Anne Whitney amerikai szobrász, költő, feminista (1821–1915)

Olvasási idő
less than
1 minute
Eddig olvastam

Anne Whitney amerikai szobrász, költő, feminista (1821–1915)

augusztus 31, 2019 - 20:18
A 19. század népszerű amerikai művésze, számos író és szüfrazsett szobrát elkészítette.

Watertown-ban született, jómódú, haladó szellemű családba. Testvéreivel együtt otthon, magántanároktól tanult, két évet egy magániskolában végzett, ahol tanítói oklevelet kapott. Fiatalon kezdett verseket írni és a szobrászat iránt is érdeklődött. Az 1850-es évek elején jelentek meg első versei, az első mellszobrot 1855-ben készítette. 1859-ben Poems címmel publikálta első verseskötetét. 1860-ban a National Academy of Design kiállításán szerepelt egy gyermeket ábrázoló mellszobra. 1867-ben tanulmányútra Rómába utazott, négy évet töltött ott. Jó kapcsolatokat ápolt a szintén Olaszországban tanuló és dolgozó és Edmonia Lewis szobrászművészekkel. 1875-ben ő kapott megbízást Samuel Adams szobrának elkészítésére, melyet a Kapitóliumban állítottak ki. 1876-ban Bostonba költözött és ott nyitotta meg műtermét. Az elkövetkező években elkészítette többek között Leif Erikson, John Keats,  James Walker és számos szüfrazsett - Alice Freeman Palmer, Harriet Martineau; Frances Willard, , Mary Livermore, -  szobrát. 
 

Egyszeri adomány

Make Adomany a Nokert Egyesuletnek (Nokert.hu)



Adelaide Johnson amerikai szobrász, feminista (1859–1955)

január 05, 2018 - 01:07
Adelaide Johnson (balra) leghíresebb szobrának leleplezésén

A St. Louis School of Design-ban tanult, majd Chicagoba költözött, ahol egy balesetért kapott kárpótlás lehetővé tette az addig rossz anyagi helyzetben lévő Adelaide-nak, hogy Európába menjen tanulni. Művészeti tanulmányait így Drezdában, majd Rómában folytatta. 1896-os házasságkötésekor tizenegy évvel fiatalabb férje vette fel az ő nevét, és lelkésznő vezette a szertartást. 

Vegetáriánus, egyben meggyőződéses feminista volt. 

A feminizmus a legnagyszerűbb dolog az emberiség evolúciójában - vallotta.

Harriet Hosmer amerikai szobrász (1830–1908) 

október 09, 2017 - 21:44

Művészi képességei korán jelentkeztek. Komoly, haladó szellemű nevelésben részesült. 1850-ben az első nő volt, aki engedélyt kapott a Missouri Medical College anatómiai előadásainak látogatására. Néhány évvel később Európába utazott, Rómában és Londonban élt és alkotott, szobrait a kritikusok és a nagyközönség egyaránt ünnepelte. 

Néhány műve: Beatrice Cenci; The Sleeping Faun (Az alvó faun); Zenobia in Chains (A leláncolt Zenóbia); Queen of Palmyra (Palmyra királynője); Puck; Isabella of Castille.  

Emily Dickinson költő (1830–1886)

december 26, 2017 - 23:55

Apja tekintélyes ügyvéd, szenátor, két lánya és fia igényes nevelésben részesült. Emily elvégezte az Amherst Academy-t és a Mount Holyoke Female Seminary-t, majd hazatért a szülői házba. Félénk, visszahúzódó természet volt, kevés emberrel érintkezett, de rengeteget olvasott, élénk levelezést folytatott. Valószínűleg 1850 táján kezdett verseket írni, de műveit csak kevés bizalmasa olvashatta. Életében mindössze hét versét publikálta, azokat is név nélkül. Az évek múlásával egyre visszavonultabb életet élt, gyakorlatilag nem hagyta el a házat.