/Beszámoló a konferencia első napjáról itt./ 

A 13. Nyelv ideológia, média konferencia második napjának eseményei közül az alábbiakban a záró plenáris szekcióról számolunk be. A dőlttel jelzettek a szerző megjegyzései, a helyszínen nem hangzottak el. 

A Friedrich Ebert Alapítvány munkatársa és a Corvinus politikatudomány PhD hallgatója, Kováts Eszter "A "genderideológia elleni transznacionális támadás mint egy tágabb válságjelenség tünete" címmel tartotta meg előadását. Abból indult ki, hogy a "genderideológia" ellenes támadásoknak három jellemző magyarázata különíthető el:

1. helyi, nemzeti kontextus alapú (pl. az állam-egyház összefonódása az adott országban, vagy a magyar kormánynak új ellenségképre van szüksége) - az előadó ezt azért veti el illetve nem tartja elégségesnek, mert a jelenség számos országban észlelhető; 
2. a római katolikus egyházból eredő vallási fundamentalizmus (a "genderideológia" kifejezés valóban a Vatikánból származik, az ENSZ 1995-ös Pekingi Nőkongresszusán elhangzottak iránti nemtetszést kifejező dokumentumból) - ez azért nem fedi le teljesen a valóságot Kováts szerint, mert a jobboldal is használja, vallási utalás nélkül;
3. konzervatív visszacsapás - kísérlet a már elért jogok visszavonására. Kováts nem ért egyet ezzel a magyarázattal sem, szerinte ebben szociális dolgokról van szó "kulturális keretben". Nem ért egyet a lineáris "kerettel", a "progresszív - konzervatív" dichotómiával, a "zárkózzunk fel a fejlett nyugathoz" retorikával. A németországi "belső támadások" (pl. a queer elmélet ellen)  a EMMA magazin nyári számában is ellentmondanak szerinte ennek az értelmezési keretnek. 

Visszautalt három évvel ezelőtti, Soós Eszter Petronellával közös előadására és publikációjára - amelyben még teljesen egyértelmű volt, hogy melyik oldalon áll. Most már inkább a "kívülálló" objektivitásával próbálta elemezni a jelenséget, megállapítva például, hogy mind a progresszív, mint a konzervatív oldalra egyformán az "ostromlott erőd szindróma" jellemző (az elképzelés, hogy két tábor van, és minket támadnak mi vagyunk a gyengébbek és az őszinték, az ellenoldalt bezzeg csak a politikai stratégia mozgatja). 

Amellett érvelt, hogy "tágabb értelmezési keretre van szükség, amely tekintetbe veszi a mozgalom kereseti oldalát, és megengedi, hogy nem kultúrharcról van szó." Kiemelte, hogy "a prekariátus érzésében felerősödik a hagyományos értékek értékelése". Aztán arra tért ki, hogy "a feminista és az LMBTQ ügyek összemosódnak a neoliberális logikával", és a jobboldal szemében az ügy csak "megszemélyesíti" a gazdasági kritikát. Fontosnak tartotta külön hangsúlyozni, hogy a jobboldaliak nem a nemi szerepek változásától félnek, hanem "a kategóriák lebontásától". (Hogy ebből minek kellene a részünkről következnie, az nem derült ki.)   

Az előadás után elhangzó kérdések arra engedtek következtetni, hogy az előadó saját álláspontja többek számára nem volt egyértelmű. 

Utána Adamik Mária szociológus, a Feminista Hálózat egykori tagja rendkívül lendületes előadásában az "intellektuális lustaságot": a társadalomtudományok és általában a magyar tudományos élet alulteljesítését okolta a hazánkban az utóbbi években lábra kapott genderpánikért.

Talcott Parsons amerikai szociológus funkcionalista elméletében fontosnak tartotta a (hagyományos) nemi szerepek betartását a társadalom stabilitásának megőrzése érdekében. A parsonsi hagyomány máig elevenen él a magyar társadalomtudományos diskurzusban is. "Miközben látjuk, hogy rapid módon változik a világ, megengedtük, hogy a nemi szerepek ugyanazok maradjanak, mint az ipari forradalom előtt - mondta Adamik. - Minden változhat, de a gender role-nál lecsaptuk az órát. A társadalomtudomány azt hitte, hogy a Nők a ...-ban (tudományban, sportban stb.) jellegű tanulmányokkal elintézte a genderkérdést (holott azt kiegészítő jelleg, "érdekesség" helyett magába a tudományba kellene integálni). A gender mainstreaming tartalmak magyar fordítása szerinte rossz minőségben történt, és az olyan, állítólag progresszív sajtóorgánumok, mint az ÉS vagy a Klubrádió, sem tettek a helyzet javításáért. 

