nagyon volt köztük. Másrészt ennek a társaságnak egy részéből alakult a Szabad Kezdeményezések Hálózata, majd később a ma már gyűlölt – de 89-ben még szoros Fidesz-szövetséges – liberális SZDSZ." - írja a 444.hu.
Ennek kapcsán ajánljuk Acsády Judit tanulmányát a demokratikus ellenzék női szereplőiről és nemek közti hatalmi viszonyairól a TNTeF Társadalmi Nemek Tudománya Interdiszciplináris E-Folyóirat (2018) 8.1. számából:
"A hetvenes évektől, a Kádár rendszer ellenzékeként megjelent az elsősorban értelmiségiekből álló ellenzéki hang (későbbi nevén a demokratikus ellenzék), a fennálló hatalom és intézményeinek bírálójaként. Ezekben a körökben számos női aktivista vett részt. (Közismert egy 1973-as aláírásgyűjtő akciójuk, amelyről a közelmúltban az egyik egykori résztvevő, Körösi Zsuzsa egy nagyszabású dokumentumfeltáró kutatást végzett.) Ám Magyarországon elmaradt ezen ellenzéki nők nőmozgalommá szerveződése, és az ellenzéken belül elmaradt a rendszer nőpolitikájának kritikája — míg a többi kelet-európai pártállamban több helyen is találunk ilyen kezdeményezéseket és létrejöttek a nyugati demokráciák második hullámos feminista mozgalmaihoz hasonló, azok diskurzusából merítkező csoportok. A tanulmány a Kádár korszak alatt a nők társadalmi helyzetnek tematizálódását mutatja be az első nyilvánosságban, a második nyilvánosságot tekintve pedig rekonstruálja a demokratikus ellenzékhez kötődő személyek visszaemlékezései és archív dokumentumok alapján, (külső és csoporton belüli tényezők figyelembe vételével), hogy a nőkérdés témája miért maradt ki az ellenzéki politizálásból."
A regisztrációhoz kötött filmvetítésen három, a könyvben is feldolgozott szituáció megfilmesített verzióját mutatták be. Sztraka Andrea, a Labrisz aktivistájának beszámolója alapján ekkor jelent meg a helyszínen 8-10 személy egy molinóval amelyre a „Tiltsák ki az LMBT propagandát az iskolákból” felirat volt felfestve. A szervezők ekkor megkérték őket, hogy távozzanak, de a csoport erősködött, hogy szeretne bemenni megnézni a filmeket, valamint kamerával felvételeket készítettek az ott tartózkodóról, a foglalkozásukról kérdezve őket.
Mikor nem távoztak a helyszínről, a Labrisz aktivistái a rendőrséghez fordultak, ám azok csak ötven perccel később értek ki. Addig pedig a résztvevők és az aktivisták hallgathatták, hogy ők a betolakodók szerint aberráltak és fertőznek.
Kicsit később kiderült. hogy valaki az egyik mosdóban kihúzott egy csövet, amivel elárasztotta a helyiséget, ezek után pedig be kellett zárni a helyet.
Crystal Byrd Farmer szerint a szexuális érintkezés megkezdésére és folytatására adott beleegyezés összetett folyamat, ami nem egyszerűsíthető le egy igen/nem típusú eldöntendő kérdésre. Már csak azért sem, mert az igen válasz hátterében sokszor burkolt vagy nyílt kényszerítés áll. Például amikor azért mondunk igent, mert félünk, hogy megbántjuk a másik érzéseit, vagy akár fel sem merül bennünk, hogy nemet is lehet mondani a másik közeledésére, mert úgy éljük meg, hogy partnerünknek valamilyen okból jár a szex vagy megérdemli.
A szerző nemrég megjelent írásában mutatja be a konszenzusháromszög-elméletét. A modell hasznos szempontokat nyújt ahhoz, hogy te is mérlegelni tudd: ami épp köztetek történik, kölcsönös beleegyezés alapján zajlik-e.
"Ma Magyarországon a feminizmus nem lehet lejárt lemez, mert még egyszer sem játszották végig." Forrai Éva
Egyik anya azért mérges a rendőrségre, mert nem intézkednek a gyermekei láthatása érdekében, a másik anya meg azért, mert intézkednek. A közös bennük az, hogy mindkét esetben a bántalmazó apa igényei szerint járt a rendőrség, akárcsak a gyámhivatal és a bíróság, de különösképpen az ügyészség. Úgy érzik, a hivatalos szervek nem védik meg őket és gyermekeiket az erőszaktól, hanem az elkövetőt támogatják.