Színészcsaládba született, apja, Szőllősy Mihály vándorszínész társulatával járta az országot, öt évesen már szavalt a színpadon. Egy ideig Latabár Endre társulatának tagja volt, különösen népszínművekben ért el komoly sikereket.Tovább olvasom
1856-ban született Jászberényben. Tizenhat éves korában hozzáment Fáyl Frigyes zenetanárhoz. 1879-ben megözvegyült, ezután kezdett írással foglalkozni. Művei főként ifjúsági regények és elbeszélések.Tovább olvasom
1803-ban született Budapesten. Görgei Artúr unokatestvére. Gyermekkorában jó nevelést kapott, latinul, németül, angolul, franciául tanult. Zongoratanára Liszt Ferenc volt, aki tehetségesnek tartotta, a legkedvesebb tanítványának nevezte.Tovább olvasom
Kiskunfélegyházán született 1894. december 30-án a család nyolcadik gyermekeként. Apját hatévesen elvesztette. Megözvegyült anyja minden gyerekét taníttatta.Tovább olvasom
1913-ban az első nők között volt, akik a Pázmány Péter Tudományegyetem matematika-fizika szakán diplomát szereztek. Az egyetem elvégzése után a Sacre Coeur Sophianum katolikus leánygimnázium tanára, majd igazgatója.Tovább olvasom
Budapesten született, a Kertészképző elvégzése után az intézmény zuglói iskolájában tanított. 1917-ben belépett a Galilei-körbe, részt vett a munkásmozgalomban, a Tanácskoztársaság idején a pedagógusok szakszervezetében tevékenykedett.Tovább olvasom
Münchenben volt festőnövendék, majd házasságot kötött Kozmutza Kornéllal, akivel beutazták a Távol-keletet. Az Indiában, Kínában, Japánban tapasztaltakról az Új Idők „Séták a nagyvilágban” rovatában számolt be, Kémeri Sándor néven.Tovább olvasom
A Budapesti Hírlapírók Egyesületének első női tagja Mezőnyárádon született, a miskolci polgári iskola elvégzése után Nagyváradon a tanítóképzőt végezte el, első novellája az önképzőkör lapjában jelent meg.Tovább olvasom