Betty Naomi Goldstein az Illinois állambeli Peoriában született 1921. február negyedikén. Apjának kis ékszerboltja volt, anyja a helyi újság női rovatát szerkesztette házasságkötéséig. Anyai nagyapja dr. Horwitz Sándor magyar emigráns. A család kényelmes körülmények között élt, de származásuk miatt a helyi társaság nem fogadta be őket, a zsidó lányok a középiskolai lányszövetségbe sem léphettek be.  Betty az iskolában irodalmi újságot indított, majd később a Smith College-ban az egyetemi újság egyik szerkesztője volt. 1942-ben summa cum laude diplomázott pszichológiából, utána egy évig a Berkeley egyetemen ösztöndíjas kutató volt. A következő évben is felajánlott ösztöndíjat már nem fogadta el, New Yorkban szerzett állást magának egy hírügynökségnél.

A háború befejezése után a leszerelő katonák visszatérése miatt – mint sok más nőt – őt is elbocsátották, később a UE News-nál sikerült elhelyezkednie. 1947-ben házasságot kötött Carl Friedan színházi producerrel. Első gyereke születésekor rövid szülési szabadságra ment, öt évvel később, második gyereke születésekor azonban elbocsátották, helyére egy férfit vettek fel. Betty tehát otthon maradt a gyerekekkel, és női magazinoknak írt cikkeket. Egy idő után feltűnt neki, hogy ha írásaiban egy nő karrierjét említi, azt a szerkesztők gondosan kihagyják – nehogy már folt essen a boldog és megelégedett háziasszony makulátlan képén. (Betty és Carl 1966-ban elváltak. Két fiúk akkor már egyetemre járt, a 14 éves Emily anyjával maradt.)

A tizenötéves egyetemi évfolyamtalálkozón felmérést készített társai pályafutásáról, ebből írt tanulmányában bebizonyította, hogy a diplomás nők milyen nehezen tudják hasznosítani tudásukat, mennyi akadállyal, előítélettel szembesülnek. Írását egyetlen lap sem volt hajlandó publikálni. Betty úgy döntött, folytatja az anyaggyűjtést és tanulmányát könyvvé bővíti. A The Feminine Mystique 1963-ban jelent meg, melyben a feleség és háromgyerekes anya megkérdőjelezi a nők „feleség, anya, háziasszony, fogyasztó” létét.

Ki tudja, mi lehet a nőből, ha végre önmaga lehet?”

- teszi fel a kérdést a könyv végén. A könyv hatalmas vihart kavart. Az első kiadás 3000 példánya pillanatok alatt elfogyott, a következő kiadások gyorsan meghaladták a kétmillió kötetet. Friedant sorra hívták interjút adni, előadást tartani, növekvő népszerűségét felhasználva kampányolt a nemi diszkrimináció ellen. Előadókörutakra ment, nemzetközi nőkongresszusokon vett részt.

1966-ban egyik alapítója és első elnöke volt a National Organization for Women (NOW) nőszervezetnek. Feminista meggyőződése röviden így foglalható össze: a nőknek a férfiakkal egyenlő jogok járnak – egyenlő fizetés, egyenlő esélyek a munkavállalásnál és előmenetelnél, szülési szabadság. A férfiak szövetségesek, nem ellenségek.

A NOW-n belül konfliktus alakult ki, amikor Betty Friedan nem akarta, hogy a szervezet vegye fel céljai közé a leszbikus nők támogatását - nem akarta az így is kétkedve fogadott feminizmust egy másik népszerűtlen témával terhelni. A NOW-t azonban sok leszbikus nő is igyekezett sikerre vinni, és ők Lavender Menace (levendulaveszély, utalva Friedan megjegyzésére) néven tiltakozást szerveztek - ez végül megváltoztatta a döntést. 

1975-ben Betty Friedan kapta a Humanist of the Year elismerést. 

A következő évtizedekben pszichológiával, szociológiával, nőtörténelemmel foglalkozott, különböző egyetemeken tartott előadásokat, sokat publikált. Utolsó könyve, a Life so Far 2000-ben jelent meg.

Halála előtt nem sokkal Magyarországon is járt, több előadást tartott, találkozott a Feminista Hálózat tagjaival (Elekes Irén Borbála, Acsády Judit és Szatmári Réka fogadták őt az állomáson), valamint Bollobás Enikővel.

Betty Friedan 2006. február 4-én, 85. születésnapján halt meg.

2021. decemberében magyarul is megjelent a Feminine Mytique, A nőiesség kultusza címen (Kossuth Kiadó, ford. Szirmai Panni).