Nagyrédén járt a Nőkért Egyesület magyar feminizmustörténeti kiállítása

Olvasási idő
1 minute
Eddig olvastam

Nagyrédén járt a Nőkért Egyesület magyar feminizmustörténeti kiállítása

március 10, 2020 - 14:36

"Nőkkel, nőkről, nőknek szóló beszélgetésre invitálták az érdeklődőket Nőnap alkalmából a Molnár József Közösségi Színtérbe.

Hogyan kerülhettek be női írók a magyar irodalmi életbe? Mikortól vehetnek részt a politikai életben és szavazhatnak hazánkban a nők is? Kiknek köszönhető, hogy a lányok is járhatnak iskolába, részt vehetnek a felsőoktatásban? Ki volt az az első női orvos, aki évtizedek alatt érte el azt, hogy nők is gyakorolhassák ezt a hivatást? Melyek voltak azok a “tiltott” karok, melyre nők hosszú ideig nem kerülhettek be? Honnan ered egyáltalán a Nőnap?

Sok más téma és történelmi esemény mellett ezek voltak azok a kérdések, melyekre válaszokat kaphattak azok az érdeklődők, akik eljöttek a Nőnapi teaházba.

Az est vendége és előadója Antoni Rita, a Nőkért Egyesület elnöke volt, s kísérőprogramként egy kiállítás is megvalósult, A magyarországi feminista megmozdulások története címmel.

A tárlat március végéig még látható a közösségi színtérben.

A közösségi beszélgetést rendhagyó történelemórának is nevezhetjük, hiszen a 17. századtól 2013-ig tartó időszak legjelentősebb magyarországi eseményeit, a magyar történelemben kiemelkedő nők (mások mellett: , , , , , , ), egyesületek és szervezetek tevékenységét, munkásságát foglalta össze a beszélgetés.

Emellett az előadó segítségével a résztvevők tisztázták a témához kapcsolódó alapfogalmakat és szóba kerültek azok a mai társadalomban élő téves elképzelések és viszonyulások is, melyek a feminizmussal kapcsolatban gyakran felmerülnek."

- olvasható a beszámoló a nagyrédei Molnár József Közösségi Színtér

Egyszeri adomány

Make Adomany a Nokert Egyesuletnek (Nokert.hu)



Nők a nőkért - beszélgetés a női kvótáról

január 30, 2011 - 00:00

Szondi Ildikó szervezésében, a a szegedi Király-Kőnig Péter Zeneiskolában került sor a nők politikai szerepvállalásáról szóló beszélgetésre Szondi Ildikó (önkormányzati képviselő, MSZP), Pocsai Blanka (önkormányzati képviselő, Fidesz) és Antoni Rita, a Nőkért.hu szerkesztője, a szegedi aláírásgyűjtés egyik koordinátora között. A moderátor Sóti Judit, a Délmagyarország újságírója volt.