Láttam egy filmet, mi több: jópárszor  megnéztem. Nem saját elhatározásomból, hanem félig-meddig muszájból: ifjúsági vetítéseken voltam kísérő. Elsőre döbbenetes volt, másodjára lebilincselő, harmadjára érdekes, negyedjére olyan részletekre is fel tudtam figyelni, melyek fölött addig elsiklottam. Talán most értettem meg a gyermekeimet igazán, akik fejcsóválásom ellenére hatodszor is képesek megnézni ugyanazt a filmet. Ezt én időrablónak tartottam eleddig. Nos, nem volt teljesen igazam.
 
Később már ráértem feminista szemmel is górcső alá venni, amit láttam, aztán meg a közönség reakcióira figyeltem. Lett volna lehetőségem mást is csinálni, de még hetedik alkalommal sem tudtam nem odafigyelni.

Nagyon élvezetes és érdekes film „A hülyeség kora”, tele aktuális, sürgető kérdésekkel, tudománnyal, politikával, történelemmel, földrajzzal, biológiával, egyéni emberi sorsokkal, etikai kérdésekkel, melyek mindegyikét most egy kérdéskör mellé állították csatasorba. Ez a  kérdéskör pedig korunk nagy kihívása : a globális felmelegedés, amelynek réme belátható időn belülivé teszi zavartalan létünket ezen a bolygón.

Ez a jól felépített, pörgős, változatos, kihívó alkotás dokumentum-jellege ellenére a középiskolás közönség maximális figyelmét és elismerését mindannyiszor kivívta. És az enyémet is. Annak ellenére, hogy kétségtelenül nem tartozik a nemek esélyegyenlőségét bemutató alkotások közé. Akár azt is mondhatnám, hogy messzemenően hímsoviniszta. Mentségére szóljon, hogy nem is ez a fő célja, de azért mégis… Hogyan sikeredhet egy alapvetően humanista alkotás ennyire … ilyenre ?
Talán mert a valóságot mutatja be ? Talán mert túl hosszú ideje élünk patriarchátusban ahhoz, hogy észrevétlenek legyenek a jelei?

Tény, hogy az utóbbi hónapok slágerfilmjének címválasztása feminista szemmel nézve duplán aktuális. Nemcsak arról ad lenyomatot, amiről szól, hanem arról is, amiről nem.
Rendezése, szereplőválogatása, jelenetei némán vallanak ugyanarról, ami a filmben sorolt problémák mélyén meghúzódik : a hatalmi pozícióban lévő emberek határokat nem ismerő, szégyentelen  önzéséről. Az értéktelenebbnek kikiáltott másik érdekeinek kíméletlen figyelmen kívül hagyásáról mindaddig, míg abba mindannyian belepusztulunk.
 
Régóta az a véleményem, hogy a nőket csak azért nem sikerült kitiltani erről a bolygóról hasonlóképp, ahogy a tanintézményekből évezredekig sikeresen kitilttattak ( amitől aztán most méltán lehet  mutogatni: hisz mindent férfiak találtak föl!) mert minden ellenkező híreszteléssel és hamis látszattal szemben éppolyan erősek, mint a magukat szerényen egyenest a „teremtés koronájának” (micsoda szégyen...) kikiáltó  férfiak.

Minden ellenkező híresztelésre folyamatosan rácáfolt az ivarsejtek talpig becsületes versenye, melyben érdekes módon évmilliókon keresztül nem mutatott a "gyengébbik" nem paraszthajszálnyi lemaradást sem.

Mivel azonban a huszadik századi modern természettudomány jóval akadálytalanabbul fejlődhetett a vele szinte párhuzamosan megjelenő feminizmusnál, amint mód adódott a folyamatba tömegesen beavatkozni,  sikerült már-még itt is felborítani évmilliók becsületes nemi egyensúlyát.

