1873. október 18-án született Sopronban, apja, Czeke Miklós honvédtiszt volt, anyja, Mérey Paulina régi soproni nemesi családból származott. Az apa áthelyezései miatt a család sokat költözködött. Amikor Marianne tizenkét éves volt, apja váratlanul meghalt, így anyjával visszaköltöztek Sopronba.  

Anyja nem támogatta a lányok magasabb iskoláztatását és szakképzését, és csak nehezen engedte meg, hogy lánya egy egyéves felsőbb kereskedelmi tanfolyamot elvégezzen. Marianne ezután anyja kívánsága szerint bálozott, de, mivel mindig is élt bennne a függetlenségi vágy, nem akart férjhez menni. 1896-ban hosszabb tanulmányútra ment Angliába, ahol egy továbbképző intézeti igazgató családjánál lett gyerekfelvigyázó. Vendéglátóival szerencséje volt: tanfolyamokat ajánlottak neki, és magukkal vitték társasági eseményekre, valamint angliai és skóciai utazásaikra. Marianne kiválóan megtanult angolul (is), és kinyílt számára a világ. Itt kezdett el Shakespeare-rel foglalkozni, később róla írta a disszertációját. A következő évet Franciaországban töltötte, előadásokat hallgatott a Sorbonne-on, és ott megismerkedett a német nőmozgalom úttörőjével, Käthe Schirmacherrel. Elsősorban az ő ösztönzésére kezdett foglalkozni az irodalomtudománnyal és a klasszika-filológiával. Járt a párizsi Bibliothéque Nationale-ban is, és érdeklődni kezdett a könyvtáros szakma iránt.  

Hazatérése után - ismét anyja akaratával harcolva - rendkívüli engedéllyel a soproni bencés fiúgimnáziumban kitűnő eredménnyel leérettségizett. A Pázmány Péter Tudományegyetem bölcsészkarának hallgatója 1901-től. Eredetileg régésznek készült, de a család leromlott anyagi helyzete miatt a kenyérkeresetre is gondolnia kellett, így magyarból, latinból, németből, franciából letette a tanári alapvizsgákat. Egyetemi tanulmányai éveiben az Országos Nőképző Egylet Wlassics-kollégiumában lakott, ahol támogató női közösséget talált, összebarátkozott például Dienes Valériával és későbbi munkatársával, az orvostanhallgató, később az első gyerekszanatóriumot alapító Révész Margittal. Német filológiából doktorált 1904-ben. A tanári oklevelet is megszerezte, 1905-től az ONKE Leánygimnázumának tanára. Buzgó oktató volt, hangversenyekre, múzeumokba, kirándulásokra vitte tanítványait, romló hallása miatt azonban pályaváltást kellett fontolóra vennie. 

1906-ban olyasmi történt vele, ami nővel azelőtt sohasem Magyarországon – Ferenczi Zoltán, az Egyetemi Könyvtár vezetőjének javaslatára a Vallás- és Közoktatásügyi Minisztérium illetékes bizottsága egyhangú határozattal címzetes könyvtártisztté nevezte ki. A bizottság hangsúlyozta, hogy „figyelembe veszi a folyamodó rendkívüli készültségét és vágyakozását” a könyvtárosi pálya iránt, de „ez esetben nálunk úttörésről, a nőknek új pályára bocsátásáról van szó, s ezért nem elvben, hanem csak erre az egy esetre hozza határozatát”. (Azaz, leszögezték, hogy rendszert ebből nem fognak csinálni.) Egy évig az Egyetemi Könyvtár fizetés nélküli, címzetes könyvtári őre - ez nem nemi diszkrimináció volt, akkoriban bevett gyakorlat volt a könyvtárnokokat ingyen dolgoztatni. 1907-ben napidíjas (a "kísérlet" ugyanis bevált), majd 1908-tól 1928-ig már kinevezett könyvtári tiszt. Munkája során hasznosította a párizsi Bibliothéque Nationale-ban szerzett tapasztalatait. Összegyűjtötte a magyar nyelven elérhető Shakespeare-irodalmat, és dolgozatot írt Lemouton Emíliáról, az első nőről, aki Shakespeare-t fordított magyarra.

1922-ben baleset következtében jobb lábát térdig amputálni kellett, de munkájában sem ez, sem hallásának szinte teljes elvesztése sem állította meg. 1924-ben lefordította Edgar Rice Burroughs Tarzan visszatér c. regényét, 1926-ban pedig kiadta Révész Margittal közösen írt Brunszvik Teréz - életrajzát. Roppant munka volt a megmaradt feljegyzések, naplók rendezése (és németből lefordítása). Czekét elsősorban Brunszvik pedagógiai nézetei érdekelték, terjedelmi korlátok miatt is csak ezekre szorítkozhatott. 

Aktívan részt vett a közéletben is: a Magyar Asszonyok Nemzeti Szövetségének (MANSZ) tagja, valamint 1925-ben az IFUW (Egyetemet és Főiskolát Végzett Nők Egyesülete) magyar szervezetének társalapítója volt. Ugyanebben az évben Kornis Gyula Nők az egyetemeken címmel elmarasztaló tanulmányt jelentetett meg a Napkeletben, melyre Czeke IFUW-társával, a szintén tudós Ritoók Emmával együtt válaszolt. 1938-ban az IFUW Küzdelmek és eredmények: kilenc kiváló asszony pályatörténete címmel könyvet adott ki, melyben Czeke és Révész beszámolója egyaránt szerepelt. 

A Ferenczit váltó könyvtárigazgató, Pasteiner Iván már nem támogatta őt és módszereit, nem értékelte precíz, alapos feldolgozó munkáját. Nézeteltérésük miatt Czeke 22 év után megvált az egyetemi könyvtártól, a kultuszminisztérium az Országos Pedagógiai és Tanügyi Könyvtárba helyezte. Kollégájának írt levelében arról panaszkodott, hogy az intézményben ő "Mädchen für alles", azaz mindenes. Új munkahelye 1934-es megszűnése után a Magyar Nemzeti Múzeum Könyvtárában (mai OSZK) dolgozott, főkönyvtárosnak nevezték ki. 1935-ben mint címzetes könyvtárigazgatót nyugdíjazták, de kutatásait élete utolsó éveiben is folytatta. 

Kozák Péter szerint Czeke az első magyar politológusnőnek is tekinthető. Még az I. világháborút követő összeomlás után, kiváló francia és angol nyelvtudását kihasználva, több hazafias nemzeti szervezet megbízta, hogy az antantmisszióhoz eljuttatni kívánt leveleiket francia nyelvre fordítsa le. Nemsokára valóságos szakértője lett a franciaországi és az angliai kelet-európai politikának. Szinte évente jelentetett meg kisebb-nagyobb dolgozatot a nyugati nagyhatalmak külpolitikájáról, mígnem 1939-ben kiadta Wilsontól Rooseveltig című nagy tanulmányát.

Elekes Irén Borbála "Mindent a nőkről" c. magyar nőtörténeti rádióműsorának kapcsolódó adása: beszélgetés Gráberné Bősze Klára könyvtáros kutatóval:

Felhasznált irodalom: