Az utóbbi időben egyre többet hallani, hogy társadalmi szintű „probléma”, hogy nagy az egyedül élők száma, mind a férfiak, mind a nők körében. Valamelyik nap ezzel a témával összefüggésben a következőket olvastam az egyik internetes fórumon, az egyik férfitől: “A hölgyek illúzióktól átitatott igényeit kellene szabályozni. A feminizmus és az emancipáció tönkretette a család fogalmát, tradícióját, hegemóniáját.” Először kellően felháborodtam, ezen a – szerintem – erősen hímsoviniszta állításon, majd elkezdtem gondolkodni, hogy vajon milyen realitás alapja van ennek a mondatnak, és mi lehet mögötte.

Az elmúlt közel 100 év alatt gyökeresen megváltozott a világ. A nők megkapták a szavazati jogot, tanulás lehetőségét, és dolgozhatnak, azaz el tudják tartani  magukat (az most más kérdés, hogy nem mindig a férfiakkal egyenlő mértékben). Azonban a hagyományos sztereotípiákat oly mélyen belénk nevelték, és rögzítették, hogy az adott illető nem is tudja hogy azok mennyire befolyásolják. Az interneten találtam rá Acsády Judit szociológus tanulmányára. (Nagyon ajánlom, itt elérhető: http://www.csepeli.com/kotet/csepeli60_acsady_judit.pdf - a szerk.) Megdöbbentő adatokat olvastam!  Nők esetében a 8 általános osztályt végzettek több mint fele értett egyet teljesen a hagyományos munkamegosztással, azaz azzal, hogy a nők kizárólagos kötelessége a házi munka, míg a felsőfokú végzettséggel rendelkezők alig több mint 10%-a gondolkodik így. A férfiak nagy többsége viszont iskolai végzettségtől függetlenül (!) egyetért a hagyományos munkamegosztással. A szerző hozzátette továbbá, hogy azok, akik a sztereotip elképzeléseket vallják a nemi szerepekről, nem tartják összeegyeztethetőnek a munkát a családdal, valamint a házimunka jelentőségét is alábecsülik.

Azt hiszem, ez áll ennek a társadalmi jelenségnek a hátterében. A nők felfogása nagyon sokat változott. Dr. Csernus Imre könyvében olvastam, hogy amíg a férfinak 2, addig a nőnek 7 „szerepkörnek” kellene megfelelni, legalábbis az elvárások alapján. Többek között: a „hagyományosnak” mondott „házitündér”; „példás családanya” szerepei mellett, legyen vadmacska az ágyban; legyen munkája, és karrierje; ezek mellett adjon magára, legyen csinos és vonzó (de a férfi ne lássa, amikor éppen festi a haját - és - szerk. kiegészítés: a külseje ápolására ne fordítson időt, energiát, pénzt, legyen csak úgy "magától" szép), ha van még hozzá valami hobbija, esetleg még sportol is valamit, az külön jó, és természetesen ezek mellett mindig mosolyogjon és legyen vidám. A nők rájöttek, hogy egyszerre ennyi elvárásnak nem tudnak, és nagy részük nem is akar(!) megfelelni. Nincs kedvük a munka után a „házicseléd” szerepében díszelegni. A férfiak felfogása nagy általánosságban viszont még nem változott semmit, nem haladtak a korral. A nő és férfi (átlagos) felfogása, értékrendje egész nyilvánvalóan annyira eltér egymástól, hogy sok esetben képtelenség a kettőt összeegyeztetni. Persze itt most nem az egyes egyénről beszélek, hanem nagy általánosságban a magyar társadalomról, az abban látható tendenciákról. Ezért van ennyi egyedülálló ember. Ezt már a férfiak is átlátják. Megoldásnak ellenben azt tekintik, ha a nő visszatérne a régi szerepekhez (de azért valamit dolgozzon, mert hát meg kell élni valamiből). A férfi szemszögéből ez a kényelmesebb megoldás... Holott véleményem szerint a megoldás nem a nők, hanem a férfiak kezében van: az ő gondolkodásukat kéne megváltoztatni, nekik kéne haladni a korral. Hiszen, ha már villannyal is lehet világítani, ki használ otthon fáklyát?

Igaz, a férfiak védelmében legyen mondva :) , ezeket a hagyományos sztereotípiákat édesanyjuktól látják. Itt jön a képbe Erich Berne a Sorskönyvével. A szülői mintákat látjuk, tudat alatt azokat sajátítjuk el. Ha egy férfi azt a példát látja otthon az anyukájától, hogy önmagát feláldozva, egyedül főz, mos és takarít, ezt fogja helyesnek látni, és ezt fogja keresni párjában is – na persze nem biztos, hogy tudatosan. 

Egy másik nagyon jó gondolat, amit a „hagyományos értékrend” hívei szeretnek hangoztatni: „Bezzeg régen, milyen jól működtek a házasságok, nem volt annyi válás. A mai fiatalokból teljesen kiveszett az alkalmazkodó képesség.” Namár most, ha régen annyira valóban jól működtek volna azok a házasságok, akkor most nem lenne annyi válás.. (mert hát a szülői példát hozzuk, lsd: Berne). Valamint attól még, hogy nem volt annyi válás, nem azt jelenti, hogy a házasság jól működött volna. Inkább csak arról van szó, hogy addig amíg a nőnek nem volt iskolai végzettsége, és munkája, hova mehetett volna két gyerekkel? Muszáj volt tűrnie. (Arról nem is beszélve, hogy a válás sokáig jogilag is korlátozott volt, illetve a mainál jóval nagyobb presztízsveszteséget jelentett a nő számára, ez tartotta vissza az embereket, nem az, hogy akkor jobbak lettek volna a házasságok - a szerk.) A mai világban egy nő már el tudja magát tartani, ha kell a gyerekeket is. Tehát nem arról van szó, hogy régen jól működtek volna a házasságok, hanem csupán arról, hogy amit a régebben a nők nem tehettek meg, azt ma már igen, és meg is teszik.