Ténylegesen és tömegesen tűnnek el bolygónkról az újszülött leánygyermekek, utóbb Ázsiában már 200 milliós számszerű  hátrányban vannak. A legújabb korban, a harmadik évezredben ennyi embernek nem adatott meg a létezés joga ezen a bolygón csak azért, mert nő.
 
Hogy ez a tény legalább annyira katasztrófa - gyanús, mint a globális felmelegedés, sőt az okok is döbbenetesen hasonlóak, arra nem tér ki a film – nem is dolga. Viszont pontos lenyomata korunknak, amely hol tényleges fizikai valójában, hol pedig „csak” emberi értékén messze alulkezelve, degradálással igyekszik eltüntetni a nőt. Mint például ez a film.

Jó hír lehet persze mindehhez, hogy e korszakalkotó, műfajában páratlan film rendezője és producere is egy-egy fiatal nő : rendezte és a forgatókönyvet írta Franny Armstrong, producere Lizzie Gillett.

Munkájukat nemcsak én, hanem a kritikus szakma is kiemelten jó véleményezéssel illette. 

Persze az, hogy két nő csinál egy ilyen filmet, önmagában érthetetlenné tehetné ezt az egyoldalúságot, de nem olyan egyszerű ez. Sok nő megtanulja élete folyamán, hogy a férfiakat mennyivel komolyabban veszik, velük mennyivel könnyebben eladhatók a „komoly”, tudományos gondolatok, de még a világhírű ifjúsági regények is, ld. Niels Holgersson vagy Harry Potter, akik fiúhősökként hoztak női szerzőjüknek világsikert.  
 
A hülyeség kora 2055-ből egyetlen embert mutat meg nekünk: őt viszont szemtől-szembe, visszatérően, halszemoptikán keresztül torzítva az egyébként sem kellemes vonásokat. Kora élemedett, arca nem túl kameraképes, bőre ragyavert, ám esetében mindez bocsánatos, sőt fel sem tűnik, hiszen okos ember : professzor, na és mondani sem kell, hogy férfi. Ez a férfi 2055-ből, aki nyugodt, bölcs, mély hangján megmondja nekünk a frankót, hogy mit, hol és hogyan rontottunk el.

Ő válogatta nekünk a jelenünkből vett valós főszereplőket is. Hogy miért sikeredett ennyire  féloldalasra ? Lehet, hogy a tudós férfi ízlése ilyen egysíkú, lehet, hogy a rendezőlányé, de ami a legvalószínűbb, hogy az archívumban napjainkból  - amikor a hírek 90%-a férfiakról szól-, csak ilyenekre lehet találni. Nézzük a főszereplőket :
 

1. Hatvanas évei elején járó, markáns amerikai fehér férfi. Egyetemet végzett tudós, olajkutató. Lehetőségeihez képest környezettudatosan él, a Katrina hurrikán idején önálló mentési akciót folytatott. Családja nincs, csónakon jár horgászni, esténként luxusmotorján bárokat látogat. Leparkol, és hóna alatt bukósisakjával indul viszkit inni (nő a kiszolgáló meg az énekes). Azt nem mutatták, min megy haza…
2. Negyvenes évei elején járó, konszolidált angol fehér férfi. Egyetemet végzett mérnök, szélerőmű-parkokat épít szerte a világon, környezettudatosan él, Greenpeace – aktivista. 
3. Nyolcvanas évei elején járó, markáns francia fehér férfi. Hegyi túravezető, ma is aktív. Környezettudatosan él, autópálya-bővítések elleni tiltakozó akciók szervezője és résztvevője. 
4. Húszas évei elején járó, átlagos nigériai fekete lány. Családi tragédiája okán orvos szeretne lenni, tanulmányaira gyűjt. Nem tetszik neki saját és környezete sanyarú sorsa, elsősorban magának és közvetlen szeretteinek szeretne jobb életet. Az előző szereplőkkel ellentétben itt nem ő mesél és értékeli Niger helyzetét, hanem narrátor. 
5. Tizenegy-két éves iraki fiú-lány, arab testvérpár. A fiú idősebb és értelmesebb, érzékenyebbként is ő van beállítva, aki visszatérően mesél fájdalmas családi emlékekről, míg a fiatalabb kislány egy alkalommal nőként pózol.   
6. Harmincas évei derekán járó, kissé elhízott indiai férfi. Vagyonát, amelyből India első fapados légitársaságát indította, befolyásos családjától örökölte. Saját üzlete felvirágoztatása mellett jótékonykodik, illuzórikus célja a nyomor felszámolása a Földön.