Ezután rátért a közéletet és magánéletet, szakmai és anyaszerepet integráló "szocialista komplex női identitás" megrendülésére, annak lehetséges okaira. "Azt hittük, hogy ez a rendszerváltás után egybentartva továbbvihető, és a kapitalizmus meglepett minket." Peggy Watson 1995-ös tanulmányára hivatkozott, melyben az áll, hogy az átmenet a liberális kapitalizmusba a férfiaknak egy nagy lehetőség volt, hogy növeljék a társadalmi egyenlőtlenséget saját maguk és a nők között. Ezt nem vettük észre, ez volt az első hiba. A második, hogy a "gyesdiskurzus" és a "szexdiskurzus" mentén hasadt a közbeszéd. "Nincs átfogó diskurzus, amelyben egy és ugyanaz a nő lenne a két aldiskurzus alanya". Vagy, a harmadik lehetőség, hogy "nem vesszük észre, hogy a komplex női identitás felett elmúlt az idő". "Mi vagyunk azok, akiket itthagyott a történelem - Parsonsék se akarták észrevenni, hogy az idő eljárt felettük"   

Egy hozzászóló afelé próbálta terelni a vitát, hogy férfinak nehezebb lenni a prekariátusban, és a gender studies kevésbé nyújt iránymutatást a férfimintákra nézve. Adamik nem bizonyult nyitottnak a "kinek rosszabb" megközelítésre.

Előadása végül olyannyira tetszett a közönségnek, hogy a tavalyi nyertes Fajgerné Dudás Andreától, hazánk legfigyelemreméltóbb feminista művészétől idén ő vette át a Wonder Woman vándordíjat. 

Barát Erzsébet - aki "Az előjogait helyreállítani igyekvő dühös férfi hadjárata" sokat ígérő címmel tartotta meg előadását -, részben egyetértett a felszólalóval, mert azon véleményének adott hangot, hogy "Magyarországon nincs feminista szempontú maszkulinitáskutatás" - szerinte Hadas Miklós munkássága sem felel meg ennek a kritériumnak. Kiemelte, hogy nagyon fontos lenne a férfiassággal is foglalkozni (ahogy pl. a heteroszexualitással is). Szerinte a backlash már odáig fajult, hogy "már genderideológiázásra sincs szükség", még nőkről sem szokás mint nőkről beszélni, csak anyákról vagy hölgyekről (visszautalt az Adamik által említett szétszabdalt identitásra és diskurzusra).

A feminizmus fogalmának lejáratásáról a 90-es években korábban megjelentetett Pataki Kingával és Pócs Kata Ritával egy közös tanulmányt "Gyűlölködni szabad?" címmel. A sajtóban nem a feminizmusról beszéltek (nem jelent meg sem kutatási gyakorlatként, sem politikai mozgalomként), hanem az individualizált feministáról, az eltévelyedett, kissé együgyű figuráról, aki egyszer leszbikus terrorista, aki pederasztiába taszítja szegény férfiakat, máskor azért mégsem olyan veszélyes, csak buta szegény, mert nem veszi észre, hogy amit képvisel, az már Amerikában is lejárt (ahogy azt sem, hogy az "elvtársnők" milyen boldogok, és mennyire nincs rá szükség). 

2000 és 2010 között még a feminista terroristáról sem esett szó, és a tudományos folyóiratok is elmulasztották a lehetőséget, hogy beszüremkedjenek az így létrejött résbe. 2010-től jött a "genderideológiázás", elsősorban a kormány beszédmódjában jelent meg. (Bár már az óvodai reformtervezet lesöprése formájában volt némi előzménye) - és mivel a tudományok nem tisztázták a fogalom körüli félreértéseket, könnyű volt azt mint "ideologikus" veszélyt tálalni. Barát szerint "a 2015-től zajló választási küzdelem legfőbb vesztese a nő. Már nem vagyunk többé stigmaként sem a térképen'". 2015-től ugyanis a migránsozó diskurzus váltotta fel az intenzív genderezést a sértett férfi előjogok, a hegemón maszkulinitás megrendülése felett érzett "jogos" düh hangjaként.  

A hozzászólásokból az derült ki, hogy a közönségből nem mindenki ért egyet azzal, hogy 2015 óta alábbhagyott volna a genderideológiázás. 

Joó Mária hozzászólásában visszautalt arra, hogy annak idején azt hitték, hogy a gender studies majd kevésbé lesz politikailag veszélyes, mint a feminizmus, mert akkor például nem vethetik a kutatók szemére, hogy miért csak nőkkel foglalkoznak. Ehhez képest a gender studies-ra és a gender fogalmára a vártnál még nagyobb gyűlölethullám zúdul, gondoljunk csak az olyan közszereplőkre, akik a feminista szerepében ripacskodnak, miközben életvitelszerűen fröcsögnek a "genderterror" ellen. (Ezek után, az összefogást leginkább indokolttá tevő időkben van még marha nagy szükségünk belső ellenségekre, bűnbakképzésre, spekulatív álproblémák gyártására.)  

"Nem hiszem, hogy magunkra kellene venni, amit a magyarországi politikai élet produkált" - jegyezte meg még valaki. Hajlok arra, hogy azt mondjam, szerintem de. Az egyetemista éveim alatt úgy láttam, hogy a genderkutatók ritkán keresik az utat a közbeszédbe, és/vagy a kapcsolatot az aktivista feministákkal. Az utóbbi években ebből a szempontból nagyon sokat javult a helyzet, de a korábbi elvonulásnak (részleges) szerepe lehet abban, hogy a gender fogalmát itthon is sikerült démonizálni. 

A konferencia honlapja: http://gender.ieas-szeged.hu/conf/nyim/13.html#

A kutatócsoport honlapja: http://gender.ieas-szeged.hu

Társadalmi Nemek Tudománya Interdiszciplináris E-Folyóirat: http://tntefjournal.hu