A fiatal gyerekorvost férje és anyósa ultrahangos vizsgálatra kényszerítette, és kiderült, hogy ikerlányokkal terhes: bezárták, éheztették, verték, lelökték a lépcsőn, hátha elvetél, de sikerült megmenekülnie, és örül, hogy két szép lánya született. Egy kínai párnak a szigorú egyke politika ellenére három lánya lett:  a harmadik titokban, ma is illegalitásban él, papíron nem létezik, a család retteg a büntetéstől. A szülők ezer kilométerre dolgoznak egy gyárban, minden pénzüket a három gyereket külön-külön nevelő rokonoknak küldik,  és évente egyszer tudják meglátogatni a kicsiket. Evan Grae Davis 2012-es dokumentumfilmje, az It’s a Girl – The Three Deadliest Words in the World a  20. század valamennyi népirtásánál borzalmasabb jelenségéről, a 200 millió hiányzó lányról szól.

Igen, az ENSZ becslései szerint legalább 200 millió lány hiányzik a világból, akiknek csak azért kellett meghalniuk, mert nem fiúk. Csak Indiában és Kínában több újszülött kislányt végeznek ki évente, mint amennyi Amerikában születik. Ha életben hagyják ezeket a csecsemőket, akkor sem sokkal jobb a helyzet: a gendercídium – vagyis a szisztematikus nem alapú népirtás – miatt az 1-5 éves lányok halandósága 40 százalékkal nagyobb Indiában, mint a fiúké, és négyből egy lánynak esélye sincs, hogy megérje a pubertáskort. Kínában is tragikus a helyzet: mivel az egyke politika miatt a második, illetve vidéken a harmadik gyerek  érkezése kényszerabortuszt vagy súlyos pénzbüntetést von maga után, és a családok fiút akarnak, ma 37 millió fiatal férfinek kell társ nélkül maradnia, hiszen a korban hozzájuk illő nők… egész egyszerűen… elfogytak. Nincsenek! A kényszerprostitúció virágzik, és az illegalitásban nevelkedett, egészségügyi ellátásra és oktatásra nem jogosult kislányok kereskedelme pedig egyre csak növekszik. Sok 30 éves férfi, akinek esélye sincs feleséget találni, inkább vesz magának egy nyolcéves kislányt szexrabszolgának, hiszen ezek a gyerekek gyakran senkinek sem hiányoznak, papíron mindenesetre nem is léteznek. Közben a nők körében az öngyilkosságok száma egyre magasabb.

A jelenség arra vezethető vissza, hogy ezekben a hiperpatriarchális társadalmakban a nők másodrendű állampolgárok, csupán az a feladatuk, hogy fiút szüljenek a férjeiknek, és pucolják a szart anyóspajtásék után is. Míg a fiúgyermek pénzt keres és eltartja idős szüleit, a lányt magas hozomány fejében férjhez adják, és onnantól szolgaként a férj háztartásában tevékenykedik tovább, gyakorlati haszna tehát a szülők számára semmilyen szinten nincs. “Ha lányod van, az olyan, mintha a szomszéd fáját öntöznéd” – tartja a mondás. “Tolvaj érkezett a házhoz” – mondják, ha kislány sír fel a szülőszobában. “Lány született – ezek a szavak hoznak halált a világon a legnagyobb valószínűséggel ma, a vallás morális visszatartó erejétől elrugaszkodott 21. században (értsd: kitalálsz magadnak egy istenfigurát, és hiszel abban, hogy megbüntet, ha vétesz a törvényei ellen). Senki sem akar puncis babát, mert költeni sokat kell rá a mindkét országban a betiltott, de máig létező hozomány-rendszer és a nők  alárendelt szerepe miatt, a szülők azonban soha nem profitálnak a létezéséből. Évezredek óta gyilkolják a kislányokat, az indiai és kínai nők többsége természetes dologként tekint a jelenségre: jobb is, hogy elpusztulnak ezek a babák [gyilkosság, hanyagság vagy abúzus miatt], hiszen később is csak szenvednének, mondja az egyik anya.

A gendercídium éppúgy jellemző a szegény, mint a gazdag(abb) családok körében. A nyomorban élők eleve kevesebb forrásból gazdálkodnak, a jómódúak pedig nem akarnak egy csomó pénzt fölöslegesen kidobni az ablakon, amikor ezek az összegek hozzájuk is vándorolhatnának, ha fiaik vannak. A szegények az újszülöttet ölik meg vagy hagyják magára, esetleg hanyagolják el később, a gazdagok pedig az abortuszt választják, hogy kizárólag fiaik szülessenek. Noha mindkét országban tilos az ultrahangos nemmeghatározás és a nemi diszkrimináción alapuló terhességmegszakítás, kenőpénzért az orvosok örömmel kiszolgálják a család igényeit: minél korruptabb az orvos, annál több pénzt keres. “A jelenség oka nem elsősorban gazdasági szükségszerűségből fakad, hanem az emberi mohóságra épül, egy olyan kultúrában, ahol a nőnek nincs értéke, lehetősége, szava, az élete nem sokat ér” – mondja a dokumentumfilmben megszólaló szociológus.

Döbbenetes az egész: Indiában, ahol a népessége nagy része hindu, és a vaisnava kultúra az uralkodó irányelv, milliók hisznek abban, hogy egy fűszálnak is lelke van, ezért még egy csirkét sem ölnének meg. További milliók eközben halomra gyilkolják saját lányaikat, csak mert nem hoznak annyit a konyhára, mint a fiúk. Kínában ma bárkit feljelenthet a szomszédja illegális terhesség miatt, hogy aztán kényszerabortuszt hajtsanak végre rajta. Ha titokban mégis megszületik a baba (hátha fiú lesz!), a pártól elveszik az otthonát, több évnyi jövedelmét, sokmilliós büntetést fizettetnek ki velük. A családtervezést ellenőrző rendőrség neve tisztára úgy hangzik, mintha az 1984-ben élnénk, pedig ez is a hétköznapok része Kínában. Ezeknek a nőknek a többsége nem ismer más világot, fel sem merül bennük, hogy egyenlőségben is létezhetnének a férfiak mellett: nekünk, szerencsésebb helyzetben lévő testvéreiknek volna a feladatunk, hogy beszéljünk a tragédiájukról.

Egy másik dokumentumfilm: nőnek lenni Iránban

Nahid Persson Sarvestani filmje, a Four Wives – One Man (Négy feleség, egy férfi), egy iráni család életét mutatja be. A kéjvágyó, despota férj sorra hozza maga mellé a fiatalabb, szebb feleségeket, miközben elhanyagolja, veri és kihasználja a megunt asszonyokat. A filmről szóló írást itt olvashatod, és az egész filmet ugyanitt megnézheted – a legjobb dokufilm, amit valaha láttam, elképesztő képsorokkal, szívszorító üzenettel.

Első megjelenés a szerző blogján.