A főszereplő-gárda mindegyike szimpatikus egyéniség, de fajsúlyuk, a témában betöltött szerepkörük nagyban különbözik. Pozitív értékeket (tanulás, szaktudás, tapasztalat, munka, tudatosság, befolyás) az első három szereplő tud felmutatni, s némileg még az utolsó. Ha eszerint rangsoroljuk őket, akkor egy 100-as skálán kb. 80-at visz a 3 fehér férfi, 15-öt az  indiai férfi és arab fiú, 5-öt pedig az afrikai lány meg az arab leánygyermek.

Megérne persze itt egy misét a befolyás bőrszín szerinti leosztása is, de maradjunk a nemeknél. A közöttük való 95 : 5 arányú leosztás döbbenetes kontraszt, egy ilyen filmtől meg pláne az. Fordított esetben mindenki felhördülne, nők ellen kiáltana.

Így viszont ez természetes, legalábbis „elmegy”. És közvetít értékeket, kialakít, továbbvisz sztereotíp  szemléletet. Melyek alapján talán már nem is olyan nagy bűn bántani vagy elabortálni a nőt, hiszen itt is alig van jelen, nem ?  A főszereplők bemutatásán kívül a film egyéb részleteiben is messzemenően sztereotip a nemek ábrázolása, és ez sajnos még tovább rontja az eleve torz  alapfelállást:

• valamennyi bemutatott, idézett vagy megszólaltatott tudós és politikus, egytől egyig férfi.
•  poroltóval próbálkozó légikisasszonyt kioszt egy férfi : „Ez nem parfümösdoboz!”
•  nő a reklámban tűnik föl, mosógép előtt : „Többek között úgy teszek a környezetért, hogy 30 fokra kapcsolok az Ariellel!” (nézőtéri röhögés)
•  rajzfilm-betét: a háborúban férfiak csatáznak és véreznek el, a gyarmatosító háborúk eredményeképp pedig végül két úrhölgy uzsonnázik-teázik, békebeli  nyugalomban (nézőtéri felhördülés). Így lehet észrevétlenül és fenekestül felfordítani a tényt, hogy a háborúknak rengeteg nő is áldozatul esik, a haszon viszont jellemzően férfiak kezén landol.
• az angol főszereplő feleségét mint 3 gyerekes családanyát mutatják be, pedig alighanem ő is diplomás környezetvédő, de az ő munkájáról, végzettségéről egyszer sem esik szó, csak a férjjel való megismerkedésükről és házasságukról mesél.
• az indiai főszereplő felesége jóval fiatalabb, reprezentatív kellék, aki mindannyiszor egy fiúgyerekkel felvértezve pózol férje mellett.
• az afrikai lány barátnője elmeséli faluja kiirtását - ennél a résznél a magyar női szinkron olyannyira életidegen, ziháló és magas, hogy irritálóvá válik az amúgy hiteles vallomás, melynek hátterében szerencsére hallható az eredeti, természetes női hang, tehát az eredeti változat itt abszolúte rendben van.
• az angol szélpark elleni tiltakozók között a legellenszenvesebbként két nő van kiemelve, ők bájolognak, heherésznek és összevissza beszélve buta, földhözragadt, illetve irracionális érveket hoznak. Negatív szerepükre nagy lapáttal tesz a sipítozó magyar szinkron, bár itt az eredeti sem túl szimpatikus. (nézőtéri nemtetszés, női logika hangos szidása).
• sok férfi támadja a szélerőműveket, viszont egyik sem tűnik fel direkt ellenszenves beállításban. A szavazásnál pedig külön kiemelik, hogy „egyetlen fickó volt, aki mellette szavazott”. Fickó, azaz nem nő. Arról viszont már nem szólnak, hogy a 12 döntéshozóból 10 volt férfi és 2 nő, azaz ha innen nézzük, akkor meg 9 férfi és 1 nő volt ellene… Pérhuzamosan ugyanez a szereplő emeli ki, hogy a legszörnyűbb élménye az volt, amikor egy öreg néni átadott neki egy fotót, melyen egy fickót épp lelőnek…
• megemlíti a film a szüfrazsettek áttörő sikerét említi mint jó példát  az utcára vonulás eredményességéről. Hát, igen sajnálatos, hogy úttörő szerepüktől mind a mai napig annyira jutottunk csak, amennyi ebből a filmből kitetszik. Ha a globális felmelegedés elleni harc is csak ilyen eredményeket hoz, azt hiszem, mindannyian szedhetjük a sátorfánkat…

