Érdekes és említésre méltó előadást hallottam a mai napon az Európai Unióról a Nyugat-Magyarországi Egyetemen, melyet egy vélhetően kereszténydemokrata elkötelezettségű ötgyermekes férfi előadó prezentált a mintegy 120 nőből és 10 férfiból álló közönségnek.

Az előadó a szünetben elbeszélgetett néhány résztvevővel, akik közül az egyik családjában három Neptun-kódos (felsőoktatásban részt vevő) családtag is van - és mily öröm, hogy ennyi sokgyermekes család van, legyen is minél több, minél több Neptun-kóddal - volt a szünet utáni jelszó.

Hatgyermekes családunkban jelenleg két Neptun-kódos van :  hatodéves medika lányom és én. Remélem, hogy jövőre is ketten leszünk, immár az elsőéves műegyetemista lányommal. A többiek meg előttünk – utánunk, ki mikor volt/van soron.

Erről ennyit, a nőkérdésről meg kicsit többet – márcsak azért is, mivel az előadónak az elmondottak szerint az öt között több leánygyermeke is van -  nem árt hát, ha a kérdést megvizsgáljuk kicsit a másik nézőpontja szerint is, ld. „Holt költők társasága”.

Férfi  kutatók, tudósok, alapítók sorának név szerinti említése után az EU-ról szóló elmélkedésbe legelőször az ún.  „üvegplafon” említésével, névtelenül és súlytalanul evezett be a hallgatóság 90 %-át alkotó  női nem. A nők név szerint  a későbbiekben sem jöttek soha szóba - de hát az átlag magyar faluk  utcalistáján sem találunk nőt, természetesen.

Miután tisztáztuk, mi is az üvegplafon, az előadás eképp folytatódott:

„Az EU a nők alulreprezentáltságát kvótatörvényekkel igyekszik kompenzálni. Kérdés, hogy érdemes-e valakit olyan helyre invitálni, ahová nem készült…illetve alkalmas-e családanyák számára egy olyan hely, ahol este 8 órakor kezdődnek az ülések.”

Körülnéztem a teremben :  csupa bólogató nőtárs ...

Pedig ha meggondoljuk, ez a kétoldali megtámogatás nem független érvrendszer - hiszen épp a másodjára felhozott ellenérv okozza az elsőt : ha mesterségesen olyan feltételeket és körülményeket teremtünk a politikának, ami a hagyományos nőképpel ellentétes, akkor előre kiszámíthatóan kevesen tudnak és akarnak majd  oda igyekezni a nők közül, ugye.

Az a "mellékkörülmény" pedig, hogy korántsem minden nő aktív családanya, fel sem merül - holott pár tíz, de akár pár száz, sőt néhány ezer alkalmas magyar női képviselőt is bőven  találnánk a többmilliós,  most-éppen-nem-aktív-családanya-de-nő halmazból. Márha valóban a megoldás volna a cél - és nem a kifogások keresése:(

Mert persze, ha igazán akarnánk,  megfordítható is lehetne a gondolat :

Ha több nő, köztük akár kisgyermekes anyák is volnának a parlamentben, akkor majd nem kezdődhetnének este 8-kor az ülések. Illetve ha Mo-on a családos férfiak is komolyan gondolnák a saját apai státuszukat,  és  szervesen részt vennének a családjuk hétköznapjaiban, az ülések úgyszintén  nem kezdődhetnének este 8-kor…

Folytatva a kizáró sort : ha nem éjszaka, ha nem fehér asztal mellett, ha nem vadászatokon, dorbézolásokon, sőt egyenesen   kuplerájokban (ahogy az Ausztráliában és egy-két nyugat-európai államban már szokássá vált), tehát kizárólag férfiigényekhez és -lehetőségekhez szabott közegben születnének az életünket befolyásoló politikai döntések, akkor még az is lehet, hogy mindannyian egy élhetőbb világban élnénk ?

Mindezekről  nem esett említés. Megjelent viszont a nők megítélése ismét akkor, amikor a keresztény és az iszlám kultúrkör összehasonlításáról volt szó, ez röviden így hangzott :

"Az iszlám állítólag túl szigorú a nőkhöz, pl. "lefüggönyözi " őket. Biztos, hogy rosszul  teszik?
Mert nézzük meg, Európa mit tesz :  lemeztelenítve reklámnak használja a nőket, tárgyat csinál belőlük.

Ilyet az iszlám nem tesz a saját asszonyaival.  Igény persze náluk is van erre, de ahhoz nyugati nőket hoznak be inkább, a sajátjukat pedig tisztelik."

