/Elhangzott 2019. szeptember 14-én A megölt nők már nem fognak szülni - elég az erőszakból! c. demonstráción./  

Hét évvel ezelőtt is itt álltunk - akkor, 2012. szeptemberében, a Nők Lázadása tüntetésen a családon belüli erőszak önálló törvényi tényállását követeltük. (Ki volt akkor is itt? Kezeket fel! Több kezet is látok - örülök, hogy ilyen kitartóan kiálltok az áldozatokért!) Sok huzavona után a törvény megszületett. A jelenséget átnevezték kapcsolati erőszaknak azzal az indokkal, hogy a család eszményét megszentségteleníti, ha egy kifejezésben említik az erőszakkal. (Emlékszünk erre?) Holott a család eszményét maga a családon belüli erőszak szentségteleníti meg, nem pedig annak néven nevezése. 

Ezen túl is több sebből vérzett a törvény, mert a jogalkotók nem fogadták el a szakmai civil javaslatokat - de legalább megszületett. Csak sajnos aztán a házasságon belüli nemi erőszakot tiltó 1997-es jogszabály sorsára jutott: legfeljebb elvétve alkalmazzák, alig tudunk olyan esetet, amikor bárkit ez alapján ítéltek el. 

Elgondolkoztam, hogy mi lehet ennek a sikertelenségnek az oka. 

Miért van az, hogy a hozzátartozók közti erőszakkal kapcsolatos minden törvény csak írott malaszt marad? 

Miért van az, hogy a rendőrség, tisztelet a kivételnek, nem tartja be a vonatkozó ORFK utasítást, a családon belüli erőszak szereplőire mint kellemetlen balhés párosra tekint, és otthagyja a család nyakán a bántalmazót - aki nyilván nem fogja azt vallani az intézkedő egyenruhásoknak, hogy “amint maguk kiteszik innen a lábukat, megölöm a feleségemet és a gyerekemet, majd magamat is”?  

Miért van az, hogy ha a bántalmazóval szemben el is rendelik a távoltartást, annak betartását a gyakorlatban senki sem ellenőrzi? 2015 nyarán szóba került a távoltartási törvény felülvizsgálata, és GPS technológiával való betartatása. Mi lett ezzel az előremutató tervvel, miért halt el? Ezek után már csak költői kérdés, hogy miért történik a távoltartás hatálya alatt évente több gyilkosság. (Igen, e Néma Tanúk közt vannak olyan nők, akiket partnerük vagy volt partnerük távoltartás alatt ölt meg!) 

Egyik lehetséges magyarázatként arra jutottam, hogy még nem mondtunk el mindent a családon belüli erőszakról. Nem mondtuk még el, hogy nem csak a nők jogai, de a családi értékek, a gyerekek erkölcsei és a nemzet fennmaradása miatt is nagyon fontos lenne érdemben fellépni ellene. Nem mondtuk még el, hogy a családon belüli erőszak visszaszorítása és a tragédiák megelőzése nemzeti érdek. 

Hogy miről beszélek? Az elmúlt években sok bántalmazott nő történetét ismertem meg, és feltűnt egy nagyon jellemző vonásuk, ami a döntéshozók figyelmét eddig elkerülte. A bántalmazott nők többségében az a közös, hogy kifejezetten a hagyományos családmodellt veszik célba. Arról álmodnak, hogy egy férfi és egy nő, nem ritkán Isten előtt kötött, élethosszig tartó szövetségében sorra érkeznek majd a gyerekek, akiket a közös otthonban, szeretetben, boldogságban nevelnek fel.  

Nem úgy képzelik el a jóhiszeműen, nagy reményekkel kötött házasságukat, hogy életük párja majd fokozatosan az irányítása alá helyezi őket, és, hogy ne legyen merszük ellenkezni, folyton csak azt hallják majd tőle, hogy ők semmire sem jók, semmit sem érnek sem nőként, sem anyaként.

Nem úgy képzelik el, hogy életük szerelme a várandósság idején pofon vágja őket, majd másnap megint kedves lesz és esküdözik, hogy soha többé nem fordul elő - aztán persze még nagyon sokszor újra előfordul. 

Nem úgy képzelik el, hogy a férfi, akivel együtt akartak megöregedni, majd a lilára szorongatja a karjukat és a hajuknál fogva rángatja őket, miközben a gyerekük kétségbeesve sir a szőnyegen, hogy "apa, ne bántsd anyát". 

Nem úgy képzelik el, hogy az az ember, akivel le akarták élni az életüket, azt mondja majd nekik, hogy “elvágom a torkod, te büdös kurva”, és képes valóban a nyakukra szorítani a kést, majd másnap még őket hibáztatni, amiért úgymond ilyet hoznak ki belőle.  

Nem úgy képzelik el, hogy fürdőszobába bezárva, véres fejjel zokognak a hideg kövezeten, és csak azért nem választják az önkéntes halált, mint az egyetlen lehetségesnek tűnő kiutat, mert aggódnak a gyerekükért. 

Igen, a gyerekükért - a bántalmazott nők nagyobb része ugyanis egyben anya is. Azaz, szült becsülettel a hazának - de ha az állam hagyja, hogy férje vagy volt férje megölje, akkor ő már nem fogja gyarapítani a magyar nemzetet.  

És ha már nemzeti értékek mentén gondolkodunk: a döntéshozók belegondoltak abba, hogy miként hat egy gyerek erkölcseire, ha azt látja, hogy az apja nyugodtan verheti az anyját, a bűnért nem jár büntetés? Elárulom: a börtönök lakói meglehetősen gyakran rendelkeznek ilyen előélettel! 

Már csak ezért is érdemes a kormánynak és a hatóságoknak a gyakorlatban is keményen fellépni a családon belüli erőszak ellen. 

És többek közt még azért is, mert a bántalmazott nők, ha nem fojtják meg vagy ütik agyon őket és ép bőrrel kimenekülhetnek a bántalmazó kapcsolatból, akkor új életet kezdhetnek, újraházasodhatnak és szülhetnek még.

Vagy éppen csak nyugodtan, biztonságban, testi épségük és lelki egészségünk birtokában, emberhez méltó életet élhetnének.

Lehet, hogy már önmagában ezért is érdemes lenne őket megmenteni? 

Lehet, hogy a nők is emberek?