Gyakorló pedagógus volt, mesés bábfiguráit a Színháztörténeti Múzeumban őrzik. 1969-ben a Népművészet mestere címmel tüntették ki. Kolonics Ilona Önfeledten címmel készített róla filmet.
1850. február 24-én született Ászáron ácsmester gyermekeként. Nemesi származású, de elszegényedett anyja korán meghalt, apja ezután, ha úgy tartotta kedve, vizes kötéllel verte meg nyolc gyermekét. A kis Mari korán szolgasorba került, nyomorúságos körülmények között élt, de lopott perceiben vigaszt lelt az olvasásban. Szeretett színházast játszani, a többi gyereket rögtönzött jelenetekkel szórakoztatta. Szolgált Bécsben is, majd a königgrätzi csatában markotányosnő volt. Helytállásáért pénzjutalmat kapott, amiből ruhákat vett.
Az első latin-amerikai nő, aki irodalmi Nobel-díjat kapott (1945). Lucila Godoy y Alcayaga néven egy eldugott chilei faluban született, baszk és indián ősöktől. Tanárként komoly szerepet vállalt Chile és Mexikó oktatásügyében. Nápolyban, Madridban és Lisszabon volt chilei konzul, számtalan nemzetközi kulturális szervezet tagja, oktatott a Columbia Egyetemen és a Vassar College-ban az Egyesült Államokban. Költészetének fő témái a szerelem, halál, a vágyott, de meg nem élt anyaság és szülőföldjének szépsége. Versein kívül hazájában irodalmi díj őrzi nevét.
Kolozsváron született, a Budapesti Tudományegyetem Bölcsészettudományi Karán diplomázott. 1932-től 1936-ig Berlinben élt, ott jelentek meg első publikációi. Hazatérése után az Erzsébet Nőiskolában tanított franciát és magyart. 1944-ben antifasiszta magatartása miatt állásából elbocsátották, utána az OSZK könyvtárosa volt. Cikkeket, esszéket, elbeszéléseket, regényeket publikált, A vörös daru című regényéért az MTA Péczely-díjával tüntették ki.
