Elena Välbe orosz északi síző (sz. 1968)

Olvasási idő
less than
1 minute
Eddig olvastam

Elena Välbe orosz északi síző (sz. 1968)

augusztus 18, 2017 - 19:13

Az északi sí a télisportok közé tartozó összefoglaló sportkategória, a sífutást, a síugrást és az északi összetett sportágakat tartalmazza. 

Elena Välbe a téli olimpián 1992-ben (Albertville) négy bronz- és egy aranyérmet, 1994-ben (Lillehammer) két hatodik helyet és egy aranyérmet, és 1998-ban (Nagano) egy ötödik helyet és egy aranyérmet nyert.

Egyszeri adomány

Make Adomany a Nokert Egyesuletnek (Nokert.hu)



Ludmila Ulickaja

szeptember 15, 2010 - 13:27

Kilenc évig munkanélküli volt, eközben két gyerekét nevelte, valamint idős anyját ápolta. 1979-ben sikerült állást szereznie a moszkvai Zsidó Színházban, mint az irodalmi vezető helyettese. 1982-ig dolgozott itt, ezután szabadúszó lett. 1983-ban megjelent első novelláskötete. Több novellája jelent meg irodalmi folyóiratokban, de nem vettek róla tudomást hazájában. Két forgatókönyvéből film készült: 1990-ben a Liberti nővérkék majd egy év múlva a Mindenki asszonya.

Nagyezsda Szuszlova orosz orvos (1843–1918)

március 18, 2016 - 01:28

Az első orosz orvosnő egy kis faluban, Paninóban született 1843. szeptember 1-én. Apja jobbágysorból küzdötte fel magát, kereskedő lett, két lányának jó nevelést biztosított. Nagyezsda fiatalkorában feminista novellákat írt. Moszkvában a tanárképző elvégzése után orvosnak akart tanulni, de nők Oroszországban nem lehettek egyetemi hallgatók. Ezért Svájcba utazott, ahol a zürichi egyetemen ő volt első nő, aki 1864-ben felvételt nyert az orvosi karra.

Alexandra Kollontáj (1872–1952) orosz forradalmár, diplomata, író

március 19, 2010 - 11:15

1872. március 31-én Szentpéterváron születik előkelő, gazdag családban, apja, Mihail Domontovics a cári hadsereg tábornoka. A fiatal lány Oroszországban és Finnországban nevelkedik, sokat utazik, több nyelven beszél, amit később a mozgalomban, majd diplomata karrierje során hasznosít. Fontos szerepe van abban, hogy megismertette és terjesztette hazájában a feminista eszméket, szervezte az orosz nőmozgalmat.