Paff. Az előadó ezzel az antagonisztikus ellentét zsákutcájába terelte be az ezúttal is gyanútlanul bólogató női hallgatóságot - mintha legalábbis nem lehetne mindkettőt egyszerre elítélni !
Az iszlám nőket sújtó szankcióinak csak egy szűk szelete a példaként említett - már ránézésre is börtönnek tetsző - fátyol, burka, talpig fekete lepel, stb. Sokkal súlyosabb oldalai : a megerőszakolt, a házasságtörő nőkkel való bánásmód, az iskoláslányok terrorizálása, a gyermeklányok felnőtt férfiakhoz való hozzáadása, majd sorozatos szülésre kényszerítése,  a női nemet egyoldalúan sértő rengeteg embertelenség azt mutatja, hogy az iszlám célja távolról sem a nők védelme és a közszemérem erősítése  - hanem az egyik nem erőszakos és totális emberi jogfosztása !

Mind az iszlám, mind a nyugati kultúra haszonjószágként kezeli a női embert :  a javakhoz való aránytalan hozzáférés bevált módja a nő megfélemlítése, terrorizálása, erőszakos felügyelete, életkereteinek beszűkítése, az általa termelhető javak elkobzása, testének tárgyként, szülőgépként, háztartási robotként, szexrabszolgaként való használata, adása-vétele, prostituálása - sok esetben pedig e válogatott emberi megaláztatások együttese.

És egyik kultúrkörnek sem előnye a másik gyarlósága !

Arra pedig még büszkének is lenni és példaértékűként hivatkozni, hogy az iszlám vallású férfi kordában tartja a saját népe  női embereit, viszont szégyenszemre önmagán uralkodni nem tud és nem is akar - ezért nyugatról importál magának szexrabszolgát - hát ez tényleg a képmutatás csúcsa. Minden ilyen felfogás mögött az elemi erkölcsi szabály lábbal tiprása áll : "Ne tedd mással, amit magadnak nem kívánsz."

Ilyen egyszerű ez - nem kell ahhoz vallásosnak lenni, hogy ezt a minimális erkölcsi mércét betartsuk és betarttassuk. És innen nézve azt is könnyű észrevenni, hogy mindkét kultúrkörben önzőség által sújtott, másodlagos, kihasznált  ember a nő - amiben mindkét kultúrkör súlyosan vétkes.

Őszintén sajnálom, sőt inkább fájlalom, hogy a többszörös csúsztatások által ezen alap-igazságok felett magasan elsiklott az egyetemi előadás ma, 2012. szeptember 22-én. Talán majd később -vagy akkor se ?

Annyit még hozzáfűznék, hogy én, életem derekán mit keresek ezen a pedagógus szakvizsga kurzuson: többek között szeretném a korosztályomtól a gyermekvállalások miatt alaposan elmaradt béremet egy kicsit élhetőbbre tornázni - ilyen áron persze az is  feljebb tornázhatja ugyanennyivel, aki sohasem maradt el vele.

Annak idején a  "főállású anya" státuszt a maihoz hasonlóan, túlnyomóan férfi törvénykezők alkották és fogalmazták így meg. Ezért túl a nevetséges alapösszegen (kb. a minimálbér harmada),  maga az elnevezés igazán megtévesztő. 

A "főállás"  kifejezés egészen  mást jelent a magyarban, mint amit ez a kívülállók által kreált "főállású anya"  státusz  takar.

És sajnos ez a tévedés az igénybevevő  három- és többgyermekes anyákra egész életre szóló negatív következményekkel jár...
Valójában az egész egy nagy becsapás - hisz csak nevében "állás" ez - ténylegesen viszont csak egy segély, amitől mindössze a hangzatos elnevezést nem sajnálták - de túl az alacsony összegen, kispórolták mögüle azokat a társadalombiztosítási befizetéseket is, amitől egy munkakör valóban állás lesz, az évek beszámításával !
Ezért ha a többszörös anyaság helyett huszonévesen az egyetemi diplomámmal mondjuk egy közintézmény takarítójának állok be 12 évre, akkor az ötszörös bért jelentett volna nekem egymagamnak, plusz egy valódi státuszt - amivel a pályára való visszatérés után most ugyanezért a tanári munkámért havonta kb. negyvenezer Ft-tal többet kapnék - évtizede és még évtizedeken át - nem kis különbség ez !

Számításaim szerint a gyermekneveléshez nagyvonalúan adott éhbér mintegy hússzorosát fizettetik vissza ily módon az anyákkal - ami durvább, mint a legelvetemültebb kamatos kamattal járó banki hitel !

Szégyen, hogy a női életpálya, az emberalkotó anyaság ilyen igaztalanságokkal van nálunk övezve és honorálva - ezt látva és megtapasztalva nem csoda, ha elfogyunk.

Túl az  egyéni életérzésemen - hogy egyszerűen jobban érezném magam egy olyan  hazában, ahol a nemem képviselve van, és a nők szakmai kompetenciája elismert és megbecsült -  az elmondott igaztalanságok miatt sem mindegy, hogy a nők ott vannak-e ténylegesen, számarányuknak megfelelően, de legalább a kritikus tömegben (33%) a törvénykezésben.

Mert, hogy maradjunk a keresztény kultúrkörhöz kötődő közmondásainknál, látjuk, sőt  bőrünkön, fizetésünkön, nyugdíjunkon
tapasztaljuk, hogy bizony : "Minden szentnek maga felé hajlik a keze".