Amikor a nők az utcára vonulnak

Olvasási idő
8perc
Eddig olvastam

Amikor a nők az utcára vonulnak

március 08, 2018 - 00:00
Nagy port vert fel tavaly január 21-én Washingtonban megrendezett Nők Menete, ahol mintegy félmillióan tiltakoztak a frissen beiktatott Trump elnök regresszív értékrendje: a nők jogainak csorbítása, a rasszizmus és a klímaváltozás bagatellizálása ellen.

A közelmúltban számos országban volt hasonló rendezvény a nőkkel szembeni erőszak ellen, az 1975-ös izlandi nősztrájkot pedig a mai napig emlegetjük. Vajon mi váltja ki, hogy a nők ilyen létszámban az utcára vonuljanak?

Női tömegtüntetések a történelemben Rómától Izlandig

A történelem során a női érdekképviseletet még egyéni formájában is berzenkedés övezte. Amikor az ókori Rómában egy nő első alkalommal betette a lábát a Fórumra és közvetlenül, azaz nem férfi képviselő útján adta elő mondandóját, a rémült városatyák ezt ómennek tekintették, és rohantak a papokhoz megtudakolni, hogy miféle katasztrófa várható. Képzelhetjük tehát a riadalmat, amikor a nők tömeges tiltakozásra vagy éppen követelőzésre vetemedtek!   

Az első ismert nőtüntetés i. e. 42-ben zajlott: a második triumvirátus a Caesar merénylőivel vívott háború finanszírozására extra adóterhet készült kivetni a város 1400 leggazdagabb nőjére. Egy konzul lánya, a magasan képzett, szónoklásban is jeleskedő Hortensia egy nagy csapat érintett nő élén a Fórumra vonult, és tiltakozó beszédet tartott, melyben a történelem során első nőként vetette fel a „nincs adózás képviselet nélkül” elvét. A bátor kiállás nem maradt hatástalan: miután a városatyák felocsúdtak a döbbenetből, a leggazdagabb 400-ra korlátozták a megadóztatottak körét.  

A következő tömeges női menettel, amiről tudunk, nagyot ugrunk az időben: a francia forradalom idején, 1789. október 5-én reggel egy fiatal lány dobot szerzett egy katonai őrhelyen, majd kiáltozva: „Kenyeret!” megjelent vele a piacon. A liszthiány és az élelmiszerdrágaság miatt feldühödött kofák a hívó dobpergésre konyhakésekkel és egyéb rögtönzött fegyverekkel felszerelkezve megindultak Versailles felé. Útközben sokan csatlakoztak a spontán hadsereghez (egy mészáros vezetésével néhány férfi is), és a XVI. Lajos királyhoz tartó tömeg: az „asszonyok menete” végül 6000 fősre duzzadt. Egy részük betört a palotába, a megdönthetetlennek hitt hatalom szimbólumába, és a király – aki megrökönyödésében átölelte az asszonyok szónokát és fűt-fát megígért – végül kénytelen volt Párizsba költözni és néhány reformot kihirdetni.

Az ipari forradalom után egyre több nő vállalt otthonán kívüli munkát. A gyárosok előszeretettel használták ki a gyermekeikért mindenre hajlandó, potom pénzért is a végkimerülésig hajszolható, szervezetlen, vajmi kevés öntudattal rendelkező új munkaerőt. A munkajogok és -védelem teljes hiánya számos megbetegedéshez, korai halálozáshoz vezetett. Nem volt ritka a munkásnők szexuális zaklatása sem. Így hát betelt a pohár.

1909. november 24-én New Yorkban a Triangle Shirtwaist Factory munkásnői Clara Lemlich vezetésével sztrájkba léptek, és csatlakozott hozzájuk a város valamennyi ruhagyári munkása. Végül mintegy 20 ezer fős, nagyrészt nőkből álló tömeg hömpölygött New York utcáin. Az intézmény tulajdonosai kénytelen-kelletlen bevezettek néhány munkavédelmi rendelkezést, azonban nem eleget: két évvel később 146 munkás (123 nő és 23 férfi) vesztette életét a gyárban kiütő tűzben a lezárt vészkijáratok miatt.

Ez az emberi mulasztásból bekövetkezett tragédia a társadalom nagy részét a reformok mellé állította, és új lökést adott a női választójogi mozgalomnak. A szüfrazsettek, akikhez immár a munkásnők is csatlakoztak, 1913. március 3-án, és szervezésében, Washingtonban nagyszabású felvonulást tartottak. A 8000 fős női menet élén Inez Milholland munkajogász, szakszervezeti aktivista haladt „Jeanne D’Arc”-ként, fehér lovon, fehér ruhában, kibontott hosszú hajjal, lenyűgöző látványt nyújtva: a szervezők egyik, nem titkolt szándéka volt a feminizmushoz tapadt sztereotípiák megcáfolása.

