Nina Bang dán történész, politikus (1866–1928)

Olvasási idő
less than
1 minute
Eddig olvastam

Nina Bang dán történész, politikus (1866–1928)

április 04, 2018 - 14:19

Az első dán női miniszter egyben az első dán nők közé tartozott, akik tudományos fokozatot szereztek. 1894-ben diplomázott, kutatási témája a Hanza kereskedelem volt. Belépett a szociáldemokrata pártba, 1898-tól a párt Social-Demokraten című lapjának szerkesztője volt. Tanulmányokat, politikai elemzéseket írt és fordított, többek között Marx A tőke című könyvét. 1903-tól a párt végrehajtó bizottságának a tagja volt, évekig ő volt ott az egyetlen nő. 1918-ban beválasztották a parlamentbe, a pénzügyi bizottság tagja lett. 1924-ben, az első szociáldemokrata kormányban oktatási miniszteri tárcát kapott. 

Grönlandon egy hegyet neveztek el az emlékére. 

Egyszeri adomány

Make Adomany a Nokert Egyesuletnek (Nokert.hu)



Alexandra Gripenberg finn író, újságíró, politikus, feminista (1857–1913)

március 24, 2017 - 01:05

Az első finn nőjogi szervezet, a Suomen Naisyhdistys  alapítója arisztokrata családból származott. Az 1870-es évek elején kezdett publikálni, Ringa vagy Aarne írói nevek alatt. 1887-88-ban Angliában és az Egyesült Államokban tanulmányozta a kortárs nőmozgalmat, megismerkedett a helyi aktivistákkal és részt vett a Washingtonban tartott nemzetközi nőkonferencián. Hazatérése után megválasztották a  Suomen Naisyhdistys  elnökének. 1893 és 1899 között az International Council of Women pénztárnoka volt.

Thelma Chalifoux kanadai tanár, politikus (sz. 1929)

február 04, 2017 - 00:13

Calgaryban született, a métis törzs tagja és az első métis nő volt, akiből szenátor lett. Az Alberta Institute of Technology hallgatója volt, diplomája kézhezvétele után a Company of Young Canadians-nál kezdett dolgozni. Hét gyerek nevelése mellett egész életét népe sorsának jobbítására fordította. Többbek között a Metis National Council Senate és az Aboriginal Women's Business Development Corporation elnöke volt. Az első métis nő volt, aki megkapta a National Aboriginal Achievement Awardot.

Nielsine Nielsen, az első dán orvosnő (1850–1916)

június 11, 2015 - 16:31
Nielsine Nielsen

Az első dán diplomás nő, az első dán orvosnő Svendborgban nevelkedett. Koppenhágában a Froknerne Villemoes-Qvistgaards Institut-ban tanítói képesítést szerzett, de orvos szeretett volna lenni. C.E. Fenger képviselő segítségét kérte, aki ismert támogatója volt a nőjogi mozgalomnak. 1875-ben megjelent a rendelet, amely engedélyezte a nők egyetemi felvételét, így 1877-ben másodmagával megkezdhette tanulmányait. A Dansk Kvindesamfund-tól (Dán nőszervezet) kapott anyagi támogatást. Diplomája megszerzése után Koppenhágában kezdett praktizálni.