Szvetlána Szavickája orosz űrhajós, az első űrsétát tett nő (sz. 1948)

Olvasási idő
less than
1 minute
Eddig olvastam

Szvetlána Szavickája orosz űrhajós, az első űrsétát tett nő (sz. 1948)

augusztus 08, 2017 - 15:38

Már 17 éves korában, 14 km-es magasságból, azaz a sztratoszférából végzett ejtőernyős ugrást. 18 éves korában felvették a legjobb repülőmérnöki iskolának számító moszkvai repülési főiskolára. 1970-ben az angliai világbajnokságon tagja volt a szovjet nemzeti légi akrobatika csapatnak, világbajnok lett, az angol újságok Miss Sensation-nak becézték. Az egyetem elvégzése után tesztpilóta lett, számtalan világrekordot állított fel légcsavaros és szuperszonikus gépeken egyaránt, 20 különböző típusú gépre van jogosítványa. 1980-ban tagja lett az űrhajós csapatnak. Első űrrepülése 1982-ban volt, a második 1984-ben, ezen az úton majdnem négy órát töltött az űrhajón kívül. Mindkétszer a Szaljut-7 űrállomáson fordult meg, a második alkalommal egy csak nőkből álló legénységnek a parancsnoka volt. 

 

 

Egyszeri adomány

Make Adomany a Nokert Egyesuletnek (Nokert.hu)



Amelia Earhart amerikai pilóta, az első ember, aki mind az Atlanti-, mind a Csendes-óceánt átrepülte

július 30, 2016 - 12:01

Amelia Earhart 1897. július 24-én született a kansasi Atchisonban, kora gyermekkorát főként felső-középosztálybéli anyai nagyszüleinél töltötte testvérével, Muriellel. Anyja összeházasodott egy emberrel, aki rengeteget ígért, de az alkohol kötelékéből sohasem tudott szabadulni, emiatt többször elhagyta a férfit.

5000 méterrel a föld felett: az első német női léghajós

március 31, 2017 - 22:29

Az 1788-ban született Wilhelmine Reichard első alkalommal férjével szállt fel, aki a német léghajózás pionírjai közé tartozott. Első önálló útja 1811. április 16-án volt, Berlinből indulva kb. 5000 méter magasba emelkedett és 33,5 km megtétele után Genshagenben ért földet. Ugyanabban az évben harmadik útja során átsodródott Svájcba és lezuhant, a balesetet csodával határos módon túlélte. Öt év szünet után – közben négy gyereket szült – Wilhelmine újra felszállt.

Jelena Kondakova szovjet űrhajós (sz. 1957) 

március 25, 2017 - 02:15

A harmadik orosz női űrhajós és az első nő, aki több hónapot töltött az űrben. Moszkvában végezte el az egyetemet, 1980-tól a rakétákat, űrhajókat gyártó Energia cég mérnöke volt. 1989-ban választották be az űrhajósjelöltek közé, a Gagarin kiképzőközpontban tanult. Első űrutazása 1994 október 4-én indult, öt hónapot töltött a Mir űrállomáson. Második útja az amerikai-orosz együttműködés keretében volt, az Atlantis űrhajón amerikai társaival kilenc napot töltöttek az űrben. 1999-ben parlamenti képviselőnek választották.