Szex a szocializmusban
A szexuális forradalom a '60-as, '70-es években a nyugati fiatal generáció számára radikális változást jelentett, melynek során a heteronormatív, patriarchális állam irányítása alól kikerülő intim szféra viszonyai újraértelmeződtek. Ezzel együtt a nemi aktus viszonyai is átalakultak: a korábbi férfi uralmi formák fokozatosan háttérbe szorultak, és a heteronormativitás kizárólagossága is megkérdőjeleződött. A szexuális forradalom egyben diszkurzív forradalmat is jelentett: a szexualitás immár nem volt tabu, hanem megélhető öröm, éppen ezért a vizuális reprezentációja is radikálisan átalakult.
Természetesen ez nem jelentette azt, hogy ebből a forradalomból a társadalom egésze kivette volna részét. Sokkal inkább volt ez az újonnan fellépő fiatalok forradalma, és még erre a generációra sem mondható teljes körűen érvényesnek, főleg nem Kelet-Európában, ahol ezek a változások csak egy szűk réteg számára voltak megélhetőek. Keleten a szigorúbb viszonyok miatt sajátos karaktert is nyert, amennyiben a szexualitás egyben a kommunista rendszer bomlasztását is jelentette, de a szexuális forradalom a társadalom kb. 1%-ának kiváltsága volt.
Hadas a 20. század utolsó harmadát három kulcsfogalmon keresztül ragadta meg, amelyek a szexuális forradalomra nézve magyarázó erővel bírnak. A modernitás expanziójának végének értelmében a II. világháború után a modern ember szembesült a modernitás projektjének korlátozottságával, azaz, hogy az inkorporált társadalmi testek és a gazdasági források irányítása nem lehet teljes. A modern racionalitás vadhajtásai (a koncentrációs táborok és szovjet lágerek) és a környezeti károkkal fellépő rizikódiskurzus mind azt eredményezték, hogy az újabb generáció kritikusan szemlélte a szülők generációját. A fehér hetero férfi irrelevánssá vált. A televízió és a turizmus újrastrukturálta a valóságot, az élettér kitágult, a "másikról" élő, vizuális adást lehetett fogni; ezt nevezte Hadas a későmodern relacionális valóságkonstrukciójának. A "másikkal" és a mássággal való szembesülés többé már nem a háborús ellenség képében jelent meg, hanem mint inspiráló örömforrás, akár az intimitás szféráján belül is. A későmodern fordulattal a másságok relativizálódtak, már nem csak az elit számított legitimnek.
Új diszciplínák születtek, úgy mint a cultural studies, a postcolonial studies, a nőt mint legitim ágenst tételező gender studies vagy épp a feminizmus második hulláma. A genderforradalom az intim szférára is kiterjedt, hiszen a test fölötti rendelkezés kulcsfontosságúvá lépett elő, az abortusz lehetősége pedig az individuum feletti állami monopólium megszűnését jelezte. A változás rohamos volt: a tiltott magzatelhajtás miatt az 1930-as években Franciaországban még halálra lehetett valakit ítélni, míg az '50-es évekre Nyugaton ez teljesen megszokott jelenséggé vált, és a '60-as, '70-es évekre Keleten is szankció nélkül lehetett abortuszt végrehajtani. Korábban az erőszakmonopólium mellett a reprodukciómonopólium fenntartása is az állam feladata volt, a '60-as, '70-es évekre azonban a szexualitás kikerült a reprodukció imperatívusza alól, és új szempontként jelenhetett meg az örömelv.
A korábban gerontokratikus berendezkedésű társadalomban megjelenő új csoport, az ifjúság már potenciális társadalmi cselekvővé és fogyasztóvá is vált. Az idősebb generáció ugyanakkor benne maradt a modernizmus világában, és a popkultúrába már csak nagy nehézségek árán tudott belépni – a térben egymástól távol lévő fiatalok világképe ezáltal sokkal közelebb állt egymáshoz, mint egyazon családból származó fiataloké és felmenőiké. A romantikaalapú házasságban már nem a gerontokratikus rend (az előre elrendezett házasság) érvényesült, a (femininnek érzékelt) romantika elsajátítása egyben a férfiuralom megbomlását is jelentette. Emellett a családi intézmények variabilitása is megnőtt.
Az antibiotikumok megjelenésével a szifilisz már nem a halálos népbetegséget jelentette: a penicillin 1928-as feltalálásával és a II. világháború utáni széleskörű gyártásával a szex kockázatmentessé vált. A fogamzásgátlással pedig az öröm kerülhetett a középpontba: a szexualitás felszabadító ideológiaként is funkcionált és a női szexuális kielégülés is tematizálódott.
Keleten és Nyugaton az eltérő politikai-gazdasági rendszerek miatt a jelenségek értelemszerűen nem lehettek teljesen homológok. Nyugaton az állam antietatista módon kihátrált az intim szférából: radikális változást jelentettek az abortusztörvények, vagyis az individualizmus jogilag kodifikálttá vált. Keleten ehhez képest nem volt ennyire szabad a légkör: a '60-as, '70-es években az állam ugyan szintén visszavonult a magánszférától, de a nyugati individualizmus helyett a kollektivizmus eszméje volt domináns és a genderszabadság is hiányzott, mert a genderideológiát a központilag támogatott nőszövetségeken keresztül államosították, ami a gyakorlatban a nemek közti hatalmi viszonyok átrendeződését korlátozta. Ugyan mind a nyugati, mind a keleti állam még a mondott korszakban is patriarchális természetű, de Keleten a nőket maszkulinizálták, míg Nyugaton a feminista mozgalmaknak köszönhetően a patriarchátus dekonstrukció tárgyává válhatott – Keleten erre nem volt lehetőség. A '70-es évektől viszont a szexualitás diszkurzívan is megjelenhetett: már nem volt tabu, még a populáris szféra számára sem. A női ágencia, a cselekvő, aktív nő szerepének erősödése volt érzékelhető. Nyugaton csökkent az intimitás kolonializációja, és korlátozottan, de Keleten is érzékelhetőek voltak a változások. Az egyik legnagyobb különbséget a civil szervezetek jelentették: Nyugaton egyre több, differenciált intézmény jött létre, Kelet-Európában viszont nem létezett civil szféra, hiszen potenciálisan veszélyt jelentett volna a fennálló hatalomra nézve. Így a kvázi-civil megnyilvánulásoknak sokkal többet kellett magukra vállalniuk és egy alternatív világtotalitást kellett kínálniuk.