A filmet műszaki szakközépiskolás, 15-20 éves zömében fiúgyerekeknek való vetítés alkalmával láttam, az ifjúság reakcióját több alkalommal megfigyelhettem.
A férfiakat mindig komolyan nézték, egy jelenet kivételével (amikor a poroltót megmutatja, hogy hogyan használják, nem parfümösdoboz, és elégedetten nyugtázza, hogy „ennyi!”, miközben mögötte újra felcsapnak a lángok, ami kabaréba illő jelenet).

A direkte negatívan kiállított nőkön visszatérően nevettek és gúnyolódtak.
 
A negatív és röhögéses reakciókon nincs mit csodálkozni, hisz a film sokra ugyan nem tartotta és  használta a nőket, a boxzsák-szerepet viszont tipikusan a nyakukba varrta.
Ezzel is homályba burkolva a bocsánatos tényt, hogy Földünk jelen, katasztrófába hajló állapotát a leggazdagabb döntéshozók okozzák (erre még többször is kitér), akik gyakorlatilag kizárólag férfiak (erre viszont egyszer sem).

Pedig nem bűn ez, csak tény. Ha a nők kerültek volna a történelem során ekkora helyzeti előnybe, nyílván ők sem lennének  önzetlenebbek vagy tisztességesebbek.
Ami viszont már kifejezetten bűn, hogy ennek a ténynek a nagyvonalú elhallgatása mellett a film arra helyezi a hangsúlyt, hogy itt kizárólag férfiak harcoltak és harcolnak tevőlegesen, szaktudásukkal a megakadályozás érdekében, ők a főszereplő, cselekvő, döntésképes és  intelligens réteg, ők a tudósok, politikusok, mérnökök, míg a nők tehetetlenek, passzívak, háttérszereplők, akiknek nincs befolyásuk, végzettségük, múltjuk, maximum ábrándoznak a jövőről. Nincsenek jelen a döntéshozatalban, illetve ahol kis számban mégis jelen vannak, ott észérvek nélkül a haladás ellenében törnek lándzsát.

Ezt annál inkább szomorúnak találom, mert a nők degradált helyzetük ellenére (vagy épp amiatt) hajlandóbban a szabályok betartására, a környezettudatos létre, anyaságuk megélése kapcsán pedig elkötelezettebbek a jövőt illetően - ezáltal   nagyon sokat tehetnek a közelgő katasztrófa elhárításáért. Nem véletlen az sem, hogy ennek a filmnek az alkotói éppenséggel nők.

Ha már az igazság, a  humánum kedvéért nem is sikerült, akkor pusztán jól felfogott érdekből  érdemes lett volna ennek a filmnek  komolyabban vennie egy akkora  potenciális segítőbázist, amit a nők tesznek ki a Földön. Ma még.