A világ minden tájáról idesereglettek a támogatók, a munkásnők pedig transzparenseiken büszkén hirdették foglalkozásukat. Az eleinte békés menetet végül az ellenséges bámészkodók szétverték, kétszáz sebesültet kellett kórházba szállítani. A nőkre még további küzdelmek vártak: a Szenátus 1919 júniusában fogadta el a nők szavazati jogára vonatkozó alkotmány-kiegészítést.

A szavazati jog megszerzése ugyanakkor nem váltotta be a hozzáfűzött reményeket, elégtelennek bizonyult a nemek tényleges egyenlőségéhez. Izlandon például a nemek közti keresetkülönbség 1975-ben 40 százalékos volt, míg a parlamentben mindössze kilenc százalékot tett ki a nők aránya. Az az év nyarán Mexico Cityben megszervezte az első női világkongresszust, és 1975-öt a Nők Nemzetközi Évének nyilvánította.

Egy izlandi résztvevő ezen fellelkesedve rukkolt elő a nősztrájk ötletével. A szervezők elárasztották a médiát a nemi alapú diszkriminációról szóló információkkal, és a kampány hatására 25 ezer nőt – a női népesség 90 százalékát – sikerült mozgósítani. 1975. október 24-én gyakorlatilag megállt az élet Izlandon: az iskolák bezártak, a gyárak leálltak, nem volt telefonszolgáltatás, nem jelentek meg az újságok, nem tudtak felszállni a repülőgépek. Óvodák, bölcsődék és otthon maradó anyukák hiányában az apukák kénytelenek voltak magukkal vinni a gyerekeiket a munkahelyükre, a boltokból pedig már kora délután elfogytak a félkész ételek.

  

A „hosszú péntekként” emlegetett nap után egy évvel az izlandi parlament törvényt hozott a nemi alapú diszkrimináció ellen, 1980-ban pedig hivatalba lépett az első női államfő, .


- Női tömegtüntetések ma

Az utóbbi években azt láthatjuk, hogy a női tömegtüntetések elsősorban a nők elleni erőszak különböző formái ellen irányulnak. 2011-ben Torontóban egy rendőr kijelentette, hogy „ha egy nő el akarja kerülni a nemi erőszakot, akkor ne öltözzön úgy, mint egy ribanc”.  Nem sokkal később, április 3-án miniszoknyás, magas sarkú cipős, vagy akár felül csak egy melltartót viselő nők mintegy háromezer fős tömege jelentette ki: !

A következő hónapokban egymást érték szerte a világon a „ribancséták”, melyek másik erős üzenete az, hogy a nőket többé nem lehet ilyenfajta megbélyegzéssel elhallgattatni vagy egymás ellen fordítani.

A következő évben amerikai írónő, a Vagina Monológok szerzője, a világ több pontján áldozatsegítő központokat fenntartó V-Day vezetője elindította az mozgalmat a nők elleni szexuális erőszak ellen. Kezdeményezéséhez a világ szinte minden országában , hiszen legyen szó háborús nemi erőszakról, becsületgyilkosságról, nőinemiszerv-csonkításról, párkapcsolati bántalmazásról vagy munkahelyi szexuális zaklatásról, a nemi alapú erőszak valamilyen formáját a nők mindenhol a világon megtapasztalják.

„Hisszük, hogy a nőknek alkotással és gyarapodásban kell tölteniük az életüket, nem pedig úgy, hogy szörnyű atrocitásokat élnek át, és sérülésekből lábadoznak”

– írta Ensler a kapcsolódó kiáltványban.  2013. február 14-én világszerte táncolták a nők utcán, bevásárlóközpontokban, közintézményekben a „Break the Chain” című dalra az egységes, internetről is megtanulható koreográfiát, és követeltek hatékony intézkedéseket az erőszak megfékezése érdekében.

 

 

2015. november 7-én, miután abban az évben Spanyolországban addig 84 nőt ölt meg partnere, volt partnere vagy visszautasított „udvarlója”, húszezren vonultak az utcára Madridban – elsősorban a szakszervezeti összefogás, mozgósítás által sikerült ezt a létszámot elérni.

2016. augusztus 13-án Peruban lázadtak fel a nők a sokadik enyhe bírósági ítélet miatt: a 26 éves Cindy Contrerast volt partnere egy hotelben a hajánál fogva rángatta végig a földön, ám hiába rögzítette a jelenetet a biztonsági kamera, az elkövető csak felfüggesztett büntetést kapott. A Ni Una Menos feminista szervezet .

