Földes Anna író, újságíró, színikritikus, irodalomtörténész (sz. 1930)

Olvasási idő
1 minute
Eddig olvastam

Földes Anna író, újságíró, színikritikus, irodalomtörténész (sz. 1930)

május 05, 2017 - 23:22

Az irodalomtudományok kandidátusa, a Rózsa Ferenc- és a Színikritikusok díjának birtokosa.

Így : „… munkám során, hivatalból, szellemóriásokkal, művészekkel beszélgethettem, remekműveket – és persze fércműveket is – olvastam szakmányban, és tapasztalataimat, valamint színházi élményeimet hétről hétre egymillió emberrel oszthattam meg. Kötetben jártam körül a nőkérdést és a kortársi prózát, könyvet írtam Jászai Mariról és ról, Móra Ferencről és Örkény Istvánról. 

Mégis, amikor a rendszerváltozás előttem is kinyitotta a már berozsdásodott nagykaput, kihúztam magami és besétáltam rajta: hatvanöt éves fejjel pályát módosítottam. A Bálint György Újságíró-akadémián igazgatóként, tanárként azt találtam meg, amit korábban – elvetélt pedagógusként – nem is kerestem: a tanítás örömét. "

Néhány műve:

  • A giccs az irodalomban (tanulmány, 1962)
  • Női szemmel hat országban (riportok, 1967)
  • Húsz év - húsz regény (tanulmány, 1968)
  • Karrierek, vallomások (interjúk, 1970)
  • A nő szerepe: főszerep (interjúk, 1972)
  • Női szemmel három világrészben (riportok, 1976)
  • Így élt… Móra Ferenc (életrajz, 1977)
  • Így élt… Jászai Mari (életrajz, 1981)
  • Jászai Mari és a magyar színház (tanulmány, 1983)
  • Beszélgetni jó (interjúk, 1985)
  • Kaffka Margit (életrajz, 1987)
  • Törőcsik Mari (Kőháti Zsolttal, 2005)
  • Miért nem írok önéletrajzot? Egy krónikás krónikája; Gabbiano Print, Bp., 2012

 

 

Egyszeri adomány

Make Adomany a Nokert Egyesuletnek (Nokert.hu)



Fredrika Runeberg finn író (1807–1879)

augusztus 31, 2017 - 22:38

Jakobstadban született, apja halála után nagybátyja, Jacob Tengström érsek lett a gyámja, akitől igen gondos nevelést kapott, nyelveket tanult. 1831-ben feleségül ment az akkor már híres J. L. Runeberg íróhoz, nyolc gyermekük született. Fredrika segített férjének a Helsingfors Morgonblad című újság kiadásában, fordításokat készített, cikkeket írt. Verseket, elbeszéléseket is publikált irodalmi folyóiratokban. Fredrika írta az első finn történelmi regényt Fru Catharina Boije och hennes döttrar (Catharina Boije asszony és lányai) címmel.

Marie-Luise Gothein német kertész, író, tudós (1863–1931) 

szeptember 30, 2017 - 00:04

Monumentális munkája, az 1913-ban megjelent Geschichte der Gartenkunst napjainkban is alapműnek számít. A poroszországi Passenheimben született, értelmiségi családba, Breslauban tanult irodalmat, történelmet és művészettörténetet. Ott ismerkedett meg és kötött házasságot Eberhard Gothein professzorral, négy fiuk született. Férje támogatta tudományos érdeklődését és kutatásait, elkísérte tanulmányútjain. 

Oriana Fallaci olasz író, újságíró (1929–2006)

június 27, 2017 - 20:42

Az újságíró, akinek egyetlen híresség sem mondott nemet. A XX. század hatvanas éveinek a közepétől a kilencvenes évek közepéig a legkíméletlenebb politikai újságírónak számított. Interjúalanyai között volt többek között Henry Kissinger, Indira Gandhi, Willy Brandt, Khomeini ayatollah, Golda Meir, Zulfikar Ali Bhutto, Hugh Hefner, Federico Fellini, Sean Connery, Sammy Davis, Jr., Werner Von Braun, Jasszer Arafat, Reza Pahlavi.

Néhány könyve: