Július 13-án kérelemmel fordultunk a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatósághoz eljárás megindítása iránt, az M1 televíziócsatorna Ma délelőtt című műsorának 2016. június 26. vasárnapi adásában, annak Nyár 2016! Színes programkavalkád a Balatonnál című részében sugárzott tartalom miatt. Tovább olvasom
A Friedrich-Ebert-Stiftung a „Nemek közötti igazságosság Kelet-Közép-Európában” című, 2012 óta futó regionális programja keretében 2016. március 21-én tartotta „Egyenlő méltóság és női jogok” című párbeszédfórumát.Tovább olvasom
A Nőkért Egyesület második hivatalos működési évében további közéleti vitaesteket szerveztünk, több alkalommal tiltakoztunk a médiában megjelenő szexizmus és erőszakbagatellizálás ellen beadványokkal és demonstrációk szervezésével, és minden lehetTovább olvasom
A fonyódligeti gólyatáborban történt nemi erőszakot a class.fm rádió reggeli műsora , a bűncselekményt relativizálva, bagatellizálva humorizáló kontextusba helyezte, ezért első lépésként panaszt nyújtunk be a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatósághoz. Meggyőződtünk arról, hogy semmi akadálya, hogy egyazon panaszt több állampolgár is benyújtson, így mindenkit arra biztatunk, hogy ragadjon tollat/billentyűzetet, és küldjön a hatóságnak akár saját fogalmazású, akár a mi levelünket mintának vagy szó szerint felhasználó levelet. (Megj. a hatóság csak postai leveleket fogad, e-maileket nem!)Tovább olvasom