Több országban tüntetnek a nők az abortusz liberalizációjáért is. A szigorú szabályozásnak illetve tiltásnak halálos áldozatai is vannak, és ők nemcsak azok, akik illegális vagy önkezű beavatkozáshoz folyamodnak: az orvosok, attól való félelmükben, hogy valaki megkérdőjelezi a döntésüket, nem mernek igazolást kiadni a terhesség-megszakítás egészségügyi indokáról. (Erről lásd a című kiadványt.) 2016. szeptember 24-én követelte a vonatkozó jogszabály hatályon kívül helyezését. Október 3-án Lengyelországban sor került a , ami az 1975-ös izlandi sztrájkhoz hasonló módon megbénította az ország működését, és meghiúsította a kilátásba helyezett szélsőséges abortusztilalmat.

A helyzet itthon

A egyetlen női tömegmegmozdulás volt: 1956. december 4-én a nők tüntetése.

Az egy-egy szál virággal a Hősök terére vonuló több száz fős női tömeget azonban férfiak mozgósították, konzervatív nőkép alapján, kizárólag anyákként, feleségekként megszólítva őket. Noha a felvonuló nők bátorsága így sem vitatható, az esemény nem tekinthető önálló női, nőjogi kezdeményezésnek.  

A nők elleni erőszak és az áldozathibáztatás az utóbbi években itthon is felháborodást váltott ki, azonban a 2012 szeptemberében ( képviselő kijelentése nyomán, aki gyerekszülést javasolt családon belüli erőszak ellen) a n megjelent 2500 fő kivételes tömeg volt.

Nőszervezetek és alulról szerveződő csoportok megpróbálták az Egymilliárd Nő Ébredését és a Slutwalkot itthon is meghonosítani. (A Slutwalk Budapest blogját lásd .) 2014 novemberében a áldozathibáztató rendőrségi videók elleni tiltakozáskor már a megjelent 400 ember is soknak számított a hazai nőjogi tüntetések átlagos méretéhez képest.

Általános problémának tűnik, hogy itthon a civil kezdeményezések a cél elérése előtt elfáradnak, az emberek hazamennek, másodjára már kisebb lelkesedéssel jönnek el – mintha a jogok követelése nem a saját életükről szólna, hanem egy színház lenne, ahol nincs kedvük kétszer megnézni ugyanazt a darabot. Érdemes ezt összevetni Eve Ensler szavaival:

A V-nap folyamat: addig dolgozunk, amíg kell. Nem hagyjuk abba, amíg meg nem szűnik az erőszak.

Amit még érdemes a külföldi nőmozgalmakból megtanulni a kitartáson kívül, az az, hogy egy-egy cél elérése után sem szabad hátradőlni, mert civil kontroll nélkül a kivívott jogok könnyen írott malaszttá üresedhetnek. (Meg lehet nézni, hogy járt Magyarországon az 1982 óta érvényben lévő nőjogi ENSZ-egyezmény, a .) A Világgazdasági Fórum (WEF) global gender gap indexe szerint Izland a világon az első helyen áll a nemek egyenlőségében, de ez annak is köszönhető, hogy az izlandi nők folyamatosan napirenden tartják a nemi egyenlőség kérdését, nem adnak lehetőséget a visszaesésre. Tavaly is tüntettek a most már „csak” 14 százalékos nemek közti fizetéskülönbség ellen, mégpedig azzal, hogy az újabb sztrájk napján, amit a hagyomány jegyében szintén október 24-re időzítettek, arányosan korábban – 14. 38-kor – egy emberként abbahagyták a munkát és az utcára özönlöttek.

Csak halkan jegyzem meg, hogy Magyarországon 19 százalékos a nemek közti bérszakadék…

 

/Első megjelenés: Éva magazin, 2017. április/

Egyszeri adomány

Make Adomany a Nokert Egyesuletnek (Nokert.hu)



A magyarországi feminista megmozdulások története

november 29, 2015 - 10:22

/A tanulmány első megjelenési helye: Bolemant Lilla szerk. Nőképek kisebbségben: tanulmányok a kisebbségben (is) élő nőkről. Pozsony: Phoenix PT, 2014, 18-29. A kötet egyben letölthető itt. Alább a linkekkel kiegészített változat olvasható, a szövegben [jelzett] oldalszámokkal. A tanulmány csak az eredeti megjelenési adatok megadásával idézhető./

 

Tartalom:

Bevezetés

Progresszív nők kisebbségben? A Feministák Szegedi Egyesülete

december 26, 2016 - 19:39

/Első megjelenés: Bolemant Lilla szerk. Nőképek kisebbségben. Tanulmányok a kisebbségben (is) élő nőkről. III. Pozsony: Phoenix Polgári Társulás, 2015, 54–63. Eredeti cím: "Progresszív nők kisebbségben? A Feministák Szegedi Egyesületének alakulása, kezdeti működése és a feminizmussal kapcsolatos korabeli attitűdök a helyi sajtó tükrében". Alább a linkekkel kiegészített változat olvasható, a szövegben [jelzett] oldalszámokkal. A tanulmány csak az eredeti megjelenési adatok megadásával idézhető./